a szájhagyománytól a multimédiáig

Dr. Rédly Elemér előadása a Magyar Kultúra Napján Sopronban, 2000. január 22-én a volt Megyeháza dísztermében a Kálvin Kör és a KÉSZ Soproni Csoportja rendezésében

Témafelvetés:
Előadásom címe: A kultúra áthagyományozása. A Magyar Kultúra Napján múltról, jelenről és jövőről, illetve múltunkról, jelenünkről és jövőnkről beszélünk, emberi kultúránkról, ami életünket emberivé, értelmessé és kereszténnyé teszi. A kultúra világnézeti elkötelezettséget jelent számomra.
Kultúra: Az emberiség történelmi fejlődése során létrehozott anyagi (termelési, technikai) és szellemi (vallási, erkölcsi, társadalmi [népi, nemzeti, állami, közösségi], jogi, művészi, irodalmi, tudományos: filozófia-, humán- és természet-tudományi) alkotások összessége.
Tárgyalásom indító kérdése: Hogyan adhatjuk tovább emberi örökségünket, kultúránkat, hitünket? Szülők és nevelők a legtöbbször így fogalmazzák meg problémájukat: a mai gyerekek nem szeretnek és nem is tudnak olvasni, nincs bennük igazi érdeklődés, legalábbis a szellemi javak iránt.
A kérdés mit tehetünk, mit kellene tennünk?

Az információ, a kultúra átadása
Valóban baj, hogy a mai gyerekek nem szeretnek olvasni? Nézzünk vissza a múltba.
Valamikor, mielőtt az írást feltalálták az ismeretátadás, a kultúra átadása élőszóval történt, szájhagyomány útján. Ma már talán el sem tudjuk képzelni, hogy mekkora ismeretet lehetett így megszerezni, felhalmozni és továbbadni. Akkor még nem olvastak.
Az írásbeliség lényegében a képírással kezdődött. Ebből fejlődött a fogalom, majd a szó, a hangírás, végül a betűírás. Elterjedésének feltétele a megfelelő íróeszközök kifejlesztése volt. Ettől kezdve az írás segítette az információ rögzítést és átadást, de a lényeges továbbra is az élőszóban átadott ismeret volt. A levelezésen kívül írtak könyveket, sőt hírújságot is, de ezek viszonylag csak kevés emberhez jutottak el. Egyre nagyobb lett a jelentősége a kódexmásoló szerzeteseknek.
Forradalmi előrelépést jelentett a könyvnyomtatás elterjedése, Gutenberg találmánya. Megjelenik az élőszóban továbbadott ismereten kívül a közvetlenül írásban átadott ismeretközlés. Fontos az élőszóban való előadás, a magyarázat, de az ismeretek egyre nagyobb részét leírt szövegből merítettük. És egyre több formája alakult ki ezeknek az eszközöknek: röplap, újság, hetilap, folyóirat, könyv... A nyomtatás mellett megjelenik az írógép, a sokszorosítás, a távírógép a telex, a fénymásoló, a fax, a számítógép...
Ám a fejlődés itt nem állt meg. A technika fejlődése, különösen a fényképezés és a rádiózás feltalálásával új ismeretközlési lehetőségek útja nyílt meg: szikratávíró, telefon, rádió, fényképek, színes képek, diaképek, mozgókép, gramafon, magnetofon, televízió, videó, számítógép, CD lemez, internet... Ma is fontos az élőszóban adott magyarázat, fontos az írásbeliség is, de egyre több információt a multimédia eszközeivel adunk át.
A fejlődésben lényeges fordulópontot jelentett, hogy az írás sosem tudta pótolni az élőszóban való tanítást, hiszen az átadott információnak csak egy része írható le, a kimondott szó, de már a hangsúlyt, a hangszínt az írásjelek: idézőjel, felkiáltó jel, kérdőjel, gondolatjel... csak részben tudja közvetíteni. Az írást kezdték képekkel illusztrálni, művészek képesek voltak írásaikkal érzelmeket is átadni, embereket cselekvésre indítani...
A multimédia megjelenése ebben a megvilágításban azért is jelent forradalmi változást, hiszen szinte minden információ átadására képes, nem csupán a szavakkal megfogalmazható információkat tudja közvetíteni. Hatását fokozza, hogy a képernyő megjelenése átalakította az emberek, a családok életét, és igen gyakran már a kultúra átadás elsődleges csatornájává vált.
Ezek után a kérdésre a válasz: nem biztos, hogy sajnálkoznunk kell az olvasási szokások megváltozása, általában az olvasás visszaszorulása miatt. Lépést kell tartanunk a fejlődéssel, annak lehetőségeivel, s meg kell tanulnunk, hogy hogyan használjuk ezeket a modern eszközöket kultúránk átadására.
De ez még nem elég, hiszen meg kell tanítani az embereket, hogy megfelelő felkészültséggel, kritikával fogadják be az új információkat. Annak idején az volt a probléma, hogy sokan kritika nélkül elfogadták, amit az újság írt, ami ki volt nyomtatva. Ma hasonló probléma, hogy sokan kritika nélkül elfogadják azt, amit a tévében látnak.

