E témákat kívánom megvilágítani bölcseleti szempontból.

Első kérdésünk: Mi az érték? Az érték önmagában nézve valamiféle léttöbblet, léttökéletesség, ami kívánatos, s épp' ezért a törekvés célja, a remény tárgya lehet. Ez persze feltételez valamely törekvő alanyt, amelyben ösztönösen vagy tudatosan él a vágy, hogy léthiányát kiegészítse és az érték birtoklása révén az összhang, megelégedettség és megnyugvás állapotába jusson. Ha ez az állapot zavartalan, akkor boldogságnak nevezzük. Nyilvánvaló, hogy az értékre való törekvés a boldogságra való törekvéssel van összefüggésben. Mivel a törekvés a megvalósítás rendjében bizonyos fokozatosságot és egyásutániságot feltételez, az értékre való törekvés az időbeliséggel is kapcsolatos. Valójában értékre törekedni csak időben létező lény képes. Minden létező a lényegi természetének megfelelő értékre törekszik, mert az érték, mint tárgy, s a törekvő, mint alany lényegi egymásra hangoltsága az értéktörekvés feltétele.

A szellemi természettel nem rendelkező létezők a természeti törvények szükségszerűségével, illetve ösztönösen törekednek fajspecifikus értéktárgyukra.

Az időben és történelemben élő, értelemmel és akarattal felruházott létezők - vagyis az emberek - tudatosan törekednek szellemi természetű értékek birtoklására. Mivel az ember testből és lélekből áll, megteheti - részben ösztönösen, részben szabad akarattal -, hogy alacsonyabb rendű értékekre, vagyis pusztán anyag testi, érzékletes értékekre törekedjék, de akarva-akaratlan, tudatosan vagy tudattalanul ezen értékekben is a lényegi természetének és szellemi törekvő képességeinek megfelelő értékekre, azaz szellemi értékek birtoklására vágyik, hiszen végső megnyugvást csak ezeknek birtoklása jelenthet számára. Az időben és történelemben kibontakozó létezők értéktörekvése és értékbirtoklása visszahat magára a létezőre, és tökéletesíti azt. Ugyanakkor csak az ember képes az értékmegvalósító tevékenységre, mivel értelme képes meglátni és felfedezni a dolgokban nem mindig egyértelműen megnyilvánuló értékmozzanatot.

Az érték kiásása burkából - ez a kultúrtevékenység. Az érték tudatos hasznosítása - ez a civilizáció.

Amennyiben az értékmegvalósító tevékenység magára az emberre hat vissza és az objektív értékrendhez igazítja cselekedeteit - azaz értékesebbé teszi az embert -, akkor önmegvalósításról beszélünk, s ha ez a tevékenység összhangban áll az erkölcsi értékekkel, akkor önnevelésről vagy az erkölcsi jellem kialakításáról szólunk.

Arisztotelész óta ismert az ember hármas értékmegvalósító tevékenysége: a teoretikus, azaz intellektuális, a praktikus, azaz erkölcsi és a poetikus, azaz művészeti, technikai, szellemi aktivitás.

Az intellektuális aktivitás az igazság értékére, a praktikus az erkölcsi jóra, mint értékre, a poetikus a művészi szép, illetve technikailag hasznos érték létrehozására irányul.

Mi az értékrend? Platón óta a filozófia tud a lét transzcendentális tulajdonságairól, ám a skolasztika bölcselete dolgozta ki az erről szóló elméletet. Ezek szerint a lét rendelkezik a létezés aktusának tulajdonságával, ami a lét egységét, igazságát, jóságát és szépségét úgy foglalja magában, hogy e tulajdonságok a valóságban felcserélhetők és csak értelmi különbözőség áll fenn közöttük. Ebben az értelemben mindaz. ami létezik, egy is, igaz is, jó is és szép. De ami egy, az létezik, igaz, jó és szép is. Továbbá, ami igaz, az létezik, egy, jó és szép. Ami jó, illetve szép az létezik, egy, igaz és szép, illetve jó is.

Természetesen a lét transzcendentális tulajdonságainak fölcserélhetősége csak a lét metafizikai szintjén történhet meg. Kölcsönös átfedőségük csak e szinten érvényesül. A létezők pusztán analóg módon részesednek a létből, és így a transzcendentális léttulajdonságok is csak tökéletlenül cserélhetők fel a létezők világában. Ugyanakkor viszont nem kétséges, hogy minden létező azon van, hogy benne a lét mind tökéletesebben valósuljon meg, s ugyanez vonatkozik az egységre, igazságra, jóságra és szépségre is. E törekvés transzcendentális lehetőségi feltétele pedig nem más, mint a létezök analóg részesedése az összetettség szintjén magából a létből, illetve a lét egységéből. Ezért minél tökéletesebben részesedik valamely létező a lét egységéből, annál magasabb rangsorban helyezkedik el a létezők világában, vagyis annál igazabb, jobb vagy szebb.

Aligha vonható kétségbe ama tény, hogy az egység akármely formában való megjelenése - ami a legelvontabban a rend mozzanatában jelenik meg - vonzó az ember számára még akkor is, ha ez a szétszórtság, szétesettség, rendezetlenség formájában tételeződik benne.

