Ugyanis vagy szolga vagy barát

Jn 4.7-10, 15.9-17 Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” (A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.) Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!
A mai evangélium kulcsszava az "ugyanis". Mikor szoktuk ezt a szót használni? Akkor, amikor egy beszélgetőtárs, aki tulajdonképpen mindent megérthetne, mégis kétségekkel van tele. Pont a lényeget emiatt nem érti! Felfogja egyenként a szavak jelentését, részben az agyában össze is fűzi azokat, mégis az egészet, összefüggéseiben, úgy, ahogyan már lehetne is valamit kezdeni vele, a dolog homályban marad.
Ugyanis Jézus mindenkihez jött. Ez az első küszöb, amiben nagyon sokan felbuknak. Nemcsak hozzánk, akik a szokásosnál talán többet foglalkozunk Vele, írunk Róla, eszünkbe jut valami, ami másnak nem. Talán valami halvány kép még ki is rajzolódik rajtunk. Sok még rajta a retusálnivaló, de mégiscsak Ő. Nemcsak a mi általunk választott közösséghez jött, mert Ő mindenkit választott. Nem ugyanolyan módon, nem ugyanolyan eszközökkel, sohasem elutasítással, sohasem "bocsánat, de ez nem az én közösségem"-mel. A ránk méretett, a "ránkszabott" közösség elől el lehet futni, lehet hibáztatni, de egyet nem lehet: azt mondani, hogy az nem nekünk készült!
És ez önmagában még kevés: nem erről szól a történet. Mert a második ugyanis azt közli velünk, hogy közös parancsunk van Tőle: szeressük egymást! Nem az édeskés-szirupos operett-érzéssel, mely megáll a színpad szélén és csalódássá merevedik az utca hidegében. Az akarat szintjén, a mégis szintjén, a követés szintjén működik ez a szeretet. Akarom, hogy így legyen! Akarom, hogy mindenek és mindenki ellenére, aki nem így gondolja, azokkal is így gondolkodjak és cselekedjek, és akarom, hogy szeretetem Jézus tevékeny, halálig menő szeretetének követő szeretete legyen. Ez utóbbi csak most, húsvét után mondható ki az ember nyelvén, mert látom a példát: nem marad magára hosszú távon, aki barát szeretne lenni. Milyen sértőnek tűnhetett a szövegösszefüggés, amikor csak kötelességüket teljesítő szolgának neveztettünk. Mennyivel szebb, de mennyivel nehezebb is a barátság. Törékeny, időigényes, féltételek nélküli, fel nem mondható vállalni köteles következmények nélkül, akarattal teli, és főleg nem keresztek nélküli! Ezzel a szeretettel szeretünk-e? Nem várnánk édes válasz-csókokat, fülig érő szájjal küldött mosolyt, a hódolat apró, de hatásos jeleit? Hiszen mit tudunk mi végeredményben bárki másról? Csak annyit, amit éppen érzékelünk: felszínes emberi magatartást. De annyit Krisztus által mindig, hogy amennyi a mai napból adatott, az a mi lehetőségünk, a mi választásunk: szolga vagy barát. Nincs kivétel.
-DI -