Isten nem biokertész

Ha néhány óvatos duhaj és néhány vegyszeres rémtörténet nem riaszt el attól, hogy szabadon engedjek az érzékszervek csábításának, magam is inkább választanám a gyönyörű, hibátlan és óriás gyümölcsöt a boltok kirakatából. De a "bio" fogalma eggyé vált az egészség egyetlen lehetséges birtoklásával, ezzel együtt a satnya, fonnyadt és ütődött választási kötelességével.

Ez még nem baj. Mindenkinek gyomra joga, pénztárcája lehetősége, hogy mit választ ételéül, mit tud választani, mit engedhet meg magának. Az azonban már cseppet sem mindegy, ha a bio "termesztést" a társadalomban, a családban is bevezetjük: aggódunk, ha valami-valaki jobbnak látszik (még megárt nekünk!) és megnyugszunk, ha egy kis sár (valósan és képletesen) ragad a vizsgált dologra-egyénre.

Isten nem biokertész, legalábbis ilyen módon nem az. Fiát szerette volna - a méhen belül, anyja testében - tisztasággal körülvenni. Erről szól a Szeplőtelen Foganatatás dogmája, melyet IX. Pius pápa 1854-ben hirdetett ki: Mária ment az áteredő bűntől. A nem hívőnek ez ugyan semmit sem jelent és nem biztos, hogy jobban elfogadja a dogmát attól, hogy a lourdesi jelenés nőalakja, Mária, ugyanígy mutatkozott be ("Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás").

A keresztényeknek mindenesetre egyrészt mutatja a dogmafejlődés útját, mely a világosabb megértés irányában halad, másrészt az adventi elhelyezés emberi lehetőségeinkről és Isten tervének megvalósuláról, mint a sötétben felgyulladó fényről beszél. Nem vagyunk egyedül. Emmanuel.