Kölcsönös dicséret

Illusztráció: D.Hoffer Erzsébet
Mk 12.28-34 Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.” Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más. Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál.” Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze az Isten országától” - mondta neki. Több kérdést már nem mertek neki föltenni.
A vizsgáztatás nem tartozik Jézus módszerei közé. Erre azoknak van szüksége, akik bizonytalanok abban, hogy mi van a másikban: magatartásban, elvekben, tudásban és gyakorlatban. Újabb kérdés, hogy egy vizsgáztatás - a maga elkerülhetetlen voltában is - mit bizonyít?
Nyilvánvaló, hogy Jézust nem Isten fiaként kezelték a zsidó nép vallási vezetői: ha így lett volna, azonnal kikezdi az intrika. Még konkurrenciának sem tekintik, csak vizsgaalanynak. Beáll ugyanúgy a sorba, ahogyan a keresztelkedők közé is beállt. "Kiüresítette önmagát." Az akkor teljes komolyságban elhangzott mondatot: „Valóban jól mondtad, Mester", ma már aligha lehet a komikum eszközei nélkül szemlélni. Különösen nevetséges, amikor ezt még meg is magyarázza az írástudó. (Egyik színészünk mesélte a TV-ben, hogy milyen sikere van a "viccmagyarázatainak".)
Aztán megfordul a "szereposztás". Jézus nem kérdez semmit, csak megállapít: „Nem jársz messze az Isten országától”. Vajon mit felelt volna a kérdésre az írástudó: mit is jelent ez a mondat? Láthatóan két különböző szinten folyik a nagyon is komoly játék: az írások szintjén és az emberi teljesség válaszának olyan szintjén, mely további sorsokat alapjaiban meghatározó. Az utóbbi az, ami elrettenti a további kérdésektől a kérdezőket: mi lesz, ha számukra nem ez lesz a felelet? Ha kedvezőtlenebb, ha más irányba mutató? Ha korrekcióra szorul az eddig tökéletesnek hitt magatartás?
Az elmúlt napokban talán megfordult az élők fejében az utóbbi gondolat, amikor a már megítéltek földi maradványai közelében gondolkodtunk, imádkoztunk. Ne hagyjuk veszni a gondolatot, vezessük tovább a gyakorlati főparancs útmutatása szerint! Tegyük fel a kérdést: hol járok én Isten Országától?
- DI -