Az áldozatok nevei megoszlottak

Sopron város polgárai május 28-án, a Hősök Napján a bánfalvi hősi temetőben és a Deák téri Tüzér emlékműnél megemlékezésekkel és koszorúzással adóztak a háborúban elesett hősi katonák áldozata előtt. A rendezvényt Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni Tagozata szervezte; közreműködött a Soproni Ifjúsági Fúvószenekar.
A Tüzér emlékműnél tartott megemlékezés során dr. Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket:

- Elég végigmennünk a Deák téren, hogy megbizonyodhassunk - látván az első és második világháborús emlékművek - arról, hogy egy olyan évszázadot hagyunk magunk mögött, amelyben bőven volt alkalma a magyarságnak bizonyítani hősiességét, és bőven volt alkalma áldozatait gyászolni. Ennek a nemzetnek volt alkalma megküzdeni azért, hogy magyarságát továbbadhassa. Az ünneplés kijár a hősöknek, de nem csak a nagy hősökre kell emlékeznünk, hanem a mindennapok névtelen kis hőseire is. A Hősök Napján első sorban azokra emlékezünk, akik életüket adták a magyarságért, az országért, de emlékezünk mindazokra, akik úgy hoztak áldozatot, hogy nem várnak ezért tiszteletet, nem követelnek kitüntetést.
- Az emlékműveknek a fejekben, az emlékezetünkben kell lenniük. Ércnél maradandóbban kell, hogy őrizze kis és nagy hőseink emlékét minden magyar.
Molnár László nyugalmazott alezredes ünnepi beszéde:

Tisztelt megemlékezők!
Az első világháború véres veszteségeinek megrendítő hatására 1917-ben törvény rendelte el, hogy: “Minden város és község az anyagi erejének megfelelő méltó emléken örökítse meg mindazoknak a nevét, akik lakói közül életüket áldozták fel a hazáért.”
Alig pár évvel az után, hogy elhallgattak a fegyverek, az 1924. Évi XIV. törvénycikk “Hősök Emlékünnepe” címen nemzeti ünnepé nyilvánította május utolsó vasárnapját. A templomokban külön imát mondtak a hősi halottakért és a napot állami rendezvényekkel is összekapcsolták, pl. ezen a napon avatták fel 1936-ban Szegeden a Hősök Kapuját, 1937-ben a Budai várban a Hadtörténeti Múzeumot.
A mi nemzeti ünnepeink elejétől fogva magukban hordják a szomorú befejezés tragikumát. A nemzeti függetlenségért vívott küzdelmeink a legjobbak mártírhalálával végződtek. Az első világháború nem volt a mi ügyünk, mégis a lakosság számához képest a magyarság hozta a legnagyobb véráldozatot, és minket sújtott a legkegyetlenebb bosszú.
Trianon után a halálos dermedtségből felocsúdó nemzet szinte valamennyi lakóhelyén hősi emlékművet állítottak fel, és ahol lehetett, táblákba vésték a hősi halottak neveit. A két-háromezer lélekszámú falvakban, például Bánfalván, Fertőrákoson egy emlékművet avattak. A városokban és nagyobb községekben nem lehetett a több száz vagy ezer hősi halott nevét egyetlen emlékműre felvésni. Az áldozatok nevei megoszlottak templomok, laktanyák, iskolák falaira elhelyezett márványtáblákon.

Az emlékművek és az emléktáblákra vésett szent nevek előtt rótta le a lakosság a tiszteletét egészen a második világháború végéig.
A nemzeti kegyelet és hála már nem jutott osztályrészül a második világháború hőseinek. 1946-tól elmaradtak a hivatalos megemlékezések, legfeljebb az éj leple alatt helyezett el egy-egy gyertyát, virágot halottak napján a megmaradt első világháborús emlékmű talapzatára néhány könnyektől megráncosodott arcú özvegy, halványan emlékező gyermek, megtört lelkű szülő.
A hősi emlékművek egy részét lerombolták, az emléktáblákat befalazták. Soproniak számára különösen fájdalmas a limanovai emlékmű – Kisfaludy Stróbl Zsigmond 1924-ben emelt – alkotásának eltávolítása, és néhány iskolában a sérült emléktáblák bevakolása.
A hősi halottak emlékezetének tilalma sajátos, magyar kirekesztés volt, más országban ilyet nem ismertünk. A keserű érzületet csak fokozta, hogy ugyanakkor az elesett szovjet katonákra csaknem minden községben obeliszk emlékeztetett, akárcsak a magyar földön elesett bolgár és román katonákra, és a gyönyörűen karbantartott solymári temetőben az amerikai és angol repülőkre.
Nyugat-Európában az évszázadokon át ellenséges - szinte ötvenévenként háborúzó – francia és német nép már 1953-van megállapodást kötött a haditemetők kölcsönös gondozására.

