Egy közösség, amely mindig más és ugyanaz

A hitvallás szövege - immár minden keresztény által imádkozható fordításban - is tartalmazza a címbeli részletet. Más kérdés, hogy képesek voltunk-e egyszer is ebben az életben úgy végigimádkozni a Hiszekegyet - akár a rövidített formában, hogy minden szavát komolyan vegyük. Meg kell kockáztatnom az állítást: Nem, mert akkor nem lehetne ilyen ez a világ. Akkor pedig minek? Csak nem azért, hogy Mindenszentek ünnepe előtt, mely nem véletlenül került a Halottak napja mellé, ez a cikk megszülethessen?

Minden vegyész egyik álma, hogy a tökéletesen tiszta elemeket létrehozza. A nyilván csak teoretikusan létező anyagforma valamiképpen hasonlít ahhoz a közösséghez, melyet a szentek közössége néven illetünk és amelynek tartalma nagyon is változó. Mondhatni minden pillanatban más az összetétele. Azért is, mert minden pillanatban születnek emberek és halnak meg - ez utóbbiak immár jelenlevően vagy várhatóan örök tagjai lehetnek ennek a közösségnek, míg az élők anyaga mintegy hullámzik, forrrong és mindig újabb részek merülnek a közösségbe és mindig csapódik ki belőle salak.
Mindkét irányban találkozunk túlzásokkal: vannak, akik ilyen megszólítással csak a már színről-színre Isten látására jutottakat illetnék, míg mások éppen az apostoli levelek megszólítása alapján választják inkább az élőket, akik valamiképpen Krisztus követésében találhatók. Az ünnep megfogalmazása pedig világosan elmondja, hogy minden szentről megemlékezik az Egyház ezen a napon. Élőkről és holtakról, akikben valami közös van, valami közösség kialakul.
Minha egy nagy maratoni futóverseny mezőnyét szemlélnénk az utcán és mindannyiukról, mint a futókról emlékeznénk meg, jogosan. Vannak köztük, akik már beértek a célba és vannak, akik még futnak a cél irányában. Egy adott pillanatban sok különböző állapotú akad közöttük.
Igen, vannak, akik kiesnek, vannak nézők, akik bekapcsolódnak. Mindig változik az utca képe. Egy biztos: aki nem a cél irányába fordul és halad, az nincs közöttük. Vannak leállók, akik talán meg is fordulnak, aztán ismét lábrakapnak és megrohamozzák a célegyenest.
Mi a fontos ebből a hasonlatból és nagyon is összetett képből a számomra? Először az, hogy az utcán minden irányba fordulnak emberek. Valamiképpen meg kell határoznom az irányt, amerre a cél van. Benn vagyok-e a futók között, tagja vagyok-e a közösségnek. Ez utóbbi helyzetből pedig még egy előnyöm származik: szinte sodor magával a futók folyama. Évezredek futó milliói "biztatnak", "mutatják a technikát", talán óvnak az eleséstől, a leállástól, a megtorpanástól. Bízom "iránytűjükben", mert sokan valamiképpen már célba értek.
Nem szeretném elveszíteni a kapcsolatot sem velük, sem a velem együtt küszködőkkel. Élek és életem kitágult horizontján sokan állnak. Mindig többen, talán mindig kevesebben is. El kell döntenem, mit akarok és ezért kell komolyabban, megfontoltabban mondani a hitvallás szavait. Mindig, de a címbeli mondatot most kiváltképp Mindenszentek tájékán.