1960. augusztus 12.

Ez az éjjel felejthetetlen lesz a táborban résztvevők számára. Minha tegnap este már megéreztünk volna valamit a közeledő izgalmakból. Amikor a nép nagy-nehezen elaludt , a csendes éjben pedig nyugodtan, rendben váltották egymást az őrök, úgy látszott, nem lesz semmi. Éjfél után azonban becsapott a ménkő... A krónikás ennek a nagy eseménynek az elbeszélésénél kénytelen összeegyeztetni az ellentmondó, összevissza, későbbi elbeszéléseket és a naplók szűkszavú jelentéseit.

Az még biztos, hogy amikor éjfélkor Ketya és Pötyi átadták az őrséget Mikinek és Döncinek, nem látszott baj. Bár később Ketya izgatott fantáziájában éjfél előtt is titokzatos árnyékok lengedeztek a sátor körül, ezeket valószínüleg nem lehet komolyan venni. Miki és Dönci rendben vették át a lámpát, magukra terítették a pokrócokat és elkezdtek körözni a sátor körül. Talán negyed egy lehetett, amikor hirtelen kaparászás hallatszott a sátor-nyíláson. Miki idegesen kereste a fűzést és benyúlva megrázta Karcsi bácsit. Izgatott hangon jelentette, hogy valaki mászkál a sátor körül. Kétszer is elmondja, mire Karcsi bácsi nagynehezen kapcsol és felül. Tehát valaki itt ólálkodik, néha még kétfelől is zörög a bokor és egy titokzatos piros fényű zseblámpa fénye villan meg hol itt, hol amott... Nos, ennek fele sem tréfa! Még szerencse, hogy őrséget állítottunk, minden holmink kinn van a sátor előtti bokrokon: jól meg lehetne rakodni belőlük. Karcsi bácsi szeme villan egyet és már intézkedik is: "ezeket megugratjuk!" " Miki, te bemész a plébániára és ha lehet, kihívod a kanon ok urat. Dönci addig maradjon kinn, a sátorban pedig ébresztő!" Imre felkapja a fejét, pár suttogó szóból megérti a helyzetet és kezdi rázogatni a népet. Elég nehezen megy, szerencsére senki sem szólal meg hangosan. Lámpát persze nem gyújtunk, nehogy észrevegyék, hogy felébredtünk.

