|
Ikaros és a tollak avagy kézierővel szárnyalok
Ikaros és a tollak avagy kézierővel
szárnyalok
Jöhet a múzsa, de csak géppel
együtt!
Kínos. Írnom kellene. Most, mert itt a vissza nem térő alkalom,
itt a szabadság ideje, szabad a tér és szabad a gondolat. Azt ugyan
nem mondhatnám, hogy szárnyal, de van egy-kettő. Ebben a korban azt is
meg kell becsülni. Elő hát a jó kis gépet, az asztalihoz képest igaz,
csak kerregő-csukladozó lap-topot! Múzeális darab, de nem
létszükséglet. Nem sikerült felgyorsíttatnom sem, csak berreg-vartyog,
fütyül egyet-kettőt, gőznyomás kész, aztán kissé foltosan, de
megvilágosodik. Hasonlítunk egymásra.
Evvel együtt többnyire világosodik elmém is és mire lemezre mentve
a szabiról hazaérek, már lesz ANYAG. Ami, ugye átalakulhat, de
mégiscsak anyag. Lesz...persze, hogy lesz, de hol van az az átkozott
gép? Talán a kocsiban? Nem, ott nincs. Lehetetlen. A múlt héten még
ott volt! Nem lehet igaz! Otthon felejtettem. Hoztam lemezt, hoztam
ötletet, már előre edzettem a combom, hogy kibírja a pokoli meleget,
amit valami alul termel abban a hordozható tojássütőben, szinte
lehetetlenné téve a félig fekvő, pihenő helyzetben való használatot és
most itt van. Azaz nincs itt. Százhúsz kilométerre van. Most mit
csináljak? Szégyenszemre vissza kell térnem az ősi módszerhez - még
leírni is szégyen, - kézzel kell összevakarnom valamit.
Nézzük, mi is kell hozzá? Kéz ugye, hát az még megvan. Ujjból
elég, ha jó helyen van, mondjuk kettő, megvan az is. Kell ugye
valamilyen papír. Papír nincs. Mert hol a rendes papír? Hát a
nyomtatóban! Annak kell, azt kell etetni. Némely tudományos böfögésen
osztogatnak ugyan reklám-füzeteket, többnyire háttérábrával (értsd
background) elcsúfítva, de az csakis arra szolgál, hogy teljes elánnal
fölé görnyedjünk...és aludjunk, ha az előadó hangereje engedi. Tehát
papír nincs, illetve mintha a folyosói beépített polcon láttam volna
egy ántik, sárguló, szép füzetet! Igen, ott is van, alig 3-4 oldal
használt benne, valószínű Laricsev vagy hasonszőrű utódja oltárán
áldozták fiaim anno...Ki vele! Kezdeni csak tisztán szabad. Íme, itt a
füzet, benne néhány kockás lap, de írástól mentes. Rám vár a tér...
Nézzük, mi kell még? Kell, ugye írószerszám. Megtenné bármely
golyós iron, de azt mondják, azok nagyon rontják az írás szépségét.
Lelkemre nem venném, ha hajdan alig ötös szépírásomat most rontanám
el. A múltkor is a postás már figyelmeztetett, hogy nem adja át a
Kisalföldtől kapott busás honoráriumomat, ha még egyszer ilyen rondán
írom alá a nevem. Meg is ijedtem egy kicsit, hogy mi lesz, de akkor az
egyszer még, mert a postások köztudomásúan jószívűek, különösen
azoknál a házaknál, ahol két hatvankilós kutya figyeli minden
mozdulatukat ...
Valamennyire is magára adó ember nem használ "örökirónt", csak
tollat. Tollat? Hol vagytok, ti kedves, régi játszótársak?
Töltőtollat. Igen, a félhavi fizetésbe kerülőkkel már szívni is lehet
a "téntát", de amelyik külsőre éppoly csábos és ki is tudtam egy
felelőtlen pillanatban fizetni, az patronos. Semmi baj! Biztosan
emlékszem, hogy közvetlen megvétel után betöltöttem. Na, akkor lássunk
hozzá! Nem, a címet utoljára, az a legnehezebb. Először a szép
mondatok, aztán a vonzó cím, amire gyűlnek az olvasók, mint légy a
mézes papírra. De...de nem fog ez a toll, nem fog a rohadék, hiába
becézem, hiába próbálom. Hogy próbáltam-e máskor is? Hát persze,
akkor is, úgy két éve, egyszer valamit alá kellett írnom, de nem volt
jó, mert indigóson ugye nem jó. Nem üti át... No, bontsuk ki! Hát, a
patron gyanúsan világos, tinta egy szál se, csak kopog a szárazságtól.
Elpárolgott.
Ráfanyalodom hát a csájnéz (chinese) porcelánhegyűre és íme, az
"megszólal", vonal marad utána. Csak óvatosan, először a vázlat. Első
pont, bevezetés, nem rossz, de a szórend. Cut, paste, azaz a fenéket
vágás, beillesztés, áthúzkodás - papír szakad - újraírás - a harmadik
lapon is átüt. Nem baj, legalább megmarad. Második pont: ez is jó. Na,
hogyan kapcsolódik egybe a kettő?...Nem, ez nem lehet igaz! Ki írta le
ezt az első mondatot? Ezt a macskakaparást! Ezt egyszerűen nem lehet
elolvasni! Gyógyszerészt kellene hívni! Nem, nem fáj semmim,
legfeljebb a fejem egy kicsinység, de ő talán elolvasná. Bár lehet,
hogy benne meg csak a gyógyszernevek képeinek engrammái maradtak meg,
mondjuk Maripen vagy Algopyrin és azt még tükörírással is elolvassa
tőlem. De ezt!
Igen, itt raktam le tollat és papírost, átkozva feledékenységem,
hogy nem vittem gépet. Most aztán tessék, itthon, kényelmesen verem a
billentyűket, megmarad a szöveg, el tudom olvasni, ki tudom nyomtatni,
nem is egyszer, elküldöm FTP-vel, csatolt file-ként,
kifordítom-befordítom....
Tessék? Hogy el is olvassák? Nem tudom. Azért mindenre még a PC
sem képes!
Szöveg (csakis számítógépen): - DI
-
1999. augusztus 14., szombat 00:00
|
