Emberi fogalomalkotás és "égi kulcshasználat": effeta!

Illusztráció: D. Hoffer Erzsébet
Mk 7.31-37 Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt. Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”
Ne firtassuk, hogy orvosilag, logopédiailag a határ-tudományok területeit hogyan hágja át Jézus: ez a követés nem fog sikerülni. Nekünk igenis megvannak azok a szűkre szabott korlátok, amik között igazaink érvényesek, azon túlra a magyarázat nem vonatkozik, nem vonatkozhat.
Itt valami többről van szó: ahhoz, hogy egy konkrét egyed közelebb kerülhessen egy adott pillanatban Jézushoz, és rajta keresztül Istenhez, ekkor és éppen erre a nyitásra volt szükség. A nyitás az evangéliumi példában megtörtént. Jézus cselekvéseiben azonban nem ez a legizgalmasabb (az izgalmas jelzőt most nem Bat-Man-es vagy hasonló értelemben, hanem szellemi-gondolati szinten használom). Történnek csodák ma is Rajta keresztül, bár amikről magam hallottam szűkebb pátriámban, azok nem szervi, anyagi jellegű dolgok, inkább a psyché, az elme, a lélek gyógyítása, ami mélyreható változást idézett elő a hallott esetekben. Ne is abban merüljünk el, hogy hitünk vagy Isten önkinyilatkoztatása csökken-e a jelen időben, hogy a rács mögötti Keresztelők nem kaphatnak más üzenetet: a vakok nem látnak, a süketek nem hallanak és a némák beszéde olyan, amilyen, a siketek fogalomalkotásáról nem is beszélve! A Keresztelő kérdése ma így hangzik: elégséges vagy-e (mármint Krisztus) ma mindezzel?
Az izgalmas kérdés az, hogy a nyitás és zárás lehet zárás és nyitás Istennél, és bizony ez nem az emberi hit privilégiuma, hanem Isten számunkra elfogadható vagy elfogadhatatlan jóságáé. Hogy teljes legyen számunkra a káosz, Isten nyithat a zárással és zárhat a nyitással. A végső hatás: az Istenre megnyíló ember a fontos. Magam ezt tartom a legfőbb gondolatnak, amikor ezeket a sorokat írom.
Mihez is hasonlítsam a dolgot, hogy közérthetővé tegyem? A biztonság manapság sokakat kényszerít második, mondjuk felső zár felszerelésére. Ezek, ahogyan éppen beszerezhetőek, gyakran fordítva nyílnak, mint az eredeti, mondjuk alsó zár. Az ajtó pedig úgy nyitható, hogy a kulcsot a két zárban fordítva használom. Ami az egyik irányban nyit, az a másiknál zár és vica verza. Fordított irányú kulcshasználattal tudok csak kijutni.
De hogyan tudok bejutni? Kiben bízom, ki az én életem lakatosa, aki a kulcsok használatára megtanít? Ki ismeri az én kulcsaimat, hogyan nyílik számomra az ajtó, ki rakja a fülembe az ujját, nyelvemre a nyálát, hogy megszólítson és ezzel a kaput is megnyissa előttem? Most? Egyszer? Majd? Valamikor?
Effeta!
- DI -