... láthatók és élők

A Szépművészeti Múzeumban látható a fenti címmel egy kiállítás, mely nevezhető grafikainak, ha a grafika szóba beleértünk néhány vízfestményt, vázlatot is. A grafikai teremben (a földszinten az első termen átrohanva - a Parlament tervrajzai is csak felesleges indulatot keltenek bennem -, a másodikon átsétálva - a környezet a megnyugvásra nagyon alkalmas) jobbra nyílik a kiállító helyiség. Itt mindig is grafikákat láthattunk, ezt "feljavítva", kiegészítve, időrendi sorrendbe rakva járhatjuk végig a tárlókat, melyek tetején külön tábla hívja fel a mű származási helyére a figyelmet. Az oldalsó, részben üres képhelyeken pedig ismertetés található az egyes gyűjteményekről (melyek nagy részét az Esterházy-gyűjtemény vette meg, olvasztotta magába).

Leonardo da Vinci: Tanulmány harcos fejéhez

Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: szívesen írnék külön a kiállított három Rembrandt-rajz egyikéről külön cikket, a Leonardo vázlatokról, a múzeum beszerzéseiről (nagyon gyanúsnak tűnik az 1896-2000-es megjelölt időövezet). Mind-mind megérne, mint téma, egy-egy írást.
Így viszont nem marad más lehetőségem, mint hogy összefoglaljak, meglehetősen durva, sokszor talán másnak igazságtalannak tűnő megállapításokat tegyek. A kiállítást érdemes megnézni, és érdemes az emlékét megőrizni. Még akkor is, ha előtte utánaszámolunk: benzin-és autóhasználat, 500.- Ft-os belépő (ez a bécsieknek harmada-negyede), és több, mint hatezer forintos katalógus, nem kifogásolhatatlan minőségben (ez utóbbi kb. megfelel a bécsi árnak, de nem minőségnek). Könnyű persze kimondani, hogy az érték igazán megfizethetetlen, de ehhez még tessék a 85-ös út összes, átépítéssel járó kellemetlenségeit hozávenni! Enyhítő körülmény, hogy szombaton szinte kihalt a főváros, könnyedén találtunk a Török Nagykövetség mellett parkírozóhelyet (rendőr 15 méterre). Így kicsivel több az esély, hogy a kocsit ott találjuk, ahol hagytuk.

Albrecht Dürer: Különféle hangok
Mindenki átélte már azt, hogy ugyanazon kép több kép társaságában "értéket vált". Magyarul egy művészeti gyűjteményben mindig válogatunk: mindig vannak "vesztes" képek és "győztesek". Az én fejem befogadóképessége olyan 200-250 kép, és nem vagyok annak a szerencsés adottságnak birtokában, hogy egyes képeket csak úgy "kiürítsek" magamból: elfáradok egy bizonyos mennyiség után, hasznavehetetlenné válok, két kezemen meg tudom számolni azokat a képeket a Szépművészetiben, amelyek elé ilyen állapotban szívesen odaállok még. Aki nem ilyen, és meg szeretne mindent nézni egy adott alkalommal, az is számítson arra, hogy több termet zárva, elkerítve, betonkötésű forgácslappal elzárva talál.

Rembrandt Harmensz van Rijn: Asszony síró gyermekkel és kutyával
Így "járt bennem" ez a kiállítás is. Lépegettem a képtartók között, és egyszer-egyszer a sok, láthatóan kiválóan kivitelezett, korhű rajz között egy-egy csak elkezdett élni. Erre utal az alcím: bármennyire értékes is ez a kiállítás, sok kép csak látható benne, míg néhány üveggel lefedve-letakarva-biztosítva ÉL. Kivételesen ez lehet nem nagy név is, élhet nemcsak egy rajz, hanem annak egy részlete is. Nagy mondások igazságára találok példát. Picasso mondta, hogy szerencsés dolog, ha egy művész azonos méretű eszközzel dolgozik az egész képen: egy tollal, egy ecsettel, mert ez is az egységesség látszatának egy fontos feltétele lehet. Igaza volt.

Henri de Toulouse-Lautrec: A Moulin Rouge báltermében
Nagyon sajnálom, hogy itt is vannak illúzióromboló képek. Egy kép nemcsak azzal válhat relatívvá, ha "társaságba kerül", hanem akkor is, ha vázlatos, nem befejezett, vagy éppen ezzel együtt csak rossz. Van ezen a kiállításon két Renoir, melyekkel (főleg a csónakossal) a művész elfelejtett begyújtani, vagy valaki ellopta tőle... Közvetlenül mellette két csodálatos Cézanne ugyanilyen vázlatos állapotban. Látható a Delacroix-kép és egy Picasso és még felsorolhatatlanul sok mű.

Pablo Picasso: Anya gyermekével
Még egy "utolsó" gondolat. Látható, hogy a kiállítás művészei közül voltak, akik el sem tudták volna tökéletes kivitelezettség nélkül hagyni a rajzasztalt. Ugyanakkor mások "odafirkantottak" valamit, vagy abbahagyták egy adott fejlettségű állapotban a képet, és így lett élő, ma is ható, szemben a látszólag tökéletessel.
- DI -

2000. szeptember 27., szerda 00:00