Szent Dorottya üdvözlése címmel rendeztek kiállítást a 78-as Galériában. Nem szállt ki a rendőrség a hamisítás hátterét kideríteni, hiszen nem festmények, hanem gondolati tartalmak súlyos hamisításáról van szó. Nem tiltakoztak szervezetek, vallások, hiszen "csak egy szentről van szó" és nem blaszfémiáról. A nagy port kavart budapesti kiállítás után egy jóval szerényebb, provinciális szellemi bicsaklás szemlélői a látogatók.

Nem könnyű keresztény ikonográfiáról, attribútumhasználatról beszélni, hiszen nem egyszerűen arról van szó, mint ahogyan a kiállító művészek többsége együgyűen gondolta, hogy ha egy női testet és a történethez-legendáriumhoz tartozó három rózsát és három almát odafreccsent a vászonra, akkor adott az asszociáció és ő már Szent Dorottya képet festett.

Még nehezebb azt megmagyarázni, hogy mi annak a jelentősége, hogy az Egyház oltárra emel valakit. A Katolikus Egyház hite szerint ilyenkor kiemel valakit, de nem azért, hogy onnan, a valódi piedesztálról lehúzhassa, ahová felemelte, hanem, hogy példaképként állítsa elénk, akik nagyon sok tekintetben messze járunk tőle, oda felemeltessünk. Az ideáloktól, példaképektől megfosztott korosztály nem találja a helyét a példaképek között - legtöbbször úgy reagál, ahogyan azt a pszichológus várja az élő emberi kapcsolatban: "A legbiztosabb módszer arra, hogy két embert megutáltass egymással: tedd az egyik elé példaképként a másikat!"

Amikor az Egyház példaképként állít (felelősséggel és rettenetes hosszú, gondos procedúra után) valakit a halandók elé, akkor többnyire azt is elmondja, miben követésre méltó a szent. És ezek után - éppen, mert nem hamis ideált kívánt kreálni,- azt a tulajdonságát kívánja hangsúlyozni, emberségét nem tagadva.Szent Dorottya, akiben a hit szilárdságát és a missziós, hitmegerősítő bátorság szentjét tiszteljük, ezért lett szent. Nem azért, mert nő volt, nem azért, mert szenvedett, mert elképzelhetetlenül megkínozták. Amikor az őt ábrázoló alkotásokat szemléljük, akkor ugyanazt a gondolatot várjuk el tőlük, amit életében közvetített, a hit megerősítését, a hitetlen megtérítését, mert ez volt ő a hívők szemében és Isten kezében. Azzal együtt, hogy szentté lett, Isten már korábban "kisajátította magának", ennek ellenére egy volt az emberek közül, de lényegében - mennyire visszaélünk ezzel a szóval! - eszköz, engedelmes eszköz volt Isten kezében.

Ez a kiállítás csupán formai ürügy egy név használatához, tartalmában vajmi kevéssé hű az igazsághoz, hatásában pedig inkább indulatkeltő, mint jóra fordító. Az indulat persze megfelelő tudatlansággal "kivédhető". Akinek nincs fogalma arról, hogy mit várhatna, annak teljesen mindegy, hogy kire hasonlítanak az ábrázolások, milyen hatást, milyen felhívást váltanak ki, mert neki ugyanolyan felhívás a Bögyös Maca megjelenése, mint nominálisan bármi más.

A kiállításon számos, egymástól nagyon különböző kvalitású, felfogású kép, szobor, installáció látható, néhány szépen kivitelezett fotó. Kár volt címet adni az alkotások többségének ! A hatás ugyanakkora lett volna és talán botránkoztatás nélküli. Az alkotói szabadság ugyanis csak a gondolati tartalom meghamisításáig tart.