Ha valaki elolvassa, azt hiszi majd, hogy regény. Fantasztikus kitalálás, valamelyik tréfás kedvű tisztelendő bácsi műve. Mert valóság semmiképpen nem lehet, hogy éppen 1960-ban, amikor majdnem teljesen sikerült a hittan lemorzsolás és vörösposztó lett a ministráns név, - mondom, hogy éppen 1960-ban tíz ministráns két hétig közösen a Balaton mellett nyaral. Ugyan, kérem, ne ábrándozzunk...

Pedig igaz. Úgy igaz ez a napló, ahogy olvasod. Semmi lényegeset nem tettem hozzá, csupán összevetettem Dönci és Kotsis Pisti naplóját, elhagytam belőle a helyesírási hibákat és összegépeltem. Ha majd egyszer ez a tíz srác őszhajú nagypapa lesz és normális világban elmeséli az unokáknak ennek a tizennégy napnak a történetét, a tátottszájú kölykök ellenőrizhetik a mesélő nagyapát. Vargánya és Ketya nagypapa akkorra már sok mindent megért és nem fog túlozni, amikor így kezdi a mesét: -hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer tíz vidám gyerek. Ott ministráltak ezek a gyerekek a soproni Domonkos Templomban. És egy nyáron két hét csoda történt velük...

A Domonkosok Temploma ma a soproni Széchenyi téren

Mondom alig hihető. A mai gyerekek megértik, hogy miért. Tudják még, hogy mit jelent bújkálva ministrálni, rettegni attól, hogy észrevesz a diri és lerontja a magaviseleti jegyet és mit jelent félni attól, hogy egyszercsak nem tanulhatok tovább, mert ministráltam. Akkor azonban, amikor ezt a naplót elmesélik az unokáknak, az akkori unokák már nem fogják ismerni ezt az érzést. Nem értik meg Karcsi bácsi és Imre suttogó, izgatott megbeszéléseit, nem látják tisztán miért is kellett "megkeresztelni Ferenc atyát...". Nem baj, őnekik majd tetszeni fog a romantikus történet, a sok derűs-bájos epizód. És mi boldogok leszünk, hogy nem értik egészen, amiről meséltünk...

Most pedig felütöm a két naplót, nagyot sóhajtok és elkezdem a kéthetes csoda igaz történetét. De azért a biztonság kedvéért így kezdem én is: - Hol volt, hol nem volt, élt egyszer tíz vidám gyerek...

1960. augusztus 1.

Igazában már tegnap kezdődött. Vagy inkább tegnap délelőtt, amikor a mit sem sejtő soproni hívek meg nem érthették, miért ministrálnak olyan szorgalmasan, kétszer, háromszor vagy még többször egy napon ezek a srácok,,,De inkább mondjuk úgy, hogy elkezdődött már a múlt hét péntekjén, amikor elindultak a leszögezett ládákban a pokrócok és a sátor. És amikor a Széchenyi-téri rendőrbácsi meg nem foghatta, mi a csodának mászkál erre annyi kölyök, pokróccal a hóna alatt. Amikor visszament a rendőrségre talán nevetve ujságolta a barátainak, mit látott délelőtt. Jókat nevethettek a bolondos gyerekeken, akiknek mindig valami csibészség jár az eszükben...

De mondjuk meg magyarán: senki sem tudja, mikor kezdődött.

A Domonkosok pincéje, a megbeszélések egyik szinhelye
mellesleg azon évek városi serdülő és ifjúsági ping-pong bajnokainak képzési helye

Hiszen jó két hónapja sugdosták a pince mélyén a beavatott és be nem avatott ministránsok, hogy valami készül... Valami a Balaton körül... Akik három éve Karcsi bácsival - a régivel - azon a bizonyos négy napos túrán voltak, elnézően mosolyogtak: nem olyan egyszerű ám az... Valóban nem volt olyan egyszerű.A hírek azonban csak nem akartak elhallgatni. Néhányan már tudni vélték azok nevét is, akik jöhetnek. A többség azonban nem vette komolyan a dolgot. Pedig Ferenc atya szobájában ekkor már jónéhányszor órák hosszat folyt a vita, a beszélgetés a lehetőségekről. Levelek mentek és jöttek: rokonok és nagymamák lettek ostrom alá fogva. És mélyen, az atya fiókja mélyén már ott lapult egy előleges névsor: Imrével ketten sok csendes beszélgetés közben állította össze atya azokat, akik esetleg jöhetnek, ha...

A megbeszélések másik szinhelye, a Szt György utcai Jezsuita terem házának második emelete:
Itt volt Ferenc atya szobája, jó átlátással(!) a folyosó padlóján egészen a földszintig

Aztán egyszerre, mintha kisütött volna a nap. A fonyódi plébános bácsi kedves levélben vállalta el, hogy elhelyezi a srácokat, helyet ád a sátornak és ha lehet, elintézi a szükséges "simításokat" is. Izgatott beszélgetés Kanonok úrral. Istenem, milyen jó is az, amikor egy melegszívű papbácsi vezeti a Domonkos Templomot, aki a maga hetvenegynéhány évével a szívében ma is derűs gyermek...Amitől leginkább izgultunk, ott lett a legkönnyebb dolog: Kanonok úr vállalta a felelősséget mindenért. Ferenc atya szabadságát két héttel meghosszabbította és azonnal vonatra ültette: menjen és nézzen körül!

Igen, a múlt csütörtökön aztán lényegében eldőlt minden. Ferenc atya vidám mosollyal szállt le a vonatról, hosszú, majdnem éjfélig nyúló beszélgetés Imrével; számolás, menetrend-böngészés, szakértő vita kenyerekről, kolbászokról és a hideg ételek előnyeiről... És újra előkerül a névsor...