Az üdvösségben megsemmisülő emberi fogalmak

Illusztráció: D.Hoffer Erzsébet
Mk 10.35-45 Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” „Mit tegyek nektek?” - kérdezte. „Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” „Készen” - felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”. Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Vannak divatos teológiák, melyek minden ember üdvözüléséről, a bűnös, és korábban "pokolravalónak" titulált ember mennyei fogadtatásáról, és még sok mindenről beszélnek. Divat lett, mit tagadjuk, a végső kérdések szabad taglalása. Mindenki, minden vallás képviselője elmondhatja szabadon gondolatait. Van, akinek unalmas a bűnök vagy legalábbis kísértések néküli mennyország. Van, aki nyilvánvaló kihívással fordul Atyja felé, hogy a rokonság jogán legyen minden szabad neki, sőt, ezt folytathassa később is. A legáltalánosabb talán a bizonytalanság, a meg nem ismerhető kimondása, az alapok nélküli fogalom megléte: ezt példamesékkel, keleti, ál-keleti történetekkel párosítják.
Való igaz, hogy az isteni kinyilatkoztatás sem mond túl sokat, néhány hasonlat kivételével, a végső jutalomról. Nem is mondhat, mert az az ember, aki csak két évtizeddel ezelőtt kinevette volna a gigabájtos tárolókról, gigaherzes processzorról mesélőt, egyszerűen fogalmilag nem képzett annak befogadására. Vannak minden kornak példaképei, de inkább másítunk az üzeneten, semmint követnénk a számunkra követhetetlent.
Nyilván Isten igazságossága, jósága, kegyelme és irgalma más dimenziókban működik, mint a mienk. Biztos, hogy azok közül, akiket mi ide vagy oda helyeznénk az ítélet serpenyőjében, Isten, mindenek tudója és minden körülmények ismerője, egy könnyed mozdulattal, a teljes igazság birtokában megfog, és áttesz a másikba. S nincs apelláta. Ez az a mozdulat, amit soha nem szabad szem elől tévesztenünk, amikor Vele érintkezünk.
Meghaladja - sok minden más mellett ez is - képzelőerőnket, amikor dinamikusan, egy-egy élet fogantatásakor elkészül egy hely, és vagy a meg nem született élet mint vértanú, kerül közelebb Isten oldalához, sok egész életet leélthez képest, vagy egy érdemesnek bizonyult régi-új tanítvány.
Ne kérdezze senki, hogy lesz-e sértődés a mennyországban a helyek miatt, mert aki nem az utolsó helyre ül, annak már nem is az üdvözültek között van a helye. "Barátom, kelj fel!" - ha nem hangzik el a mondat, máris nem ott vagyunk. Vajon milyen antropomorfizmusról (emberhez vonatkoztatásról) van szó, amikor melletted, közel Hozzád, jobb oldaladról, bal oldaladról beszél az ember?
Remélem, hogy Istenhez egyenlő távolságra, Benne leszünk mindannyian. Közel nem Ő helyezi magát hozzánk, hanem mi magunkat Őhozzá, alkalmilag és állandóan egyénenként, csoportonként, és attól függően, mit takar a "boldogság Benne" fogalom. Emberi kérdésre nyilván emberi a felelet is, mely a lakomák ülésrendjéből indul ki (melyről maga Jézus beszélt), és nem tud, nem is akar elszakadni egy emberi értékrendtől.
Nem ártana, ha mi is gyakorolnánk ezt a fajta egyenlő közelséget: a mindennapi életben a Krisztuskövetésben. Szent alkalmakkor pedig az oltár szolgálatában ugyanúgy, mint az ének és liturgikus zene szépségében, a legtávolabbi sarokból az égbe szálló imában, és az oltár titkának közösségében. Ettől a közösségtől, az égiekhez való közelségtől foszt meg a liturgia ismeretének hiánya és a klerikus-laikus beosztás áttörhetetlen falának hangsúlyozása. Vajon lehet-e emberi vita tárgya a gazdag ifjú története után az, hogy ki mennyit áldozott fel? Együtt csináljuk, hogy együtt lehessünk, minden oldalról: "közelebb, Uram, közelebb Hozzád" most is és akkor is, amikor színről színre látunk - reményeink szerint.
- DI -