Jézus nem egyszer botránkoztatta meg hallgatóit, de talán továbbvihetjük a gondolatot: az ember van annyira változatlan, hogy ma is ugyanúgy megbotránkozzon a jézusi fogalmakon. Természetes következménye ez mindannak, amit világi vagy világias gondolkodás névvel szoktunk illetni.
Mielőtt bárki követ vetne rám, hogy tudományos életünk új mintára épített tekintélyét kívánom romba dönteni, sietek hangsúlyozni, hogy nem erről van szó. Bár minden oktatási és tudományos minősítési rendszerváltozás rejt magában komikus dolgokat, mégiscsak megteremti magának a fontosság látszatát, ha már annyi munkát ölnek bele a cím megszerzésébe. Krisztus nem is ennek a tudásnak a megszerzését és birtoklását tartja a mennyei dolgok tudásától elzáró oknak, csak azt állítja, hogy ez nem az az ismeret, ami az Ő személyéhez kötött. Nem kritizál. Egyszerűen csak a kisdedekről beszél, akik előtt nyilvánvaló mindaz, ami a világ szerint bölcsek és okosok elől elrejtetett.
Van valami okunk ezt kétségbe vonni?
Nincs, mert egyrészt ma nincs objektív gondolkodású ember, aki ismereteink gyarapodására visszavezethetően azt merné állítani, hogy jobb lett a világ, másrészt magához a hithez is kevés a kegyelem nélkül a titkos tudás, a birtokolt szövegismeret, a gyakorolt kereszténységhez pedig kevés az idézetek magyarázata és a teológiai tudomány a Krisztus követésében megélt evangélium nélkül. Talán nemzedékek sora mosolygott a történeten, amikor a teológiai tanár magyarázza a Szentháromság titkát a főiskolai hallgatóknak. Hosszan, órákon keresztül tart a magyarázat, majd megkérdezi:
-Na, most már értik?
-Igen! - hallatszik a kiáltás a torkokból.
Nagyot legyint erre a professzor:
-Na tessék! Most kezdhetem elölről!
Sok ezer éve közelít az ember az Istenhez, 2000 éve Krisztuson keresztül, akinek a birtokában van a teljes ismeret és a kinyilatkoztatás joga felém, feléd és minden egyes ember felé. És Ő megvesztegethetetlenül, a teljes tudás és ismeret birtokában juttatja az ismeret morzsáit azoknak és úgy, akiknek és ahogyan neki tetszik. A Lélek erejében élőknek. A kicsiknek, a boldogoknak, a világban esetleg semmire sem jutottaknak, a napi hírekben nem szereplőknek, akik mégis a föld legirigylésreméltóbb (és követésre ajánlható) emberei közé tartoznak a gyengeségük erejében és szolgálatuk tudomány-fokozatban kifejezhetetlen hatalmában.