Mt 6.1, 6.16-18 Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme
láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom
nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan
ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy
lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te,
amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák
rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is
ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Ami
magyarázható, az félre is magyarázható, ami hallható, az félre is
hallható. A hamvazószerdai evangélium az individualistáknak szinte
tálcán nyújtja a lehetőséget, hogy a másik szemébe vágják: "Mit
kifogásolsz az én viselkedésemben, hiszen a lényeg bennem történik. A
rejtekben Atyám lát, neki tartozom felelősséggel!"
Pedig Jézus nem azt mondja, hogy "te már azzal is különb vagy,
ha azt mondod, hozzám tartozol", hanem azt, hogy kettőjük
kapcsolatának egyes momentumai - ilyen a böjti magatartás, a vezeklés,
az imádság egyes formái, az elmélkedés, az aszketikus gyakorlatok és a
misztikus élmények - nem a nagyközönségre tartoznak. Nem úgy nem
tartoznak rá, hogy őket utasítom el, hanem úgy, hogy azt egy egészen
különleges, bensőséges kapcsolatban élem meg. A ma emberéből sokszor
hiányzik ez a fajta intimitás iránti érzék: vágy, hogy a legföldibb és
legegyénibb kapcsolatát ne mások előtt, ne valamilyen módon hivalkodva
élje meg. Egyes fiataloknál látjuk, hogy mennyire extrovertáltan,
mások elé tárva élik pl. szerelmi életüket. Kapcsolatuk komolyságát
azon mérik le, mennyit mernek másoknak megmutatni belőle. Aztán jön az
új kapcsolat és ismét e mutogatás.
Minden józan ember kétségbe vonja, hogy az intimitás, a lényegnek
a megőrzése valódi szándék-e egy ilyen kapcsolatban. A legkisebb
gyermeknek is igénye már tipegő kortól, hogy valamiféle titkai
legyenek. A nagyszülővel összekacsintva őrzi azokat, melyek valódi
nagysága mások számára soha nem lehet nyilvánvaló: értékükhöz
hozzátartozik az a kapcsolatrendszer a maga egészében, ami az időben
hosszan épült, melynek nonverbális (szóval nem kifejezhető) tartalma
több minden másnál, amit akárki "outsider" (kívülálló) igazán
megérthetne.
Nem kóros elmeállapotról van szó, nem a kóros állapot mások elől
való eltitkolásáról, hanem arról az igényről, mely végigkíséri az
embert egész életén át. Egyszerűen nem lehet kihagyni belőle a
kapcsolatrendszerünk sokunk által legfontosabbnak tartott elemét, az
Istennel való kapcsolatot.
Védelem is ez a látszólagos hallgatás - ez a "farsang utáni
maszk", mely bensőnket takarja - a szóbeli kommunikáció csődjétől,
amikor más alapfogalmakkal élőnek próbálnánk megfogalmazni az
elmondhatatlant.
Hamvazószerdával a Nagyböjt kezdődik. Nem fontos tehát, hogy ezt
külsőségekben lássák a körülöttünk élők. Annál fontosabb viszont, hogy
a szent idő kegyelmi lehetőségét el ne szalasszuk! Alkalom a szent
negyven nap arra, hogy lehet javítani, sok mindent helyre lehet hozni,
ki lehet építeni azt a titkot, a mi titkunkat, az Ő és az én titkomat.
A fagyos tavaszelőben, amikor a természet még csak félszemmel
kacsintgat az egyre feljebb hágó napkorongra, lehet olyan "gyümölcsöt"
hozni, mely viszont már mások számára is "fogyasztható", "élvezhető"
lesz.
-DI -
2000. március 05., vasárnap 00:00