Az egység mint szintézis, identitás, összhang, béke, megfelelőség, elégedettség az értékek hierarchiájában első helyet foglal el, mert a lét transzcendentális tulajdonságaiban ugyanúgy feltételként jelenik meg, mint maga a lét.

Az igazság megfelelőséget jelent: a fogalom, az ítélet, a következtetés és a dolog, a tény, az adat, a jelenség között.

A jóság szintén megegyezés a logosz és az ethosz viszonyában, mivel a cselekedet és a cél közti megegyezést, a szabad és felelős tett és a törvény egybevágóságát fejezi ki erkölcsi és jogi vonatkozásban.

A szépség hasonlóképpen az alkotói elképzelés és annak megvalósulása közti egységet jeleníti meg az igazság és jóság implikálásával (bennfoglalásával), az érzékek számára gyönyörködtető formában.

A concordia (egyetértés, összhang) szintén egység a társas kapcsolatok személyi vonatkozásaiban, amennyiben egyetértést, békét és szeretetet jelenít meg.

Ám egy technikai produktum is akkor értékes a hasznosság vonatkozásában, ha a részek úgy igazodnak az egészhez, hogy a rend és az összhang a természet rendjét és összhangját jeleníti meg, s mint ilyen emberibbé, civilizáltabbá teszi az életet.

A középkori szerzők közül nem egy a szentséget is a lét transzcendentális tulajdonságai közé sorolja, és nem alaptalanul! Hiszen a vallási érték épp' a szentség felmutatásával fejezi ki azt az egységet, ami minden vallási meggyőződés előfeltétele: azt, ami Isten és ember közt fennáll és formálódik az ember üdvössége érdekében.

Mi az értékpluralizmus? Az értékek pluralizmusáról szóló kijelentések - burkoltan vagy kifejezetten - azt az állítást hordozzák, hogy az értékek között nincs hierarchikus rangsor, hanem minden érték azonos szinten jelenik meg, és egyenlőnek tekintendő.

Nem kétséges, hogy ontológiai szinten, önmagában nézve, a maga rendszerében minden érték egyben önérték is, s mint ilyen, azonos szinten van a többi értékkel. Az is bizonyos, hogy minden értékmegvalósító tevékenység, értékelés - mint szabad, szubjektív, tudati aktus -, az értékre törekvés, illetve értékbirtoklás egyenlő módon megbecsülést érdemel.

Ám ez még nem jelenti azt, hogy objektív értelemben is minden érték egyenlő rangú. Az értékeknek objektív rangsoruk van, mégpedig abból a szempontból nézve, hogy mennyiben mozdítják elő az emberi méltóságot. Ám az emberi méltóság fogalmának a meghatározása korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek első benyomásra tűnik, hiszen ezen érték tartalma antropológiai szemléletünk függvénye. Kérdés, hogy milyen oldalról határozom meg az embert?

Ha az állatvilág oldaláról és a fejlődéselmélet összefüggésében, akkor lehet azt mondani, hogy az ember a legfejlettebb állat, és épp' az állatvilágtól való különbözősége alapozza meg a méltóságát.

Ám, ha a környezetvédelem oldaláról közelítek s az emberre úgy tekintek, mint a természeti környezet megrontójára, akkor már kérdéses lesz az emberi méltóság fogalmának értéktartalma.

Ha viszont elfogadjuk, hogy az ember szellemi lélekkel rendelkezik, és a szellem fogalmat nem szűkítjük le pusztán a biológiai meghatározottságú, tudati tevékenység alanyi esetére, hanem transzcendens valóságként tételezzük - amely önálló szubzisztálásra is képes -, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a szellem épp' működése és aktivitása során az egységmozzanat előbb felvázolt olyan tulajdonságaival rendelkezik, amelyik az alacsonyabb létszinteken semmiképpen sem mutatkozik meg oly' tökéletes formában, mint az embernél.

Nevezetesen, csak az emberben tér magához a szellem az önreflexió, az öntudat és éntudat megnyilvánulásaiban, vagyis személyes szellemként. Tehát az emberi méltóság értékét nem a közmegegyezés, vagy az úgyszintén változékony közvélemény határozza meg, hanem értéke önmagában áll fönn, minden változékony értékeléstól függetlenül. Értékét pedig szellemi személyessége adja, ami aktivitása során a végtelen szellemi értékekre, a létre, az egységre, az igazságra, a jóságra és a szépségre irányul, s az értékmegvalósító tevékenység a tudomány, a művészet, az erkölcs és a vallás művelésében ténylegesül.

Beszélhetünk tehát az értékek pluralizmusáról - amennyiben az értékekre sokan, különféle időkben törekedtek és törekszenek -, de ugyanakkor el kell fogadnunk az értékek hierarchikus rangsorát is, amennyiben a szellemi értékek magasabb rendűek az anyagi értékeknél.

