"Ha akarod, megtisztíthatsz!"

Mk 1.40-45 Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: „Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.

Szent Márk evangélista, aki a pogányoknak írt evangéliumában Péter beszéde stílusában, érvelési módszerével tette közkinccsé Jézus tanítását és életét, ebben a részben is a terjedő, a megállíthatatlan népszerűség-növekedésről ír. Jézus ismét sokakat gyógyít meg, miközben szeretné elkerülni az ilyetén módon való feltűnést és hű marad mindenben, még a gyógyulásért felajánlandó szokásos ajándék mértékében is. A jottányit sem engedő Fiú szeretetének a fizikai teljesítőképességen túl alig van határa. S miközben Márk ezen gondolatok kifejező és hiteles tolmácsolásával bajlódik, igazi gyöngyszemeket, drágakövecskéket helyez el - talán nem is tudatosan - az evangéliumban. Ilye a "Ha akarod, megtisztíthatsz!"
Az akkor történt csoda egybecsengése az ószövetség korával és az újszövetség kötését követő, immár kétezer évvel, meggondolásokra késztet. Hogyan vélekedjünk erről a rövid mondatról ma 2000-ben? Isten nem híve az erőszakosságnak, noha Jézus elismeri azt, hogy a makacs kérésnek, a példabeszédben szereplőkhöz hasonlóan, nem áll ellen. Jézus csodáin azonban végigvonul az a jól felismerhető szuverenitás, hogy nem, vagy nem csak emberi szempontok szerint dönt, amikor egy csodás gyógyítást véghezvisz. Az egyetlen "kötöttsége" az Atyával való egység, amit minden áron megőriz. Ez a függetlenség az, ami Isten cselekvéseiben mindvégig felismerhető az üdvtörténet folyamán. A csodára váró ember pedig eléje tárja nyomorúságát, a helyzetet, amiben megoldást remél Tőle és utána... utána rábízza, hogy döntsön, mert rá lehet bízni, mert olyan ismeretei vannak, mert tudja, mi lakik bennünk.
Mi a helyzet ma, ha bárki ismét csak Tőle remél segítséget? Hol van a hitnek az a merészsége, amely megengedi azt, hogy hátralépjünk, hogy nagyranőtt egonkat kissé a háttérbe toljuk, hogy Ő kerüljön előtérbe? A statisztikai felmérések adatai nem sok jóval kecsegtetnek. Történnek-e ma is csodák? Van-e mustármagnyi hit, mely hegyeket mozgat és ami ki tudja mondani: "Ha akarod" és nem teszi magában hozzá, hogy "de Te nem is akarod" vagy azt, hogy "de jó, ha tudod, hogy én nagyon szeretném". Nem csonka-e az a hit, amely Jézus történetiségével, tetteivel, kereszthalálával még csak valamilyen szinten "elboldogul", de a feltámadással nem tud mit kezdeni? Élő lehet-e ennek a hitnek a Jézusa?
A kérdésre, hogy vannak-e ma is csodák, leginkább azok tudnak válaszolni, akik egy egész életet tettek rá a hit teljességének szűk átjárójára. Ők csodák közepette élték le életüket. Gondoljunk csak Teréz anyára, pater Pio-ra. Naponta kimondták, esetleg többször is a mondatot:"Ha akarod...".
A mondat nem változott, Isten sem változott. Őt köti szeretetének állandósága, megtagadhatatlansága, mi pedig minden alkalommal újra kezdjük a mondatot, hátha egyszer hátsó gondolat és minden kényszer nélkül ki tudjuk mondani Márk evangéliumának és hitünk mélységének kincsét: "Ha akarod, megtisztíthatsz!"

-DI -