Kinek "szólt" a magas (Tabor) hegyi jelenet?
Krisztusnak mindenképpen, akinek láthatóan "nem idegen" ez a fajta kapcsolat, de a tanítványoknak – és így mindannyiunknak is – , akik olvassuk az evangéliumot. A színeváltozás a valóság egységének az ünnepe. Sokan és sokféle meggondolás, filozófiai irányzat alapján próbálták különválasztani a világ valóságát élesen egy természetfeletti valóság létezésétől, azt megmásítva vagy egyszerűen letagadva.
"Ne féljetek!" Ne féljetek a valóság teljességétől, amihez hozzátartozik mindaz és még sokkal több, mint amit a kiválasztott tanítványok láttak, hallottak. Amikor a rendszerváltozás után az újonnan megjelenő szerzetesrendeket be szerettük volna mutatni, nem találtunk megfelelőbb címet, mint "Aszketika és misztika az ... szerzetesrendben". Ugyanis minden rend nélkülözhetetlen része a valóság teljes megélése, az aszketika és a misztika, az emberi reakció és Isten felelete. De miért ne tartozna hozzá ez minden hívő életéhez?
Az evangéliumi jelenet is csak azoknak használ, akik hisznek. "Alkalmazkodik" a választott néphez, annak tapasztalatához, a kiemelt magaslaton történő megjelenésben és a szereplőkben. Mindkettővel jelzi az Ó–. és Újszövetség folyamatának egységét.A történés pedig a földiek és égiek egységére utal.
Nem vagyunk egyedül.
Talán mindannyiunk életében van Tabor hegyi pillanat, amikor megijedünk a nyilvánvaló létezőtől, akinek megjelenése "a hegyen" a lét kiemelkedő pillanatában és nemcsak földrajzi megfelelőjében, számunkra valamilyen módon nem elviselhető. Mégis minden tanítványnak, – akik bizonyos helyzetekben szószátyárok vagyunk, máskor pedig félünk –, szól a felejthetetlen jelenetben a jézusi bíztatás:"Keljetek fel, ne féljetek!"