Április 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílt meg a címben szereplő kiállítás a Várkerület Galériában, alkotót és nézőt egyaránt nehéz helyzetbe hozva. A magam részéről csak a második fél szerepét vállalhatom magamra avval a sajnálatos megkötéssel, hogy ami közös lehetett volna, a szemlélet, nem találtam meg ebben a kiállításban.

Két dolgot bevezetőként.

Az első talán, hogy az írott szó is lehet látszólag teljesen felesleges: már többször megfogalmaztam, hogy amennyire a jog és igazságosság, a demokratikus döntés és igazság fogalma sokszor messzire kerüli egymást, de mindig a második tulajdonság látszatát kelti, ugyanígy erős kétségeim vannak afelől, hogy a kommersz és művészi, az általános és értékes fogalmak között egyenlőségjelet lehetne tenni. A legtöbb probléma-felvető ezt a helyzetet csapdaként fogalmazza meg és sokan besétálnak ebbe a csapdába.

A második gondolat, hogy bizonyos időbeliség - a "mai" szó kimondásakor mégiscsak megkívántatik: lett légyen az figuratív vagy nonfiguratív alkotás. Amikor még az alkotás tárgya a fotográfiában nem lehetett nyilvánosan a szép női test, akkor is készültek fotók, ilyenek és olyanok, de a tabuk megszűnte után nyilvánosságra került mérhetetlen mennyiségű anyagnak csak egy része lépte át a kívánatos küszöböt. A bulvár és erotikus lapok megjelenésével pedig elindult az a dömping, ahol az ábrázolni kívánt női testet az esztetikai kategóriából (hogy ne mondjam, egy mondanivalót hordozó kategóriából) egy tárgyi kategóriába léptették át az alkotók. Tárgy, kínált tárgy lett az emberi test és hathatós média-beli hordozóanyaga mindannak, amit éppen viselt vagy képviselt.

Éppen a határok nehéz meghúzhatósága miatt mindenki óvatosan bánt a kategorizálással, de azt ugye nem kell bizonygatnom, hogy a kategóriák szélei csak a vak számára nem látható különbséget mutatnak.

Horváth Endre kiállítása egy kicsit csalódás. A technikai kivitelezés kiválósága mellett két-három képet mernék a művészi aktfotó kb.25-30 évvel ezelőtti kategóriájába besorolni. A többi csak intim fehérneműreklám és valami egészen más.

Még két - nem is egészen - apróság: Ha egy idealizált testet szeretnék bemutatni, az "égit" a "földiben", nem jól mutat sem a májfolt, sem a "mittesszer". Egyszerűen nem illik oda. Ha pedig a test valós tökéletlenségét szeretném hangsúlyozni, mely tetszik-nem tetszik, a smink alatt minden test sajátja, akkor már másról beszélek és a képet ahhoz alakítom.

Ezek után joggal kérdezheti az olvasó, hogy "mit akar mégis ez az ember"? A második mondat ide illik, feleletként. Egészen véletlenül került a kezembe a "Találkozások" című lap legújabb száma. Abban látható egy fotópályázat díjnyertes alkotása: egy akt, 1999-ben. Egy olyan akt, ami sok mindent elmond, azt, amit más eszközökkel sokkal nehezebb, ha nem lehetetlen elmondani.(Ha már a Találkozások-nál tartunk: a címoldalon a nagy aktfotós, Jung Zseni egy más témájú fotója látható.) Tessék összehasonlítani!