Tanúk a vádlottak padján?

Lk 24.35- Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek."
Megnyitotta értelmüket, mégpedig két irányban egyszerre. Visszafelé, hogy megértsék, megérthessék - amennyire emberileg lehet -, hogy mi is történt Betlehemben, Názáretben, a tanítás három éve alatt és Jeruzsálemben? Előrefelé pedig, hogy felfogják a mindenkire háruló feladatot, aki a 2000 év során a hitben tanújává vált Krisztusnak, kereszthalálnak és feltámadásnak.
Ha valaki erre azt mondja, hogy mind a két nyitás elég tökéletlen módon sikerült, annak igaza van. (Mi sikerüljön akkor nekünk tökéletesre?) Tenyeres-talpas tanítványok akkor és most, akik előtt enni kell, akiknek meg kell tapintaniok Őt, akiknek csak a látható nem elég. Vagyis mindannyian valamilyen módon Tamások is. Arra gondolok, ha Jézus ebben a feltámadott testben itt marad, az elmúlt két évezredben egyik templomból a másikba, egyik háztól a másikig rohangálhatott volna, hogy újra és újra elmondja: "miért támad kétely a szívetekben?" (Nem csak az enyém a gondolat: irodalmi vonatkozás több is ismeretes.)
Hiszen mi sem vagyunk mások: azt a kézzel fogható tapasztalatot, amit az érintésben és szellemi elfogadásban részesült apostolok ránk hagytak, minden újabb generáció nagyító alá vesszi. A nagyító alatt pedig kiderül, hogy a gyakorlatban hamisítottuk-hamisítjuk meg az örökséget. Minden generációra esik jóformán egy torzítás, és minden nemzedékre egy korrekciós törekvés, mely vagy sikerül vagy nem. Mi mindenesetre mindig úgy gondoljuk, hogy az eredetekhez való visszatérésnek most kell sikerülnie. Egy-egy közülünk, a milliárdból, meg is mutatja, a többi pedig naponta botladozik, és inkább tagad poklot, inkább hirdet általános üdvözülést, mintsem az üzenethez, a szellemi-gyakorlati megnyitáshoz hű maradjon.
Talán erre a hitetlenkedésre, az értelem romboló-építő kételyére születtünk, talán a szellemi világ hatása, talán az egymástól szerzett keserű tapasztalat, hogy a jó nem lehet annyira jó, hogy semmi sem olyan szép, mint amennyire első pillantásra látszik. (A szellemi, többszöri látszólagos kudarc - ebben is a Mestert követjük(?) - mindig megelőzi fizikai halálunkat?)
Tanúk a vádlottak padján? Nehogy oda kerüljünk, mert itt lenn még csak mondunk valamit a körülményekről, de ott minden másként fog kinézni! Csak ameddig van még ma és holnap, addig érvényesek a mondatok: "Békesség nektek! Ti tanúi vagytok ezeknek!"

-DI -