Illusztráció: D.Hoffer Erzsébet
Jn 18.33-37 Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: ?Te vagy a zsidók királya?? Jézus ezt felelte: ?Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?? ?Hát zsidó vagyok én? - tört ki Pilátus. - Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?? Jézus így válaszolt: ?Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.? Pilátus közbeszólt: ?Tehát király vagy?? ?Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.?
Krisztus Királyt ünnepeljük az egyházi év utolsó vasárnapján. képzeljük el a helyzetet!
Megtelik a királyi aula, a kihallgatóterem, a szolgák bort szolgálnak fel (vízből átváltoztatottat), halat és kenyeret egy tálcáról, melyet hiába vesz magának minden vendég, mégsem lesz soha kevesebb.
Megjelenik valaki. Kicsit hátrálunk, elöl a fehér, a lila és a fehér süvegek domináltak, mi hátra szorultunk, a terem végébe, talán még kötél is van közöttünk kifeszítve. Nem is látszik a belépő odavalónak: rongyokban és éhesen vánszorog be, köpenyt kér kölcsön az elöl állóktól, maradékokat szeretne a tálcáról lehulló falatokból enni, a hátrább állóktól poharat és bort kér, az egyik tálcáról pedig egy egész kenyeret.
Leül a keleti vendéglátás közepén, s mintha senki nem lenne a teremben, leteríti az aranyozott fehér palástot a földre, rátesz mindent, egyenként, majd maga is leül. Vár. Zúgássá erősödő morgás a teremben, az elöl állók már mintha el is feledkeztek volna róla, mást várnak a bársonyfüggöny mögül. A legtöbben mégis Őt figyelik.
Most megfogja a kenyeret, az égre néz, majd megáldja. Valamit mond közben, de az erősödő zsivajban nem hallani. Kézbe fogja a kupát a borral, ismét felfelé néz, majd ismét mond valamit. Újra erősödő moraj. Majd váratlanul feláll, mintha evett-ivott volna már. A közelállók a kenyérre és kehelyre vetik magukat. Cibálják, marcangolják a maradékot, a kupa összetörik, tartalma vörös cseppenként szívódik a köpenybe.
Az ismeretlen odamegy egy közel állóhoz, felemeli kezét, a fejére teszi, miközben egy foltot vélünk felfedezni a tenyerén: "Király vagyok én benned?" kérdi nem kevés erővel a hangjában. A kérdező lemerevedik, mint az illuzionisták mutatványos társai, és csak néz maga elé. Az idegen folytatja útját. Sorra veszi a körbenállókat és több-kevesebb sikerrel ugyanazt a kérdést teszi fel. Közben a sok mozgástól - úgy látszik - felszakad a seb, kezén lábán a rongyon átüt egy-egy piros folt, mintha jobbra görnyedne, kezd járni körbe-körbe.
Néhányan térdelnek, néhányan pedig lehajtják fejüket. Most az idegen felmegy a trónushoz, némán körbenéz - és mindenki megmozdul. Vagy az ajtó, vagy a trónus irányába. A tömeg feleződik, ritkulnak az emberek, de maradnak fehérek-feketék, zsidók és arabok, a Föld összes nációja; mégis milyen kevesen!
" Arra születtem...." - folytatja az idegen, miközben töviskoronát tesznek a fejére, talán fertői nádszálat jogarként kezébe, és magamban, a szívemben érzek valamit. Honnan kerül a tövis énbelém, aki leghátul állok-térdelek az én királyom előtt?
- DI -