Eszembe jutott, amikor valamikor régen valaki így beszélt nekem a hitről: "Tudod, képzelj el egy iskolát, benne földrajzórát az egyik teremben. A tanárnő mondjuk Londonról beszél, de nemcsak Albiont, a gyerekek agyát is lassan megüli a köd és egyszer egyik, másszor a másik bukik a padra és csap át menthetetlenül szendergésbe. És akkor az egyik kisfiú felteszi a kezét és a tanárnő felszólítja. A kisfiú pedig megszólal:'Tanárnő kérem, én voltam Londonban!' És minden alvó gyerek szeme abban a pillanatban felpattan, hatalmas érdeklődéssel kérdezik a kisfiút, majd szétszedik. Az addig unalmas tananyag az élményszerűségével, élővé válásával hódítani kezd. A Zsidókhoz írt levélben találod az idézetet: "A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk."

Vajon hallotta-e valamilyen formában Bálint András ezt a kis történetet? Elmondta-e valaki neki, hogy választani tudjon, kinek a szerepében lép színpadra? A tanító néniében, a maga ilyen-olyan ismeretanyagával, illusztrációival vagy a gyermekében, annak élő élményével, talán kevésbé tudatos, de annál biztosabb "velem megtörtént"-jével? Az evangéliumok ugyanis az ilyen gyermeki lelkületű apostolok hírei arról, ami velük valóban megtörtént. Ők ott voltak!
Erről így ír Szent Lukács:
"Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy,
ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének,
jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil,
hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak."(Lk 1,1-5)

A felolvasó est másik paradoxona: minek tartanánk azt a színészt, aki mondjuk Arany János balladáját Weöres Sándor gyermekverseként mondaná el? Márpedig az evangélium, az eu angelion azt jelenti, örömhír. Nem tetszés szerinti "műfaj", nem alkotmány- vagy törvénytervezet, amiről vitát kell nyitni és majd döntünk. Amióta pedig a hatalom ismét számszerűsíteni szeretné a vallásosak tömegét és erre az adónk 1%-ának sorsát véli felhasználhatónak, tudjuk, hogy vannak emberek, akik ahhoz a hithez tartozhatnak, ami az evangéliumokat, mint a Biblia kánonjának részét, Isten szavának tekinti. Különös és sok oldalról megnehezített vállalkozás tehát Bálint Andrásé.

A kérdésekre az előadás adja meg a választ. Valóban a Jézus-történet hangzik el, a színészet sajátos és sokszor varázslatra is képes eszközeivel, egy kicsit egyéni, de nem zavaró nyelvezettel, olyan előadásban, ami különbözik azon interpretációktól, melyekhez hozzászoktunk. Ez a dramaturgizált megközelítés új, de semmiképp nem hitetlen! Az ismertető szövege ellenére sem az. Bálint András tud valamit, amit igazi hivatásként szeretne megosztani a közönséggel. A félig telt kamaraterem erre nem biztos, hogy a "legtömegesebb" lehetőség,(hol vannak a keresztény gimnáziumok tanulói ezeken az estéken?) de hogy az intenzív és kicsit fárasztó másfél óra mindenkinek ad valamit, az önmagában nagy dolog. Az előadó szimpatikus egyénisége, szerénysége mind-mind lehetőség arra, hogy a szövegen át hatni tudjon a művészet, megtegye azt, amit eszközrendszerével tenni tud.

Szent Páltól kezdve tudjuk, hogy a kereszténység hitének legsarkalatosabb pontja, választóvíz a hitek és nem hitek között a feltámadás. Nem véletlen, hogy amíg az evangéliumok szövege a többi részben egymást váltva és nem ismételve hallható, a feltámadás történetét Bálint András mind a négy evangélistától, egymás után elmondja. Hogy kimaradtak példabeszédek, melyek olyan közel állnak mindannyiunk szívéhez, mint a tékozló fiú története, a samáriai asszony, hogy a nyolc boldogságból csak három fért el az estben? Ki az, aki ennél nagyobb teljességre törekedhet? Ki merné "megvágni" az evangéliumokat? Márpedig ehhez az esthez erre volt szükség. Mégis egy nagyszerű izelítő, Vas István hitetlen Tamásról szóló versével befejezve. Abból, amit egy nagyszerű színész eszköztára tesz lehetővé és abból, amit az evangéliumok tartalmaznak.Mert a hit hallásból van, az pedig Isten igéjéből. S történt mindez a nagyhét előestéin, Virágvasárnap előtt, csaknem kétezer évvel azután, ahogyan az előadó fogalmazott, hogy ez a "régi történet" elkezdődött.