Délelőtt engedélyt kapnak a fiúk, hogy kimenjenek e kikötőbe és az állomásra, ajándékot venni. Karcsi bácsi tanácsosnak tartja, ha maga is elmegy, nehogy a kisebbek mindenféle vacak giccsért elszórják a pénzüket. Valóban, még a nagyobbaknál is kézbe kell venni az ajándékvásárlást: meglepően ócska és értelmetlen vacakokért akarnak pénzt adni. Végül is addig magyaráz, amíg minden fiú ízléses, szép emléket vásárol az otthoniaknak. Az viszont nagyon dicséretes, hogy valamennyien inkább zsebpénz nélkül maradnának, de okvetlenül vinni akarnak valamit az otthoniaknak… A két Kósi fiú megint extra: különválnak és különleges holmikat vesznek. Hanglemezükkel végig dicsekszik a sátort, de elfelejtik, hogy evvel mennyit fognak kínlódni holnap, amíg épen hazaviszik... Megvesszük a holnapi csomagfeladáshoz a ragasztót is. Aztán a fiúk kisétálnak a mólóra és kényelmesen, úri módon szemrevételezik a látnivalókat. Éppen most vonul be a lottó-hajó, amin az előbb húzták ki a heti számokat. Aztán egy csupa különféle zászlókkal díszített szakszervezeti hajó akar kikötni, de a nagyszerű ruhába öltözött matrózok olyan tehetetlenek, hogy a fiúk majdnem szétpukkadnak a nevetéstől. Negyed óránál tovább vesződnek, de csak nem akar sikerülni a kikötés, végül is a nagy nehezen kidobott kötelet Dönci akasztja a móló-oszlopra. Aztán halakat nézünk, csavargunk és majdnem dél van, amikor visszaérünk a sátorhoz. Harsány harmonikaszóval, mert sokan vettek szájharmonikát és mindenki valami dallamot próbál kicsalni a készülékből. Pötyi majd megőrjíti a népet, amíg nagy nehezen, talán ezredik kísérletre kinyekteti a Földre néz a Nap kezdetű éneket. Az ebédre nem sokat kell várni, azért nem is megyünk le ma délelőtt fürödni. Páran engedélyt kapnak ugyan egy fél órára, de nevetve ujságolják, hogy pénzt kértek tőlük a strandon, amire elhatározzuk, hogy délután valamilyen trükkel majd beszökünk. A délelőtt krónikájához tartozik az is, hogy páran mindenáron meg akarják fejteni az éjjeli látogatás rejtélyét és elindulnak, hogy felfedezzék a titokzatos látogatót. Fél óra múlva majdnem begyulladva jönnek vissza. Újságolják, hogy találtak az erdő sarkán, ahol a kukoricás kezdődik, két cigánylegényt, akik a leírások szerint hasonlítanak az éjjeli látogatókra. Az egyiknek madzaggal van az ókulája az orrára erősítve, a másikkal pedig nem lenne jó az éjjel összeakadni. A hír hallatára Vargánya és Pálkövi szinte egyszerre kérik Karcsi bácsit, hogy éjjel ne legyen ám őrség!…

Együtt, még úgy és ott...

Az ebéd igazi balatoni ebéd: halpaprikás kirántott halhússal. Az elfogyasztással azonban baj van: a két Kósi fiú majdnem nem kap ebédet, mert nem hajlandók megenni a halászlét. Karcsi bácsinak is mocorog a gyomra, de elvégre parancsoljon magának a férfi és megeszi. A két Kósi nem óhajt parancsolni magának és sértődötten bevonulnak a sátorba. Imre azonban félretéve pedagógiai jobb-érzését, utánuk megy és addig kapacitálja őket, amíg méltóztatnak kijönni és bár nem hajlandók most sem megenni az ebédet - mármint a levest, de szíveskednek nekiállni a kirántott halnak. A fiúknak joggal nem tetszik a rendelkezés és Karcsi bácsi is csak azzal tudja menteni Imrét, hogy utolsó napon nem akar veszekedést vagy sírást a táborban. Mindenesetre ez betetézi Kósiék ügyét és Karcsi bácsi elhatározza, hogy Kósiékról jövőre, hasonló táborozáskor szó sem lehet. Amíg a nép a halszálkákkal vesződik, a téma továbbra is az éjszakai kaland. Nagyon jókor jött ez a karambol, kárunk nem lett belőle, viszont remekül semlegesíti a hazautazás előtti kesernyés hangulatot. Az ebéd után már a holnapi ládákra ragasztjuk a címkéket, de senki sem beszél arról, hogy mi lesz otthon és milyen jó lesz hazamenni. Karcsi bácsi hálásan gondol az éjjeli látogatóra: igazán a legjobbkor avatkozott a tábor életébe…