Imréék lakása a Széchenyi téren volt, a mai MATÁV Közönségszolgálata helyén.
Az is közösségszolgálat, de a ministránsoké, egy lebombázott ház gangos, első emeleti megmaradt szárnyában

Imre ezekben a napokban nem aludt jóformán semmit. Amikor nem a mamákkal tárgyalt, és nem volt Ferenc atyánál a megbeszélések miatt, akkor szokás szerint a nyakába, ill. a szobájába szakadt srácok nem hagyták nyugodni. A Tama- házhoz megkezdődött a búcsújárás. Az emeleti "kegyhelyen", Imre szobájában egymást érték a "zarándokok". Akik el szeretnének jönni...de a mama félti a csemetét, mert olyan fázós... akit elvinnénk, de odahaza szükség lenne rá a két hét alatt is... és akik már biztosan jöhetnek és most nem tudnak megülni a nadrágjukon, tehát ott lábatlankodnak éjjel-nappal Tamáék nyakán...Imre vég nélküli türelemmel rótta a soproni utcákat. Mamákat nyugtatott, papákkal volt csendes, bizalmas beszélgetése, pénzekkel vesződött, pokrócokat gyűjtött, petróleumfőzőért nyargalt Nagycenkre, száz és száz eddig elfelejtett, de szükséges holmit raktározott össze...Ekkor még be lehetett menni a szobájába, de amikor megkezdődött az összehordott holmik ládázása, akkor már csak az emeleti folyosón jutott hely a lábatlankodóknak és segítőknek.

Egy "eredeti darab" a pince faliújságjáról, ( mert olyan is volt.)

Három izzadságos, meleg nap. Amikor pillanatnyi szünet van, az eget kémleli a társaság: milyen időnk lesz? Közben Ketya meghűl...Jöhet...? Rövid beszélgetés Hajas papával és Ketya jön. És milyen névsor? Amikor Kanonok úr átnézi, megvakarja a fejét:"Cifra társaság." Hát a napi áldozó Kotsis Pista mellett az örökmozgó Vargánya, a nyafogó Pálkövi, a kiismerhetetlen, rapszódikus Ketya, a szende Feldinger Gyuri, Kanyó Dönci a maga extra trükkjeivel, a sziporkázó Röfi, az érzékeny és pedáns Drávai Pisti plusz a két Kósi-gyerek. Ferenc atya itt megrágja a ceruzát, mert a Zoli mégcsak hagyján... No, szóval kész a névsor is.Csomagok, szülők rendben. Leírva megkapta minden gyerek, mit kell hoznia, és ekkor jött a tegnap délután... Vasárnap, süt a nap, remek strandidő és Ferenc atya szobájában együtt a cifra társulat. Végső simításra. A végső simításon a hang váratlanul nagyon komoly. Röfi, aki kedélyesen elkésik, megértő mosoly helyett letolást kap és pénzbüntetésre ítéltetik. Ferenc atya Karcsi bácsivá kereszteltetik, ami elég murisan hangzik, de amikor kisül, hogy minden hibázás 50, azaz ötven fillérbe kerül, a nyelvek kezdenek belejönni. Persze sok móka lesz még addig, amíg rendben lesz minden, de az a lényeg, hogy a fiúk megértették, miről van szó...

A végső megbeszélés bejárata

Szó van aztán fegyelemről, engedelmességről és napirendről. Vársárlások csak bejelentés után... Kosztolás csak közösen... Zsebpénzről beszámolni... Napirend és lelki program. Karcsi bácsi szeme végigfut a társaságon. A fiúkat megüti a realitás, a két hét közelsége és valósága. Röfi felsóhajt:"Legalább nevetni szabad?..." Hát igen. Eddig ábrándoztak, meséltek a két hétről. De ha két hétig jól akarja magát érezni tizenkét egymás mellé zárt ember, akkor rendre, engedelmességre, fegyelemre is szükség van.Ez az, amire nem gondoltak. Az elkomolyodó arcokon Ferenc atya meglátja a valóság ütötte nyomot. Pedig még a java most jön! Most a pap beszél, aki a következő két héten nemcsak saját kezébe akarja venni ezt a tíz srácot, hanem oda akarja adni őket az isteni Mester kezébe is...Induljunk tiszta szívvel a kirándulásba... Szentmise és gyakori áldozás...Közös imák és beszélgetések... Az arcok lassan kisimulnak. Karcsi bácsi hangja egyre vidámabb. A szeme már nem szigorú. Mert ha mindent strammul megcsinálunk, ha lesz fegyelem és rend, akkor pazar lesz ez a két hét... Olyan pazar, hogy soha nem fogjuk elfelejteni...