Bár Magyarországon a hivatalos intézkedések elmaradtak, a magyar katonai sírok egy részét az ifjúság és a szocialista brigádok az 1970-es évektől kezdve gondozásba vették Limberger Gyula vezetésével. De a második világháború halottait nem lehetett számba venni.
Külön kockázattal járt az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban hősi halált szenvedettek sírjainak ápolása, még a családtagok részére is. A rendszerváltozás után, éppen tíz évvel ezelőtt – 1990. május 27-én – került sor először a hősi halottakra való méltó megemlékezésre.
Hogyan őriztük, és manapság hogyan ápoljuk a hősi halottak emlékét Sopron városában? Történelmi visszatekintéssel emlékeztetni szeretnék arra, hogy Sopronban a csatákban elesettek neveinek megörökítésében tanulságos előzményekre is hivatkozhatunk.
A volt vármegyeháza nagytermében címerrel és törött karddal díszített márványtábla őrzi az 1848-49. évi szabadságharcban hősi halált halt 71 Sopron megyei honvéd nevét. A táblát 1861-ben helyezték el, amikor Magyarországon még a helytartótanács kormányozott, a kiegyezésig még hat évet kellett várni.
A Szent Mihály templomban hatalmas tábla emlékeztet a 76. gyalogezrednek az 1866-os itáliai és az 1878. évi boszniai háborúban elesett 64 – rang és lakóhely szerint felsorolt – hősi halottjára, ezt az emléktáblát 1881. október 6-án avatták fel.
Az első világháború hősi halottairól megdöbbentő számadatokat közölnek az emlékművek az utókorral.

Az 1931-ben avatott Deák téri 76-os gyalogezred – megsebesített oroszlánt ábrázoló – szobrát 8625 hősi halott tiszteletére emelték. A vele szemben álló, 1933-ban emelt 18. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékműve 17464 első világháborús hősi halottat tüntet fel. A két emlékműről a számadatokat az 1960-as években – ismeretlen célú utasításra – le kellett törölni. Tíz évvel ezelőtt a Hadtörténeti Múzeum ismét megadta a számokat, így hitelesnek kell elfogadni a háborúban folyamatosan feltöltött létszámú ezredek hatalmas vérveszteségét.
Név szerint őrzi a hősi halottakat az Evangélikus templom előterében elhelyezett táblák sora. Az első világháborúban 256, a második világháborúban 270 elesett hős nevét olvashatjuk.
A Berzsenyi gimnázium, líceum az első világháború 76, a második világháború 70 elesett volt diákját nevezi meg tábláin. Bölecz József, Rónay László és Téby László alig idősebb kortársaim.
A Fáy András szakközépiskola elődje 1934-ben emelt – az első világháborúban elesett 67 volt tanulójának – szépen karban tartott táblát.
Az első világháború hősi halottairól megemlékezett a zsidó hitközség is. A bombázások során megsemmisült Templom utcai izraelita templomban 1923. május 8-án avattak emlékművet. A 34 nevet feltüntető táblát Füredi Oszkár tervezte, akinek bátyja is szerepel a névsorban.
Az egyetem első világháborús táblája különleges: az 1914-től 1921-ig tartó háborús időszakról szól, az ágfalvi csatában hősi halált szenvedettek miatt. A táblán 71 nevet olvashatunk. A második világháborúnak 17 fő esett áldozatul.

A Rákóczi honvéd főreáliskola első világháborús táblája a bombázások során megsemmisült. Az intézmény alapításának 100. évfordulóján – 1998. október 1-én – az iskolának kezdetben otthont adó, mai egyetemi főépület aulájában 100 fő első világháborús és 81 fő második világháborús hősi halott aranybetűs névsorait tartalmazó gránittáblákat emeltek. A névsor összeállításánál kitűnt, hogy az 1936-ban érettségit tett évfolyam egyharmada nem érte meg a 25 éves kort.
Ennyivel tartoztunk a hősi emlékművek és táblák históriájának.

Tisztelt megemlékezők!
A Hősök Napját tíz év óta ismét megrendezik hazánkban, az emlékezés politikamentes ünnepeként.
Egy órával ezelőtt a sopronbánfalvi hősi temetőben megemlékeztünk a magyar hősi emlékműnél, megkoszorúztuk a német és a szovjet elesettek emlékhelyeit is.
Egyre többünknek az a meggyőződése, hogy a nemzet lelkében akkor ér véget a háború, ha tisztességgel eltemette halottait, és van méltó hely, ahol emlékezhet rájuk.
Minden ember addig él, amíg gondolnak rá. Különösen érvényes ez az eszme az ünnepségen megjelent hozzátartozók számára. Velük együtt hajtunk most fejet azok előtt, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a Hazáért.
Legyen béke a katonasírok és a hősi emlékművek árnyékában, legyen vége az öldöklésnek, legyenek a katonasírok és emlékművek az igazi béke prédikátorai.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Molnár László nyugalmazott alezredes ünnepi beszéde után, ökumenikus áhítat, majd koszorúzás zárta a megemlékezést.

Kép és szöveg: Tóth Éva