Nagyböjtben is történnek szörnyűségek és szépséges dolgok. Akik földhöz és valamilyen módon röghöz kötöttek is vagyunk, repüljünk bár időről időre ki szűk környezetünkből, mégis egy tájegységhez, annak annyira provinciális, apró változásaihoz szoktunk, hogy abban keressük azt, ami összeköt a végtelennel.

Hálásak vagyunk a pillanatok szépségéért, melyeket magunk körül fedezünk fel: az ég kékjéért, a márciusi zivatarért, az égből lógó felhőkért, a hosszú tél után kikandikáló éles napsugarakért, melyek más fénybe, más kontaktusba helyezik környezetünket és pillanatról pillanatra - aki hajlandó erre akár csak egy pillanatot is áldozni - új és más szépséggel örvendezteti meg a szemlélőt. És ezt szabad, ezt nagyböjtben is észre KELL venni. És örülni kell neki! Az örömet pedig megosztani, a szépség örömét, ami minden ajándékozással többé válik.

A szépség, amikor örömmel tölt el, az azt ajándékozó felé is fordít, akinek igazán "van érzéke" a szépség iránt. Számlálatlanul szórja elénk és mindig küld embert is, aki ezt észrevegye.

Kedves olvasók! Nézzenek egy pillanatra erre a szép képre! Nagyböjti ajándék a pillanat és az ajándékozó is. Isten is, (és ezt nagyböjtben különösképpen kellene tudatosítanunk) és az ember is!