Nem mindig lehet pontosan meghatározni, hogy művész és művészet mikor talál egymásra. Badinyi Gyula visszaemlékezése szerint a faragást a szovjet hadifogságban kezdte el Tarasz Bulbáról készült körplasztikájával. Hosszú út vezetett ettől az első fogságban készített szobortól a mai kiállításig. Hosszú út vezetett Besztercebányától, a szülőhelytől, Sopronig, az őt befogadó városig. Hosszú út időben, hiszen Badiny Gyula szemtanúja volt háborúnak, világrendszereknek, emberi gonoszságoknak és gyarlóságoknak.

Ha kiállítást akar, az csak népművészeti jellegű lehet - mondták neki olyanok, akiknek nem lehetett tiszta a lelkiismerete. Hiszen hozzáértő ember nem gondolhatja komolyan, hogy a fába álmodott mondanivalót a kifejezési forma megszabásával el lehet hallgattatni. Így születtek azok a népművészeti motívumokkal dúsan díszített használati tárgyak: súlykolók, mángorlók, nyeles tükrök, háztartásban használatos mindennapi eszközök: sodrófa, fűszertartó, téka, függönytartók, lámpák, amelyek - többnyire kalotaszegi - faragott motívumvilága az alkotó teljes körű szakmai és tárgyi tudásáról tanuskodik. Hogyhogy nem tudták azok, akik féltek a művész más tárgyú megnyilvánulásaitól, hogy így talán még alkalmasabb eszközt adnak a művész kezébe a érzelmek, életérzések kifejezésére? Hiszen aligha van alkalmasabb eszköz a népművészet jelképrendszerénél az emberi lét, érzelmek ábrázolására.

A felületes szemlélő számára csupán esztétikai díszítésnek tűnő motívumok, azok elhelyezése, sorba rendezése egy adott felületen, az értő szemében szoros kapcsolatban állnak e tárgyak eredeti termelőeszköz, társadalmi-, vagy akár kultikus funkcióival. A tárgyi népművészetben az adott díszítendő felület motívumvilága nem csak átvitt értelemben, - és az életmódváltozással végbement funkcióváltozás(vesztés) által generált - kommunikációs eszköz. Tanulmánykötetek szólnak arról, hogy a a magyar népművészetben nem díszítményhalmazok, hanem tudatosan szerkesztett egyértelmű, logikus jelképrendszert alkalmazó ábrázolások léteznek, amelyek kimutathatólag az avaroknál, de nyilván a még távolabbi múltban gyökereznek. Badiny Gyula ezt a jelképrendszert és -kincset tökéletesen ismeri és használja. Így válnak használati tárgyain a népművészet síkfaragásának virágalakjai, rozettái, életfái, madáralakjai ember és természet, múlt és jelen, emberi viszonyok, öröm és bánat, élet és halál üzeneteinek hordozóivá. Bensőségessé, emberközelivé az anyaga: a fa teszi. Kifejzőerejüket fokozzák az alkalmazott különleges technikák ólmozás, spanyolozás. művészi igényességgel szaruból, csontból készült tartóedények, karcolt spanyolozott mintával sokoldaluságának bizonyítékai. A természetközeliséget nem csak népművészeti alkotásai hordozzák - természetes módon - magukon, hanem szobrai és szakrális domborművei is.

A népművészeti tárgyak alkotói mester(ember)ek voltak. Anyanyelvünk az értékeset, az egyedit alkotó személyét is mesternek nevezi. Ilyen értelemben is Badiny Gyula igazi mestere a fafaragásnak. Mint agronómus mérnök és természetjáró ember ismeri fajtánként (hárs, tisza, dió, cseresznye, cédrus) a fa belső erővonalrendszerét, a rostok futását, a véső lehetőségeit. Ezt bizonyítja a tisztelet és a fegyelem, amellyel a fához nyúl. A fához, amely halálában is tovább él életünk nélkülözhetetlen tárgyaiban, amelynek helyettesítésére természetesebb és a lélekhez közelebb álló anyagot még nem leltünk. Talán ezért (is) vált ősidők óta a fa mindennapjaink részévé. Eredetiségükben és egyediségükben figyelemre méltóak a tölgyfába fészkeltő és azon élősködő fakínból faragott fejek és alakok. Ezek figurális ábrázolásai mindazon életérzéseknek, amelyeket elvont jelrendszerűkben használati tárgyai is sugallnak.

Emberábrázolásaiban a portrékon túl néha felbukkan rokonok, ismerősök arca. Különös érzékenységgel megmunkáltak szakrális alkotásai (Alamizsnát osztó Szent Erzsébet, Buda felszabadítása- Magyarország felajánlása Szent Józsefnek, Bruder Klaus). A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a hidegségi plébániatemplom ajtajának fadomborműve is Badiny Gyula munkája.
Badiny Gyula domborművei megjelenítik a szülővárost Besztercebányát, és Sopront, a várost, ahol 1977-ben megalapította azt a Faragó Kört, amely több soproni fafaragónak biztosított teret és lehetőséget a tanuláshoz és fejlődéshez. A kiállításmegnyitóban Németh Ferenc erdőmérnök az ő nevükben is megköszönte Badiny Gyula áldozatos munkáját. Badiny Gyula kiállítása július 24-ig tekinthető meg az Erdélyi Házban.