1960. Augusztus 13.
Amilyen álmos volt a tegnap esti takarodó, olyan friss a társulat, amikor 1 5-kor megcsördül az ébresztő. Bizony, még egész szürke a láthatár, amikor álmosan, mégis fürgén kibújunk. Szerencsére felhőtlen az ég. A tegnap késő esti zápor után nagyszerű a levegő és hajnali világításban csodálatosan szép a táj. Rohanva megyünk mosakodni utoljára a Balatonhoz. Tegnap este néhányan megígérték, hogy akármilyen idő lesz is, ma reggel még megfürdenek a Balatonban. Nos, bár igazán nem lehetne forróságra panaszkodni, a fogadók állják a szavukat. Gyors, friss torna, aztán Imre, Röfi, Ketya, Kotsis Pisti és Vargánya bizony nem röstellik magukat és elegánsan becammognak egészen a bójákig, úsznak egy nagyot, fröcskölik egymást, szóval alaposan elbúcsúznak a víztől. Nagyon sokáig azonban nem mehet a dolog, már csak azért sem, mert félő, hogy bent fagynak a vízben és úgy kell kifeszegetni őket. Amikor a felszólításra kék-zöld szájszéllel kikecmeregnek, Vargánya úgy remeg, mint a kocsonya, de azért nagy hangon jelenti ki: "Elbúcsúztattuk a Balatont!" Azért van keletje a törülközőnek és ilyen fürdő után álmosságról nem lehet szó.
Amikor fölérünk a sátorhoz, még a legprózaibb lelkületű srácok is meggyökerezett lábbal nézik a csodálatos szép látványt. Ilyent még nem láttunk: éppen most kel fel a Nap, az ezerszínű felhőrongyok ott gomolyognak a Badacsony és a többi kráterhegy fölött. Ha lefényképeznénk a látványt, senki nem mondaná, hogy nem működés közben láttunk néhány Balaton környéki tűzhányót. A fiúk egészen odavannak a képtől és követelik a fényképészeket. Ők azonban tudják, hogy ma még sok érdekes alkalom kínálkozik a lencsék elé és nem hajlandók felhőket fényképezni.

Egészen korán van a szentmise és ma kivételesen nem kell sátorrendet sem csinálni, hiszen szentmise és reggeli után azonnal csomagolunk. Reggeli ima után szentmisére megyünk, mégpedig kivétel nélkül. Ezt a szentmisét a táborozás segítőiért és jótevőinkért mutatja be Karcsi bácsi. A hálaadó szentmisén bizonyára komoly, szép imádságok szálltak az ég felé a hajnali csendben. Imréék persze ma is kénytelenek reggeliről gondoskodni. Még utoljára jól teleszopja magát a jónép fonyódi birkatejjel. Ez ugyan csak rémhír, de a tényen nem változtat: ma már hat és fél liter sem elegendő és Karcsi bácsinak külön kell hozatni egy kulaccsal, mire kijön a templomból.

Hát ez már az utolsó kép: minden rajta van...

Reggeli után megkezdődik a vidám nyüzsgés a sátor körül. A szentmisére igyekvő falusiak sajnálkozva látják, hogy elutazunk. A körtés nénink persze azért beszállítja a szokottnál még nagyobb porciót és a mikor Karcsi bácsi megköszöni neki a nagylelkű segítséget, még egy fiút kér, aki szentmise után biciklin kimegy vele a házába és még egy cekker gyümölcsöt hoz. Bár már igazán nincs szükségünk gyümölcsre, nem utasíthatjuk vissza az ajánlatot és Pufi bringára pattan majd hatalmas cekker körtével és almával tér meg zsákmányszerző útjáról. Kiterítjük a kosztot és hordhatja boldog, boldogtalan. Nem nagyon fogy, mert mindenki el van foglalva.

Két óránk van a csomagolásra és a ládák elkészítésére. Minden kéz csinál valamit. Először a saját csomagját kell teljes készenlétbe helyeznie minden tagnak. Ez fél óra alatt rendben van. Kósiék lemeze vagy öt különböző helyen van veszélyben, míg annyira sikerül Imre segítségével bepólyálni, hogy emberileg valószínű, hogy épen ér haza. Vargánya csomagja érthetetlenül megszaporodott, amíg rá nem jövünk, hogy csak rendetlenebb lett és azért kell nagyobb hely a holmiknak. Néhány holminak egyszerűen nincs gazdája. Lehet, hogy a fizetési kötelezettség az oka, de egy melegítő alsó mindvégig nem találja rendetlen gazdáját és Röfi a hazaszállításért megkapja. A saját holmik összerakása után már mindenkinek rendben, egy helyen van a kacatja, mégpedig esőbiztosan, mert közben mintha megint kezdene felhősödni. Addig azonban nem esik, amíg kihasználva, hogy még áll a sátor, össze nem verődünk előtte és végső csoportképet nem csinálunk. Miki ügyesen lekapja a bandát és még a sátor is látszik a sikerült képen. Aztán ünnepélyesen kihordjuk a szalmazsákokat. Elég kényelmetlen ügy, mert közben már szemetel az eső is és amikor kiszedjük a szénát belőlük, a kényelmetlen kis helyiségben bizony jól összeporzódunk. Hogyha lenne időnk, bizony lemennénk utána fürödni, mert akik szénát szedtek, bizony rászorulnának. De nincs megállás. Amíg Karcsi bácsi kanonok úrral tárgyal a költségekről, Imre vezetésével megtörténik a gyászos jelenet: lebontjuk a sátrat. Röfi felmászik a fára, de csak a kis kötéllel birkózik meg, a vastagabbikhoz már K.Pisti megy fel, de bicska nélkül neki sem sikerül. Az oldalcövekeket a nép már kiszedte és amikor a kötél meglazul, a sátor egyszerre összeomlik. Elég szomorú látvány így, a mi két hetes palotánk, a földön, nedvesen még az éjjeli záportól. Gyorsan össze kell hajtani, mert közben megered az eső. Erre már Karcsi bácsi is kibújik és segít, hogy rendesen menjen. Nagy megelégedéssel látja kanonok úr is, hogy értünk a dologhoz. Imre pedig örömmel hallja, hogy kanonok úr a szénáért elengedte a fizetnivalóink felét, így mindössze hetven forintunkba került a szalmazsákok megtömése és helybe-hozatala. Bár a tegnapi halebéd jól meghúzta a kasszát, nem kell félnünk, sőt kiadós kosztot is hozathat Imre az utolsó hideg ebédhez.

