A templomot azzal kell megtölteni, ami bele való

Jn 2.13-25 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.

Eszközünk a hithez a templom felépítése, a magunk templomának (testünk a Szentlélek temploma) időről-időre megtisztítása és megtöltése az igazi, a nem nélkülözhető keresztény tartalommal, a feltámadással. Már Szent Pál is azt írta, hogy a feltámadás nélkül hiábavaló lenne minden, és mindenkinél szánandóbbak lennénk. Ha az előző eszközökkel egyáltalán éltünk is valaha (a sivatag és a személyes találkozás lehetőségével), akkor talán ez a lehetőség az, ami a legjobban kimaradt. Statisztikai felmérések bizonyítják - már beszéltünk róla -, hogy a feltámadásba vetett hit milyen ritka. Enélkül pedig mit ér minden más, Krisztusról való beszéd?
Az hagyján, hogy nem beszélünk a tényről. Beszélni nehéz..., de nem is úgy viselkedünk, sőt, a balgaságok teteje, hogy a kognitív tagadás gúnyos kérdő mondatára: "onnan pedig, ugye, még nem jött vissza senki...?", nem vágjuk rá azonnal: "de igen"! Igencsak rászorulunk erre a segítségre mindannyian, hogy magatartásunkon is látszódjék a bizonyosság! Mennyi mindent fel lehetne erre sorolni! A legegyszerűbb anyagi vonzódásokat és kötöttségeket, az értéksorrend válságait, a temetetlen, vagy kinyithatatlan, belső sírban hagyott halottainkat, az igénytelenséget, "nagy" és "kis" bűneinket.
Egy eszközt kaptunk ismét Jézustól, nemcsak nagyböjt idejére. Éljünk vele, kellő méltósággal, ha az evangéliumon keresztül nyújtja felénk. Ránk méretezte, hiszen "Tudta, mi lakik az emberben."

-DI -