Tíz óra után kisüt a nap. A fejelők egyre gyakrabban tekintgetnek a Balaton felé és végülis előállnak a nagy kéréssel: nem lehetne-e fürdeni? Karcsi bácsi szeme előtt megjelenik valamelyik srác betegen: brrrrr, még elképzelni is rossz. De talán mégsem olyan nyápicok ezek a gyerekek! Imre vállalkozik, hogy nemcsak a vízbe fulladástól védi meg őket, hanem szemmel tartja azt is, hogy melyik fázik és majd kirámolja a vízből.

Ezzel a biztosítékkal indul neki a jónép a víznek a nyaralók és a helybéliek enyhe borzongása kíséretében. Mindenesetre ezután a fürdés után jogosan lett a tábor jelszava: nem vagyunk selyemfiúk!

Legalábbis a petroforon. Rá a kissé rozsdás belsejű kondér:- este elfelejtettük elmosni és most hiába törölgetjük, mégiscsak pirosodik. Nem baj, úgyis piros lesz a leves is. A kondért Dönci félig meri kulacsvízzel. Nehézséget okoz, hogy nincs mivel leszedni a paradicsomos üvegek pléh dugóját. Kézzel, körömmel, késsel, foggal nem megy. Összetörni mégiscsak kár lenne az üvegeket, mert komoly pénz jön vissza értük. Nagy nehezen fedeztetik fel akkor, amikor már majdnem forr a víz, hogy hiszen harapófogónk is van! Nosza, gyorsan le a dugókkal, bele a vízbe a pirossal, mind a hat üveggel! A kondérból szinte kicsap a kormos víz, amint beleér a hat üveg sűrű tartalma. Most rá a lavór! Hadd forrjon! Negyedóra múlva éktelen füst és gőz kicsapódás jelzi, hogy forr a piros folyadék. Nos, most bele a cukrot! Előbb azonban le kell merni a kormot a tetejéről, hogy helyet csináljunk a cukornak. Aztán már csak a tarhonyát öntjük belé és mivel sok víz kiforrt, a mennyiség emelése kedvéért mind a két csomaggal! Még egy kis rotyogtatás, aztán kész az ebéd. Szerencsére forró, így Karcsi bácsinak nem kell megkóstolnia! Félreteszi a sátor mellé, hadd hűljön az ebadta! Most aztán jöhet a nép…

Szelid birkózás a strandon

Elég későn jön. Mint kisül, újra a lábtenisz kötötte le őket, aztán fényképezés is volt, sőt Kotsis Pista elárulja, hogy Röfit külön is lekapta, délután, ha megjön a kislány, azt is külön fogja és majd otthon összefényképezzük a két alakot. Minderről Röfi nem tud. Mégis felkeveredik a nép úgy egy óra tájban. Addigra a leves kellően kihűlt, sőt egy kis melegítés sem ártana neki, de hát akkor megint le kéne merni róla a kormot! Inkább nekiállunk az osztásnak. Előkerülnek a tányérok, ételhordó köcsögök. Karcsi bácsi teljes szakácsi öntudattal osztja a kaját a sátor mögött. Szerencs, hogy ott… A leves szép piros, itt-ott fekete pontocskák benne. A tarhonya a sok állásban szintén összeállt, mégpedig szépen egybe. Úgy kell széthasogatni a merőkanállal.

Ez a felvétel nem ekkor készült!

A sátor előtti téren leül a nép kosztolni. Mikor már minden felebarát megkapta a porcióját, Karcsi bácsi maga is fogja a tányért, aztán jól telemerve odaül a nép közé. Közben a már bérmálási oktatásra gyülekező gyerekek közül néhány fruska is odatelepszik látó-és hallótávolságra. Karcsi bácsi nem veszi észre, hogy a fiúk közül lapos pillantások lesik minden mozdulatát. Most merít a kanállal…megkóstolja a levest. Fintorog, aztán még egyszer merít- hát valljuk be férfiasan: a leves kegyetlenül rossz. A cukor némileg enyhítette a paradicsom kesernyés ízét, de a tarhonya… szóval a tarhonya irgalmatlan. Néhány kanál erejéig még csak bírja a szakácsi öntudat, aztán Karcsi bácsi csendesen feláll és lassan megindul a szemetes vödör felé. Mögötte hangtalan, de a belső kacagástól fuldokló zarándokcsapat, ott az egész nép. És hiába minden magyarázkodás, hiába derítjük ki, hogy a tarhonya volt öreg, végül is kisül, hogy egyszerűen nem volt só a levesben. És Röfi nagy buzgalommal a fél délutánon át kaparta be az első leves földi maradványait.

Szerencsére második fogásként májkrém és gyümölcs volt kenyérrel, korlátlan mennyiségben. A felizgatott étvágyak szörnyű pusztítást végeztek mindenfajta eledelben. Úgy hogy holnap már négy kenyeret fogunk venni egy napra… Ebéd után mosogatás. Imre felfedezi, hogy a homok kitűnően tisztít. Minden tányért, kondért megtisztítunk, hogy még a nyomait is eltöröljük első önálló kosztunknak…