Zuhog a kalapács, lassan a ládába kerülnek a pokrócok, a sátorponyva és a fölösleges ruhák. Szerencsére kosztot nem kell magunkkal hurcolnunk, így mindenkinek eggyel kevesebb csomagja lesz. Amikor aztán készen vagyunk a ládákkal, valami szállító alkalmatosság kerestetik, amivel az állomásra lehet fuvarozni a dolgokat. Most sül ki, hogy a plébánia kis kocsija bedöglött. No, kezdődik a felhajtás az ismerősök között. Először Pufi tol elő valahonnan egy irgalmatlanul nyikorgó kubikos-taligát, de ezt leszavazzuk, meg nem is férne rá sok. Amikor aztán kezdünk megbarátkozni a kényelmetlen gondolattal, hogy minden erősebb tag magára kap egy ládát és úgy visszük le a másfél kilométeren, egyszer csak igazgatóéktól kigördül egy elegánsnak éppen nem nevezhető, de használható és bőséges terjedelmű taliga. Ez kell nekünk! Gyorsan rá a ládákat! Aztán Imre és az öregebbek nekirontanak és sok nevetés, kínlódás, mérgelődés közepette lehurcolják. Ez is nyikorog, de a kísérő nép úgy nevet, úgy harsog, hogy nem lehet hallani a nyikorgást. Szerencsére más messze jár az eső, ragyogóan süt a nap és a talicskás társulat izzad, mint a szódás lovak. Az állomáson is kellemes meglepetés fogad: viszonylag olcsón elviszik haza a bringákat és ládákat. Imre még kolbászt, kenyeret, kekszet is vesz, így aztán a kissé megkéső társulatot nagy gaudiummal fogadják a fönnmaradtak.

A sátor kihűlt helyén ezalatt komoly munkálatok folynak. Az aprónépet Karcsi bácsi veszi kézbe és először a szeméttelepünket hamvasztják el, ami elég bajosan megy, mert minden nedves. Füst mindenesetre keletkezik és amikor már mindenki fuldoklik, akkor betemetjük az egész gyászos halmot. Minden elszórt, elhullajtott apróságot összeszedünk, úgy, hogy makulátlan tisztaság maradjon utánunk. Ezután a sátor helyét kell elegyengetni. Az emlékezetes éjjeli árkolás a jelek szerint kiválóan sikerült, mert valóságos futóárok maradt vissza a sátor helye körül. Visszarakjuk a gyeptéglákat, majd olimpiai gyorsfutóverseny kezdődik közben, hogy kellően eltapossuk a nyomokat is. Karcsi bácsinak gondja van arra is, hogy a tábortűz nyomai se maradjanak meg. Minden apró ágat összeszedünk itt is, majd teljesen befedjük és eltiporjuk a tűz helyét. Amikor kanonok úr kinéz közénk, más sehol semmi nyom nem emlékeztet a téren, csak a sárgult fű a sátor helyén és a kupac gyümölcs a bokor alatt.

Amíg a kicsik szorgalmasan végzik a terepigazítási munkálatokat, váratlanul kedves jelenet játszódik le. Igazgató úr felesége jön ki egy kis selyempapírba burkolt csomaggal és Karcsi bácsinak nyújtja át azt. Nagyon kedvesen megköszöni, hogy olyan szívesen magunk közé fogadtuk Attiláját és hogy a két hét alatt mindig megértően viselkedtünk a háznéppel szemben. Kéri, fogadjunk el fejenként egy-egy szelet csokoládét. Nagyon megható jelenet! Csak most vesszük észre, milyen jó volt rendesen viselkedni: nem a csoki miatt, hanem mert a jelek szerint valóban szép emlékeket hagyunk magunk után mindenki szívében, aki kapcsolatba került velünk.

A kedves jelenet után kanonok úr búcsúzik el tőlünk: el kell utaznia és nem várhatja meg a válás pillanatát. Karcsi bá elcsukló hangon, igazán szívből jövő szavakkal köszöni meg neki kedves, előzékeny, szíves papi szeretetét és megígéri, hogy mindig nagy szeretettel emlékezünk rá és imádkozunk érte. Az őszülő hajú, komoly pap szeme gyanúsan csillog, amikor kezet nyújt Karcsi bácsinak és röviden üdvözli a fönn levő kicsiket…

Rózsi néninek Karcsi bácsi köszöni meg nagy szívességét és kéri, jöjjön ki a fiúk közé, mert szeretnék még egyszer látni. A meleg szívű pótmama azonban könnyes szemmel rázza a fejét. Karcsi bá megérti: Rózsi néni nem bírná ki sírás nélkül a válást az ő kedves süvölvényeitől, akik az elmúlt napok alatt úgy a szívéhez nőttek. Arról azonban már nem tehet Rózsi néni, hogy amikor a plébánia ablakából nézi az újra egybekerült társaságot, mi is észrevesszük őt és nagy szeretettel intünk istenhozzádot. Csak a kötényét kapja a szeméhez és gyorsan elmegy az ablaktól.