Az igazi probléma a nevelés
Az ember nemcsak az ismereteit, tapasztalatait akarja átadni gyermekeinek, hanem hitét, meggyőződését, világnézetét. Amióta ember van a földön, azóta neveli gyermekeit, tudatosan akarja továbbadni hitét, kultúráját.
A nevelés általános fogalma: a gyermekre irányuló, fejlesztő hatásoknak az összessége, melyekkel a szülő mint felelős nevelő - az általa tudatosan választott vagy általa elfogadott vagy tudomásul vett módon - gyermekét érett, a világnézetének megfelelő felnőtt emberré akarja alakítani. A nevelés a felnövekvő nemzedéknek céltudatosan a társadalom hasznos tagjává való formálása. A nevelés a gyermek elvezetése a felnőttségre, felkészítése a felnőtt életre.
Felnőtt, érett ember az, aki a biológiai felnőttségen kívül eljutott az értelmi, az erkölcsi és a társadalmi érettségre.
A neveléssel nagyon sok és nagyon különböző információt adunk át a gyermekeknek, s ez mindig több volt mint ismeretközlés, kultúra és hitátadás.
Ma, akik egyesek világnézeti semlegességről beszélnek, azt próbálják elhitetni, mintha lehetséges lenne világnézetileg semleges ismeretközlés, mintha lehetséges lenne a tanítás nevelés nélkül. Ez azért sem lehetséges, mert a rendelkezésünkre álló ismeretek bőségéből valami módon válogatni kell, hogy mit tartunk fontosnak, megtanítandónak, és ez a válogatás már értékítéletet jelent, nem lehet semleges.
Az ismeretközléssel átadjuk a világról alkotott ismereteinket, a világképünket, de mindjárt úgy, hogy egyben értékelünk is, azaz állást is foglalunk az élet kérdéseivel kapcsolatban, azaz a világnézetünket is átadjuk. Nyilvánvaló, hogy a hívő ember saját hívő világnézete alapján neveli gyermekeit és azt akarja, hogy gyermekének is kialakult, hívő világnézete legyen.
A nevelés lényeges eleme, hogy legyenek erkölcsi elveink és életünket tudatosan alakítsuk elveink szerint. (Legyünk filozófusok.) A szabadelvűség is egyfajta erkölcsi elveket jelent, s ha elfogadja Istent és az általa adott természetes erkölcsi követelményeket, akkor még hívő is lehet. A keresztény ember azonban tudatosan akarja életét alakítani Jézus tanítása, az Isten és emberszeretet parancsa szerint.
Végül a nevelés jelent társadalmi érettséget is, azaz látom a helyemet az életben, az emberek közösségében és ennek megfelelően teljesítem kötelességeimet, gondoskodok magamról és családomról. Ez a társadalmi ismeret és elképzelés is világnézeti kérdése, és az elmúlt időszakban és sokan ma is azt szeretnék, hogyha erkölcsi téren keresztény elvek szerint élünk is, de a társadalmi, a közéletben fogadjuk el az "uralkodó világnézetet". Ez azonban megtévesztés, aminek sajnos sokan áldozatul estek, így vált lehetővé, hogy egy keresztény népet nemkeresztény szellemben vezessenek.
A nevelés tehát sokkal több mint ismeretközlés, és a baj elsősorban nem az, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni, nincs bennük érdeklődés, hanem az, hogy nem azt a nevelést kapják, amit a szüleik szeretnének, vagy azért mert a szüleik nem értenek a neveléshez, vagy azért, mert kicsúszott a kezük közül gyermekük nevelése, leginkább azért, mert őket magukat is annyira leköti a mindennapi élet küzdelme és a média hatása.
Mindebből következik az is, hogy a multimédia nem csupán ismereteket közöl, hanem jelentős nevelő hatása van, a nevelés egyik legfontosabb tényezőjévé vált. Az uralkodó multimédia így nemkeresztény módon neveli, befolyásolja gyermekeinket (és még a felnőtteket is). Az általa közvetített ismeretek nemcsak világképet, hanem világnézetet is továbbadnak, mégpedig gyakorlatilag egy teljesen Isten nélküli világnézetet. Olyan értékrendet sugároznak, amelyben csak látszólag a legfontosabb az ember személyi méltósága, emberi jogai, a valóságban egyetlen értékmérőt és erőt ismernek el, ez pedig a pénz, a haszon.
Ezek után nevelési problémáinkra a válasz: nem panaszkodnunk és sajnálkoznunk kell, hanem lépést tartva a fejlődéssel, annak lehetőségeivel, s meg kell tanulnunk, hogy hogyan állítsuk ezeket a modern eszközöket keresztény nevelésünk szolgálatába.

