Délután a fürdés rövidre sikerül. Eléggé hűvösre fordul az idő és csak nagyon kevesen merik kihúzni a vízben vagy a parton az engedélyezett 6 óráig. Miki pedig megköszöni a vendéglátást és elindul megkeresni a barátait. Jó óra múlva Imre kissé sápadtan közli Karcsi bácsival: Miki visszajött. Karcsi bácsi nem tartja rossznak az eseményt, de nem érti. Erre aztán nagyon meglepő magyarázat következik. Miki azt mondja, hogy Haliék és Csabiék környezete kész bűnbarlang. Haliék kertjében laknak két kis tipi sátorban körülöttük azonban olyan ronda, züllött élet megy, hogy normális ember csak undorodva fordulhat el tőle. Sajnos a mieinkek sem nagyon húzzák ki magukat ebből és Miki egészséges fiúlelke megdöbbenve tapasztalja, hogy diák-és fiúszívben is létezhetnek nagyon szomorú dolgok...Ő ebben a bűnbarlangban nem marad egy éjjelre sem, inkább most azonnak vonatra ül és hazamegy. Imre és Karcsi bácsi összenéz. Nemcsak az elismerés látszik a két tekintetben Miki remek, stramm magatartása és döntése iránt, hanem egyszerre mondják ki a döntést is: Miki nem megy haza, hanem, ha akar, itt marad velünk. Ilyen emberrel a tábor csak gazdagodik.- Karcsi bácsi röviden beszélget Mikivel is. A nagy diák szemében kemény elhatározást és a távolból megismert rossz utálatát olvassa ki. Nem kell sok beszéd: Miki pénzkészletének felét beteszi a közös kasszába, aztán itt lesz velünk a táborozás végéig. A sátorban kiicsit összehúzzuk magunkat, aztán majd elférünk.. És amikor a népség megtudja, hogy Miki végig velünk lesz, a fiúk önkéntelenül éljeneznek. Mikit maguk közé tartozónak ismerik el. Addig kezdett cseperegni, míg estére aztán sikerült is neki. Vacsora előtt még hagyta, hogy rövid beszélgetés legyen arról, hogyan lehet jó barátokat szerezni és hogyan szerettethetjük meg magunkat az emberekkel. D. Carnegie alapján Karcsi bácsi olvasott egy fejezetet a témáról, majd eléggé vérszegény, rövid beszélgetésben jutottunk el a végkövetkeztetéshez: minden barátkozásnak és önmagunk megszerettetésének alapja: törődjünk embertársainkkal és szeressük őket legalábbis annyira, mint magunkat...

...

Vacsorára végre elfogyott az a töltött paprika mennyiség, amit létrehozott számunkra Rózsi néni. S hogy mennyire jó volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utolsó darabokért valóságos versengés folyt. Szerencsére került bőségesen mindenkinek és ma is jóllakottan telepedett a tábortűz köré a nép. A tábortűz azonban ma a "sátorban volt" és egyetlen szál gyertya jelképezte. Odakinn hűvösen fújt a szél, majd elkezdte vagdosni az esőt is. Szerencse, hogy még mindig strammul áll a sátor, mégcsak meg sem ereszkedtek a kötelek, így alig pislog a ládára tett "tábortűz". Hiába azonban, a tábortűzi hangulat így bezárva csak nem akar kialakulni. Végigénekeljük a nóta-készletet, de Karcsi bácsi és Miki annyira álmosak, hogy a sok magukkal hozott tréfás dal megtanításához semmi ambíció. Sőt a népség is feltűnően hamar elálmosodik, fekvő helyzetben. Végül is, mire Karcsi bácsinak eszébe jutna, hogy esti imát rendezzen, arról már szó sem lehet, mert majdnem mindenki mélyen alszik. Röfi szórakoztatta el a népet ennyire, amikor ártatlanul induló, de végeérhetetlen mennyiségű és hosszúságú tréfás meséjébe kezdett. Bármilyen szellemes is volt a mese, az lett a vége, hogy a mesemondó és a hallgatók is versenyt ásítottak, végülis senki sem tudja, hogy ki aludt el előbb, az utolsó hallgató-e vagy Röfi mesemondás közben?