Erdélyi csillagok - Szemelvények Erdély irodalmi múltjából

Erdélyi csillagok - Szemelvények Erdély irodalmi múltjából címmel Tóth Péter, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola adjunktusa, tartott - kiállítással egybekötött - előadást a Fövényverem utcai Erdélyi Házban.
A kiállítás anyagát az előadó részben a Petőfi Irodalmi Múzeumból, az Akadémiai Kézirattárból, az Országos Széchenyi Könyvtárból származó kéziratokból, fényképekből és fénymásolatokból, részben Nagy Imre erdélyi írókat, költőket bemutató arcképcsarnokából állította össze.
Az 1918-1945 közötti időszak legjelentősebb irodalmi személyiségeit felidéző előadás Kós Károly, Reményik Sándor, Tompa László, Áprily Lajos, Kemény János munkásságát értékelte, ám igazi különlegességét a korabeli erdélyi irodalmi életnek magyarországi, nevezetesen - nem kisebb egyéniség mint - Németh László látószögéből való megítélése szolgáltatta.
Németh László - az előadó szerint - azon kevesek közé tartozik, akik a két világháború között értően, szinte programadóan, megfelelő érzékenységgel, sőt néhol váteszi erővel szóltak az erdélyi irodalomról. Utólag az is megállapítható, hogy alig volt olyan ítélete, amelyet valamilyen módon az idő ne igazolt volna.
Németh László nemcsak kristálytisztán kijelölte azokat az erdélyi irodalomban fellelhető jellegzetes témákat, amelyekkel akár ma is bármilyen erdélyi antológia szerkesztésekor szembesülnénk, hanem kritikával is illette a - kisebbségi irodalmakkal nem a maguk rangján foglalkozó - korabeli magyarországi irodalmat. Ráadásul az író több komoly értéket létrehozó drámai művét az erdélyi történelem ihlette.

A témaköröket illetően, legyen az akár az erdélyi táj és az abból sugárzó erő, a történelem, a művelődéstörténet momentumai, a sorscsapásként megélt kizökkent idő, vagy akár a nyomor ábrázolása, Németh László szerint - amint az egy 1926-ban Áprilynak írott leveléből is kiderül - egyedüli mérvadó dolognak az irodalom megítélésénél az értékítélet számít. A hazai irodalmat, amely figyelmen kívül hagyja mindazt, ami a hazai és a tágabb politikai környezetben történik, ezért kritikával illeti. A korszak vezető irodalmi folyóiratai nem számolnak azokkal az értékekkel, amelyek a határokon kívül keletkeznek. A Nyugatnak is hatalmas adóssága, hogy az erdélyi irodalommal és általában a kisebbségi irodalommal nem a rangján foglalkozott.

Ezzel egy időben az erdélyi folyóiratokban rendszeresen szerepelnek a magyarországi írók és költők. Irodalomtörténészek számára még ma is a nyitott kérdések egyike ezen tények okának felderítése. Németh László az írói minőség tekintetében egy történelmi sajátosság adta veszélyre figyelmezteti az erdélyi írókat: az esztétikai érték általi érdemszerzést a nyomor ábrázolásából fakadó szánalomkeltéssel nem lehet, nem szabad helyettesíteni.
A fájdalomból létrehozott érték az erdélyi líra egyik olyan jellegzetes gondolata, amely Reményik Sándortól Szilágyi Domokos költészetéig végighúzódik. A gyöngykagyló motívum, mely a kisebbségnek az élethez való különb jogát jeleníti meg, ugyanúgy nehezen megválaszolható, fájdalmas kérdéseket hordoz, mint a menni vagy maradni dilemma, vagy a távozást kényszerből választók hűsége.

Az utóbbi időben kezdődött el annak a hihetetlen értéknek a feltárása, amelyet az erdélyi dráma, líra, epika hordoz, és amely nagyon sokáig az egyetemes magyar irodalomtörténetben nem a rangjának illő helyen szerepelt. Nemcsak az erdélyi, hanem a hazai irodalom egy része is nagyon sok, még feltáratlan, komoly irodalmi kutatást igénylő anyaggal rendelkezik, amelyet semmilyen irodalomkutatás sem hagyhat parlagon.
Az erdélyi irodalom e korszakának, amelyben a nyomasztó kilátástalanság ellenére a semmiből maradandó értékek születtek, folyóiratok jelentek meg, prózaibb üzenete is van: az igazi irodalmi értékek feltárásához, tudatosításához, kiadásához ma is mecénásokra, támogatókra van szükség, olyanokra, mint amilyen Kemény János is volt a maga korában.