Az élet problémái
A szülőkön és más felelős nevelőkön kívül a lelkipásztorok is sok közömbösséget tapasztalnak és aggódnak, mi lesz a felnövekvő nemzedékből? Egyre több és újabb társadalmi problémával találjuk magunkat szemben: bűnözés, kábítószer-fogyasztás, alkoholizmus, szexuális szabadosság, a prostitúció, a válások és a családok felbomlása, az abortusz elképesztő aránya és a népesség fogyása, az eutanázia ... a halál kultúrája. A környezeti és az atomkatasztrófa fenyegetésénél talán nagyobb veszély a szellemi, erkölcsi és kulturális környezetszennyezés...
A kérdés: mit tehetünk, mit kellene tennünk?
Régi bölcs mondás: A történelem az élet tanítómestere. Valóban azt látjuk, hogy az emberiség történetében voltak nagy népek, birodalmak és kultúrák: eltűntek a történelem süllyesztőjében. A dekadencia a biztos pusztuláshoz vezet, ahogy a Római Birodalmat is elsöpörte a népvándorlás. Ugyanakkor van megújulási lehetőség.
A Római Birodalmat elsöprő népvándorlás nem sodorta el a kereszténységet, mert a bevándorló népek megtértek, kereszténnyé lettek, és egy olyan európai keresztény kultúrát és civilizációt, tudományos és természettudományos fejlődést hoztak létre, amely minden előző kultúrát felülmúl. Sőt, úgy tűnik, hogy a természettudományok fejlődése még fel is gyorsul.
Ugyanakkor valami végzetes veszély is fenyeget: az ember önmagát pusztíthatja el. Ha az ember elfeledkezik arról, hogy a műveltség, a tudás, a technika, de még az erkölcsi jó ismerete sem teszi az embert jóvá, erkölcsössé, akkor egész élete, kultúrája veszélybe kerül. Erkölcs nélkül ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy az ember a tudását valóban a jóra, az emberek javára kamatoztassa. Az erkölcsi nevelés nélküli oktatás gengszterképzés. Az erkölcs nem magánügy. Ha az elkereszténytelenedő Európa nem tér meg, akkor aligha kerülhető el a tragédia.
Nemkeresztény körökben szokás a középkort sötétnek nevezni. De ha a középkort sötétnek nevezzük, akkor minek nevezhetjük az ebben az évben véget érő XX. századot? Igaz, hogy már eljutottunk a Holdra, de soha a történelem folyamán ennyi gyilkosságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint az elmúl évszázadban. Legyen az Kun Béla, A. Hitler, Sztálin, Rákosi, Milosevic... mindegy, hogy fasiszta vagy marxista-kommunista eszméktől vezérelve... De mögöttük az a sok meg nem nevezett politikus, fegyverkereskedő és kollaboráns... Ne ne csak másokról, önmagunkról szóljunk, amikor a megtévesztett magyar nép önmagát pusztítja... Csak erről veszélyes beszélni akkor, amikor ma Magyarországon jogsértésnek minősül az, ha valaki az életet védelmébe veszi, amikor a Fővárosi Bíróság elmarasztalt egy papot, aki lelkiismereti és hivatásbeli kötelességének tartotta egy megfogant élet megmentését. Mi ez, ha nem a legsötétebb sötétség? Nagyon is szüksége volna a mai világnak Jézus Krisztus világosságára.
Az a mai liberális életfelfogás, amely nem fogadja el az Isten által teremtett világ erkölcsi követelményeit és elválasztja a jogrendet az erkölcstől, az nemcsak a kultúrát, hanem magát az emberi méltóságot is veszélyezteti.
Nem ad megoldást az emberi élet problémáira a marxista társadalmi-gazdasági elképzelés. A gyakorlatban megbukott, mert bár elvben az emberi egyenlőség és az igazságosság alapján áll, nem működik, mert nem veszi figyelembe az emberi természetet, az érdekeltség fontosságát. Nem elég tudni, mi a jó!
De nem ad megoldást a piacgazdaság sem, mert igaz, hogy ez működik, de egyre több embert taszít nyomorba és vezet súlyos konfliktusokhoz, háborúkhoz és terrorizmushoz. Ha ma valaki munkanélküli és beteg, akkor összehasonlíthatatlanul rosszabb a sorsa, mintha rabszolga lenne, akiről a gazdája legalább annyira gondoskodik, mint egy jó gazda a háziállatairól.
A megoldást nem is valami ufó fogja hozni, hanem meghozta maga Jézus Krisztus, csak hinni kellene benne és követni. Egyedül az Isten és emberszeretet képes az embert arra ösztönözni, hogy a saját egyéni érdekein túl lásson és legyen képes áldozatot vállalni embertársaiért. Megoldást csak az hoz nekünk, ha minél többen valóban megtért, felnőtt keresztények leszünk.

A múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk!
Ez a jelmondata a mi magyar kettős jubileumunknak. Időnként elhangzik ugyan olyan kijelentés, hogy nem a múltba kell visszamenni, hanem előre kell nézni. Előrenézni azonban csak akkor lehet, ha van honnan előre nézni. Csak az tud tervezni, aki tud emlékezni, aki ismeri a történelmet.
Mi is lenne az ember, ha nem lenne emlékezete. Elvesztenénk öntudatunkat, egyéniségünket. Nem ismernénk anyánkat, apánkat. Nem tudnánk felhasználni elődeink tapasztalatát, nem lenne kultúránk, nem különböznénk az állatoktól, akiket csak ösztöneik vezérelnek. Az ember épp abban különbözik az állattól, hogy értelme és szabad akarata ösztönei fölé emelik. Ma sajnos sokan megtévesztve nem értik az emberi méltóság lényegét, mely szerint értelmünk és szabad akaratunk révén leszünk valakivé. Sokan bevették a marxista tévtant, miszerint a munka tette az embert emberré. Nem a munka, hanem az értelem és az akarat tette lehetővé, hogy az ember értelmesen dolgozzon, alkosson és kultúrát teremtsen. Az értelem nélküli ösztönlények, az állatok nem fejlesztettek ki semmiféle kultúrát. Az intelligencia látszatát pedig számítógéppel is szimulálni lehet. A biológia tanítása szerint sejtjeink hétévenként kicserélődnek, de mi azonosak maradunk saját magunkkal, emlékezünk múltunkra, van kultúránk, egyéniségünk.
Ha nem lenne nemzeti emlékezet, akkor nem lenne nemzeti öntudat sem. Bár az emberek, a nemzet testének tagjai néhány évtized alatt lecserélődnek, mi mégis megmaradunk magyarnak. Van magyar kultúránk, immár ezeregyszáz éve. Ezer év óta pedig a magyar és a keresztény kultúra elválaszthatatlan.
Ha nem lenne keresztény emlékezet, akkor nem lenne keresztény öntudatunk sem. Bár az Egyház tagjai néhány évtized alatt lecserélődnek, mi mégis megmaradunk Krisztus Titokzatos testének. Van keresztény kultúránk, közös kincsünk, ami nem uniformizál, hanem mindenkit arra késztet, hogy bontakoztassa ki azt, amit Isten elképzelt róla.
Mi tehát a teendőnk? Meg kell térnünk. Életünket tudatosan úgy kell alakítanunk, hogy keresztényként és magyarként élünk, a mindennapi életben így gondolkodunk, döntünk és cselekszünk. Megtartjuk emberi kapcsolatainkat és hívő, keresztény magyarnak neveljük gyermekeinket. Legyünk kovász a mai világban, a kultúra és a keresztény hit kovásza. Így tudjuk átadni kultúránkat és hitünket, építve Isten Országát.

Dr. Rédly Elemér