S végül engedtessék meg nekem - mint teológusnak és papnak - egy kis teológiai kitekintés ebben a témakörben. Pusztán a szellemi értéket előkelőbbnek tekinteni, olyan beállítottsághoz vezet, ami az időbeli, anyagi, világi és testi értékek túlzott leértékeléséhez és lealacsonyításához vezethet.

A keresztény kinyilatkoztatás középpontjában áll a Názáreti Jézus alakja, aki Isten hatalmas Fiának bizonyult, s akiben Isten Fia emberré lett. Ő történelmünknek visszavonhatatlan része, egyszer- s mindenkorra megalapozta az emberi méltóságot.

"Nincs másban üdvösségünk, egyedül a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében - mondja Pál apostol -, mivel Ő a bűnt kivéve mindenben olyan lett, mint egy ember." - Továbbá halottaiból feltámadt, s magával együtt minket is feltámaszt halálunk után, és az örök élet részeseivé teszi személyválogatás nélkül mindazokat - feltárván nekik az üdvösség lehetőségét -, akik hisznek Őbenne.

Az ember fölemeltetése a természetfölötti rendbe olyan antropológiai szemléletet hordoz, ami nem csupán alulról, hanem felülről is értelmezi az emberi lényeget, ami a teózisban élheti meg végső beteljesedését. Az emberi méltóság - s egyben az érték is - Krisztusban hordozza teljességét, Krisztusban testesül meg, hiszen Krisztusban egyszeri és egyszerű, vagyis az összetettség kizárása értelmében és formájában van meg a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szentség objektív tartalma, mégpedig felülmúlhatatlan és elveszíthetetlen módon.

Ugyanakkor "Benne foglaltatik össze minden, ami a mennyben és a földön van" - ahogy Pál apostol fogalmaz -, tehát a teremtett világ alacsonyabb szinten realizálódó összes értéke is, de célba érkezett és megdicsőült formában.

Szépen írja János Evangéliumának prológusa: "Mindnyájan az Ő teljességéből merítettünk", hiszen az értékrendnek Ő az alfája és az ómegája.

S végül - miután láttuk, hogy a kultúra értékmegvalósító tevékenység, és a kultúrához tartozik a művészet is - szeretnék még néhány befejező gondolatot mondani a kultúra és a művészet szerepéről az oktatásban.

Úgy gondolom, hogy a szellemi értékek iránt fogékony minden gyermek. Nézetem szerint épp' azért, mert az ember tudati fejlődésében először jelenik meg az érzékelő tapasztalás, majd a percepcionális tapasztalás a fantázia és a képzetek szintjén, ami megelőzi a tudatot; ezért a gyermek ezen a szinten már igen korán megtapasztalja az igazságot, az erkölcsöt, a jóságot, az összhangot, az egységet és a harmóniát.

Nem véletlen, hogy érzékletes népmesék, állatmesék, képek formájában próbálják a gyermek szellemét művelni, kultúrálni, próbálnak vele az óvodában értékmegvalósító, úgynevezett kreatív tevékenységet végrehajtatni, hogy formálódjék és aktualizálódjék személyisége.

Ez a nevelés sajnos kissé háttérbe szorul a mai iskolai oktatás szintjén. Oktatásunk nagyon erősen intellektuális, a racionális képzésre koncentrálódik, és csak a praktikus ismeretet tekinti fontosnak. E pragmatikus beállítottság elsorvasztja a művészeti nevelést.

A művészeti nevelés jobbá teszi az embert. Miért fontos, hogy az ember jobb legyen? Két vonatkozásban: az egyik a munka-ethosz, a másik pedig a viselkedési kultúra.

A munkaerkölcs: az, hogy más legyen a hozzáállás a munkához, hogy ne rabszolgaként ismétlődő funkciókat hajtson végre az ember a mindennapi betevő falatért, hanem kreatív módon dolgozzon. Keresztény megvilágításban: folytassa Isten munkatársaként a teremtés művét, és beteljesedéshez vigye, ha ezt egy teológiai horizontban értelmezem.

Ami a viselkedési kultúrát illeti, nem kell külön megemlítenem, hogy a munkaerkölcs mellett a viselkedési erkölcs is szomorú állapotban van Magyarországon. Ez is a művészeti nevelés háttérbe szorításának a következménye, mind a családban, mind az iskolában.

A művészet művelése manapság szakma lett. A művészet művelése ugyanolyan lett, mint a sport. Magyarországon nincs sportkultúra, mert többnyire csak sportszakmát űző profik vannak, akik pénzért sportolnak és nem játékból. Ez kenyérkereseti lehetőség, vagy üzlet. De ugyanez van a művészettel is. Csak a legkiválóbbat tanítjuk, csak a legsikeresebbre ügyelünk oda, mert ez hozza a pénzt és az üzletet. Ez pedig a művészet és a sport kigúnyolása.

Azt kell tehát tenni, hogy az emberekben a méltóságra való ráébresztéssel, a személyes identitás és értékek megmutatásával egy olyan beállítottságot kell kialakítani, ami úgy szabályozza az emberek egymás közti kapcsolatát a hétköznapi, társadalmi viselkedés vonatkozásában, hogy ne kelljen mindenki mellé egy rendőrt állítani!