Új szövet, új tömlő, új szemlélet

Mk 2.18-22 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: „Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.
Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”

A törvény és annak szemlélete nem ugyanaz. Hányszor tapasztaljuk, hogy a látszólag jó törvényre különböző emberi elmék "csavarásai" után már szülő anyja sem ismerne rá: az értelmezés nem biztos, hogy a törvényalkotó szándékát erősíti. A világban ilyenkor jön a végrehajtási utasítás, melyben a leggyakoribb kérdésekre gyakorlati módon szeretne választ adni a törvényalkotó, megelőzve a teljes elferdítést. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. (A számítógépesek nagyon is jól ismerik a praktikus FAQ - frequently asked questions - rovatokat!)
Valami ilyesmi történhetett az ószövetségi törvényekkel, hiszen Jézus nem a törvény szövegén változtat - egy vesszőt sem vesz el belőle -, hanem annak értelmezését teszi most már a valódi helyére, a törvény alkotójának eredeti szándéka szerint. Ő a "végrehajtási utasítás", ha úgy tetszik. Igaz, annak nagyon is sajátos formája, hiszen "előélte" számunkra mintaként az életet. Böjtölt is. A böjt azonban a várakozók tudatos nélkülözése. Nem önmagáért van, hanem eszköz. Ha nincs kire várakozni, minek kellene a böjt? - kérdezi Jézus.
A szemlélet további változásának szükségességére utalnak a történetileg az evangélium szövegéhez valószínűleg később hozzátett, magyarázó részek: a ruháról és a borról szóló mondatok. Elkerülendő a tévedést, itt ne az anyagok értékére gondoljunk, hanem arra a praktikus szempontra, ami a hétköznapi embert az egyszerű megőrzésben vezette. Az újnak az újhoz való párosítása "csak" azt jelenti, hogy Krisztussal új minta, a teremtmény létének és magatartásának új módja lép a történelembe. A régi ember a korábbi törvény alapján, ha azt nem Jézusra, mint Messiásra vonatkoztatja, nem értheti a lét új formáját, az "kicsorog belőle", nem tudja magáévá tenni, bensőjében megőrizni.
Mindez nemcsak az ószövetség és Jézus korának emberére vonatkozik! Kicsiben és nagyban mi is ugyanezt éljük meg akkor, amikor egyik napról a másikra, sőt egyik percről a másikra radikálisan, komolyan szeretnénk venni hitünket. A régi gondolkodással, értékszemlélettel - lehet, a régi külsővel, ahogyan a világban egyszerűen megjelenünk -, mindezt nem lehet: minden másnak, a mi legbensőnknek is, de a megtartó külsőnek is változni kell! (Külsőségek, extrovertáltság, kisértésre való alkalmak kerülése...) Nem véletlenül mondják az ilyen téren tapasztaltak: az emberben a fontos dolgok belsőleg történnek, de nagyon ritka, amikor ez a változás már ránézésre, külsőleg is, észre nem vehető.

-DI -