Ifjakat ifjak által vezetni Jézus Krisztushoz

Tönkő Levente református lelkipásztor személyében, három éves kísérleti jelleggel Nyugat-Dunántúli integrált egyetemi református lelkész kezdte meg munkáját – a többi főiskolai és egyetemi központ között – Sopronban is. A lelkész működési területe Soproni székhellyel Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár egyetemi központjai között oszlik meg. Egyelőre fő feladata a református egyetemi és főiskolai ifjúság létszámának és hitélete minőségének feltérképezése, illetve számukra istentiszteletek és az élet keresztyén értékrend szerinti szemlélete és élése kérdéskörét érintő rendezvények szervezése.
- Miben más, sajátságos az ifjúsági lelkész munkája a gyülekezeti lelkészéhez képest?
- Az ifjúsági lelkészség állandó szószék és egyházjogilag meghatározható gyülekezet nélküli, mégis gyülekezeti közösséghez kötött lelkipásztori szolgálat. Annyiban más az ifjúsági lelkész munkája egy gyülekezeti lelkészéhez képest, hogy az ifjúsági lelkipásztor elsősorban az ifjúság között szolgál, ezért neki magának is ifjúnak kell lennie. Ifjakat ifjak által vezetni Jézus Krisztushoz – ez a megállapítás mindig időszerű a kialakuló ifjúsági munkában. Természetesen elsősorban nem az évek száma bizonyítja az ifjúságot, hanem a lélek, a szellem ifjúsága. Ebben a munkában csak ifjúként lehet megmaradni. Erre vonatkozólag Ézsaiás prófétát idézném:”Megfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a sasmadarak, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” Ugyanezt a 103. Zsoltárban így fogalmazza meg a zsoltáríró: “Jóval tölti be a te ékességed és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” Az ifjúsági munka célja, azóta, hogy a múlt században elindulhatott, mindig az volt, hogy a fiatalok Jézus Krisztust személyes Uruknak fogadják el a Biblia alapján, és az Ő követése útján társaik között Isten országát terjesszék. Az ifjúsági lelkész munkája szempontjából egyik legdöntőbb mozzanat a gyülekezet lelkipásztorához való viszonya, hiszen munkája a gyülekezeti munka szerves része. Maga az ifjúsági munka egy jó gyülekezeti felépítményen tud csak növekedni. Sajátságos az ifjúsági lelkész munkája abban is, hogy az ifjúsági gyülekezet néhány esztendős, vagy esetleg néhány hónapos állomás az egyetemi, főiskolai ifjúság életében. Ez az állandó “jövés-menés”, folyamatos változás adja meg az ifjúsági közösség különleges hangulatát és mindennél jobban jelzi a gyülekezet, az egyház élő voltát.
- Milyen szándékkal és elhatározással vállalta ezt a feladatot?
- Azzal a szándékkal és elhatározással, amellyel korábban a gyülekezeti lelkipásztori szolgálatot is: hogy amit megtapasztaltam, azt nem tarthatom meg magamnak. Aki a maga életében valóságosan megtapasztalta Jézus Krisztus szabadító, mentő, megváltó kegyelmét, s ez számára nem csupán hangulat, hanem hit által ebben valóságosan is benne él, annak lehetetlen, hogy ne adja ezt hírül másoknak: “Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (Ap. Csel 4, 20) Isten igéjének van mondanivalója, eligazító szava a ma élő ifjú nemzedék – látszatra nagyon komplikáltnak tűnő – kérdései között is. Ez elegendő arra, hogy a közöttük való munkálkodásra hívjon fel és kötelezzen el.
Sopronba kerülésem óta különböző elvárásoknak kellett úgy megfelelnem, hogy a munkakörömet nem határozták meg pontosan. Elsődleges feladatomat mégis abban látom, hogy megszervezzem az ifjúsági istentisztelet alkalmait és az ehhez kapcsolódó programokat. Kezdettől fogva igyekszem a fiatalok számára a találkozások lehetőségeinek más formáit is, például istentisztelet utáni teázás, kirándulás, filmklub, közös színház-, mozi-, hangverseny látogatás megszervezni.
Még egyetemista éveimből él bennem a meggyőződés, hogy az egyetemista és főiskolás korosztály már nem igényel túlzottan szigorú felügyeletet, sokkal inkább az önszerveződés formáit részesíti előnyben. Mivel ehhez meg is van minden adottságuk, ezért a magam feladatát úgy fogom fel, hogy mindehhez támogató hátteret kívánok nyújtani. Arra törekszem, hogy azokkal is személyes kapcsolatot alakítsak ki, akik nem tartják magukat keresztyéneknek. A Biblia és egymás jobb megismerése érdekében szervezem és megpróbálom kibővíteni a bibliakört. Szomorú tapasztalata – úgy gondolom – mindannyiunknak, hogy sok előítélettel rendelkező fiatalt nehéz istentiszteletre, vagy liturgikus alkalmakra elhívni. Ezért látom fontosnak olyan nagy érdeklődésre számon tartó témakörű, népszerű személyiségek részvételével rendezvények szervezését, amelyek a keresztyén értékek és gondolkodást – kiemelten a protestáns hagyományokat – “népszerűsítenék”.
- Milyennek találja a századvégi tanuló ifjúság hithez való viszonyát?