Itt még teljes a nyugalom

Egy perc múlva már mindenki üldözésre kész állapotban van, de jó néhány pajtásnak inába szállt a bátorsága. Röfi, K.Pisti, Ketya jön, de a többiek bizony inkább belebújnak a pokrócokba és várják a fejleményeket. Feszült percek, amíg mindenki készen lesz. Gyors intézkedés. Karcsi bácsi megy elől, Imre hátul. Lámpákat nem gyújtunk. Ha valamit látunk, figyelmeztetjük egymást. És fél perc múlva megkezdődik a hajtás. Dönci ott toporog mellettünk, de neki őrségen kell maradnia, nehogy meglepjék a sátrat. A plébánián ugat a kutya. Miki odabenn keresi a háznépet. Csak időben visszajöjjön, mert Dönci egyedül begyullad...Egyszerre ketten is sziszegik: Ott van!... Igen, a templom mögött a bokrokban egy pillanatra megvillan a piros lámpa. No, ez elindulásnak elég. Megindul a sor, óvatos lassúsággal közeledünk a helyhez. Egyszerre újra előpiroslik a bokor. Az ismeretlen menekül. Utána! Emelkedik az ösvény, néhol egészen meredek, majd elágazás jön. Merre menjünk? Hallgatunk: semmi nesz. Aztán egy halk ágreccsenés és egy tized másodpercre újra észreveszi valaki a titokzatos lámpafényt. Gyerünk! Kicsit hajmeresztő érzés így, az összehajló bokrok alatt egy elhagyott erdei ösvényen, éjfél után gyenge holdfényben valami titkos piros lámpanyom után loholni. Az ember egyszercsak azt veszi észre, hogy a bokorból kinyúl egy kéz, aztán kampec. A fiúk azonban nem törődnek a veszéllyel, már elkapta őket a kaland sodrása. Ketya ugyan fogvacogva mondja, hogy hátulról kupán verhetnek bennünket, de ki törődik most azzal, hogy mi van hátul, amikor ott villog idegesítően, titokzatosan a piros jel? Egy kis kitérő, Karcsi bácsi már megijedt, hogy a tábor felé kanyarodik vissza az idegen, de aztán újra a dombra, egy csel jobbra, egy balra, de nem tud lerázni bennünket. Ő sem igen ismerheti a terepet, mert néha-néha felgyújtja a lámpát és ez nekünk elég: már a nyomában vagyunk... A túlfűtött fantáziák persze egyszerre sötét élőlényekkel töltik meg a bokrokat is. Egy óra múlva Röfi szentül állítja majd, hogy ő mögöttünk is látott valakit és egy kanyarnál majdnem rálépett egy szőke, hosszú alakra. Mások a saját lábuk ütötte zajt vélik az idegen nyomára vezetőnek. Elhaladunk egy villa mellett, majd újabb rövid kanyargás után egyszerre csak egy kukoricaföld szélén találjuk magunkat. Karcsi bácsi már-már nyomot veszt, de az idegen újra elárulja magát: zörög a kukorica, majd a fény is felvillan egy pillanatra, de egészen alacsonyan. Úgy látszik, kúszva menekül a titkos éji látogató. Utána! Nincs gondolkodás, megállás. Bele a kukoricába is! Egy kis kanyargás, majd hirtelen visszafelé fordul a nyom és kétszer is megvillan a lámpa. Bizony megijedünk. Az idegen visszafordult. Lecsalt bennünket az útról és most akár vissza is mehet a táborba. De az is lehet, hogy csak jobb felé akar utat nyerni, de akkor biztos, hogy a győriek közül való, mert erre van az ő táboruk. Vissza hát az útra! Még egy villanás, majd amikor ráérünk a csapásra és az elágazáshoz érünk, újra nyomot vesztünk. Sehol egy nesz, sehol egy fény. Várunk egy percet, de képtelenek vagyunk beismerni, hogy az idegen megszökött. Imre előtt egyre jobban vacognak a fiúk fogai, ezért kiadja a jelszót hátulról: Menjünk vissza a sátorhoz! Lassan, meglepetéstől, kupánvágástól való félelemben lopakodunk vissza a sátorhoz. Leérünk a dombról és ott van már előttünk a templom. Ha erre jött az idegen, két irányban mehetett. Amikor elválunk, Karcsi bácsi csoportja meglepő dolgot lát: Miki és Dönci jön, még a sötétben is látszik, hogy mennyire sápadtak és Miki izgalomtól fojtott hangon jelenti, hogy fél perccel ezelőtt rohant le egy vagy két ember a dombról. Egyenest a sátor felé futottak, de aztán akét őr mellett elrohanva eltűntek. A két őrrel együtt megyünk a sátor felé. Egyszerre Imre csoportja diadalüvöltéssel ront a bokrok felé. Odanézünk és a szélső bokorban ott fénylik a piros lámpa. Nem mozdul és megrohanják a bokrot. Újabb meglepetés: a lámpa ott ég a bokorban, de a gazdája sehol! Imre kiemeli. A fiúk körbenállva nézik: egyszerű, közönséges zseblámpa, benne piros karácsonyfakörte. Idegesen nézünk körül. A vérmesebbek, mivel már újra együtt vagyunk, elszánják magukat és a plébánia kerítése melletti bokrokat razziázzák végig. Semmi. A fákra is felvillannak a fények, hátha oda mászott a tettes. Semmi. Vagy tízperces izgatott tárgyalás végén Karcsi bácsi kézbe veszi a lámpát és így intézkedik: Úgy látszik, a tettes eltűnt. Most már mindegy. A lámpája itt maradt, azt eltesszük. Az őrök kinn maradnak és ha visszajönne a zseblámpáért, szólnak nekem és akkor legalább megtudjuk, ki volt és mit akart az ismeretlen.A többiek vissza a sátorba, lefekszünk. Alig lehet bekergetni a fiúkat a sátorba. Két ember van csak, aki szívesen bejönne, a két őr,de azoknak nem szabad.