- A hitről sokféle vonatkozásban beszélnek az emberek. A századvégi ifjúság a kortársak és a korszellem által legbefolyásolhatóbb korosztály. Számos olyan kérdése van, amely megválaszolásához hitre van szüksége. A mai fiatalokra megoldatlan kérdések özöne nehezedik. Ezzel együtt sokan társtalanul, egyedüllétben vergődnek. Számukra nagy segítséget jelenthet már annak a felismerése is, hogy nem csak ők vannak így, hanem nekünk is ugyanazon problémákkal, nehézségekkel kell megküzdenünk; és mi már tudjuk a problémák megoldásának az útját is: Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe” (Ap. Csel. 16, 31). A fiatalok vannak ma a legnagyobb kísértésnek kitéve, és hogy az emberpróbáló viharokban megállhassanak, nekik van a legnagyobb szükségük reményre, hitre.
- Milyennek látja – eddigi tapasztalatai alapján – a mai egyetemi ifjúság hitéletét?
- Ha általánosságban kell megfogalmaznom eddigi tapasztalataimat, azt mondhatnám, hogy a legtöbbjük egyházhoz való viszonya nem meríti ki a hitélet fogalmát. E tekintetben felelősség terhel minket lelkipásztorokat, az egyházat is. Köztudomású, hogy az egyetemisták jó része nem jön templomba, nem jön az egyházhoz. S az egyház nem egyszer csak siránkozik ezen. Itt az idő, hogy változás történjen ezen a téren is!
- Ez esetben mi a dolga az ifjúsági lelkésznek?
- Utánuk kell menni, értük kell menni, velük kell menni, hogy aztán ők is jöjjenek velünk, Krisztushoz. Meg kell értenünk a bennük zajló folyamatokat, változásokat , meg kell ismernünk őket, mindazt amit ők szeretnek: ennek a kornak az antikultúráját, a zenéjét, a rájuk ható félelmetes szörnyűség-dömpinget, a manipulációt, amellyel a televízió erkölcsükre, gondolkodásukra hat. Véleményem szerint három fontos tényező hiányzik az eddigi fiatalokkal való foglalkozásainkból: a másságuk elfogadása, kritikus szemléletük elfogadása, részükre a feladatok átadásának képessége. Ifjúsági lelkészként ezen a téren – az említetteken kívül – a legtöbbet azzal tehetek értük, hogy személy szerint, imádságaimban szüntelenül hordozom őket. Mi szívesebben beszélünk az embereknek Istenről, mint Istennek őróluk, ez - sajnos - sokszor kihat munkánkra.
- Hogyan alakulhat közösséggé egy heterogén, egyetemi ifjúsági társaság?
- Az evangélium hirdetése, annak minden emberhez való eljuttatása és a közösségformálás szinte megoldhatatlan feladat. Ezt elképzelni imaközösségben, igeközösségben, bűnvalló közösségben, munkaközösségben, szolgálatközösségben és szeretetközösségben lehet. Minden közösségnek van – kell hogy legyen! – belső magva, amely azok közössége, akik megtapasztalták és elfogadták és életükkel tanusítják Krisztus szabadító kegyelmét. Ha valaki kész vállalni a közösség tagjaival az egységet, és velük együtt hordozni a munka terhét, a felelősséget a többiekért, akkor azt az a közösség is úgy fogadja, mint akit már vártak, mint aki eddig is nagyon hiányzott. Egymás terhét hordozva, egymást szeretetben elviselve, egymást önmagunknál különbnek tartva töltik be a közösség tagjai Krisztus törvényét. Az alaptörvény szerint hitben növekedni csak úgy lehet, ha nem csak kapok, hanem adok is. Ha tehetségük, érdeklődési körük szerint sikerül szolgálatba állítani a közösség tagjait, akkor - ahhoz, hogy Krisztus testévé növekedhessen - már csak össze kell tartani a sok élő sejtet.
- Véleménye szerint az ifjúsági lelkipásztor a hit komoly dolgaiban lehet-e erőszakos vagy erélyes?
- Az ifjúsági munka keretében mindig is meghatározó volt annak a személye, aki a munkát végezte. Erélyesnek kell lenni, erőszakosnak nem. A hit dolgában követésre méltónak kell lenni. Szavainkból és tetteinkből áradnia kell a felelősséggel teli szeretetnek. A mai fiatalokban azt kell tudatosítani, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Az alkalmakat nem kötelezővé, hanem vonzóvá kell tenni. Közönyös, érdektelen, fásult állapotból kell sokszor felrázni sokakat.
- Miként sikerül ez?
- Az együttléteknek, összejöveteleknek olyanoknak kell lenniük, hogy érdeklődésre, szólásra bírja a fiatalokat. Sopronban, a minden második szerdánkénti, 19 órakor kezdődő istentiszteleteken a református egyházban megszokott hagyományos lelkészcentrikus liturgiát felváltja egy sokkal kötetlenebb. Sokkal nagyobb szerepet kap majd az éneklés, az imádság, a zene. Szándékom szerint az istentiszteleteken a lelkész feladata - a szervezésen túl - csak igehirdetés lesz, a továbbiakban a részvevők aktív, támogató részvételére számítok. Mindenki közreműködésére szükség van.
-Lelkész Úr! Köszönöm a beszélgetést, abban a reményben, hogy hamarosan mostani szervezési munkájának kezdeti nehézségein túljutva, a következő alkalommal – akár az ifjúsági közösség tagjaival együtt - az eredményekről beszélgethetünk.
Munkájára Isten áldását kívánom!