|
Szovátai festőművész akvarelljei az Erdélyi Házban
Szovátai festőművész akvarelljei az
Erdélyi Házban
Kuti Dénes
Kuti Dénes 1976-ban a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végezte
tanulmányait, azóta Szovátán él és alkot. Festményeit ihlető táj a
csodálatos Sóvidék.
Sz. Nagy Sándor festőművész megnyitó beszédet mond
Az ókori Róma máig létező útmaradványai, feltárt aknaüregei,
bányászeszközei, érmék és egyéb leletek tanúskodnak
arról, hogy a rómaiak fontos hadiútja vezetett erre, amely mellett
sóbányászattal foglalkozó állandó állomáshelyük volt. A középkorban
Erdély függetlenségét arannyal és az itt bányászott sóval fizették
meg.
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában Szováta és környékének
természeti kincséről, a sóról így ír: "Más országokban
ahhoz csak terhes munkával jutnak, nagy erőfeszítéssel hatolnak be a
föld gyomrába, vagy mesterségesen állítják elő, míg Székelyföldön
egész hegyláncolatokat alkotva emelkedik a föld szintje fölé".
Jól szervezett, homogén közösség a székely faluközösség.
Sokadalmak, vásárok alkalmával a legtöbb famunkát a sóvidékiek
vitték: a fenyőfából készült lajtorjákat, faragott gerendákat,
esőcsatornákat, a siklódiak, kümödiek, szolokmaiak készítette
villákat, gereblyéket, tilolókat, sulykokat, vetőszeget, osztovátát,
mángorlót, orsót és jármot. E leleményes falvak lakói építették a
csodálatos gerenda- és borona házakat, díszes tornácokkal faragott
oszlopokkal. Kós Károly egy egész könyvet írt a Kis-Küküllő vidéki
csodálatos népi építkezésről.
Kuti Dénes alkotásaiban e vidék érintetlen természeti szépségeit
tárja elénk. A jelenkori főutak elkerülték e vidéket,
s talán ennek is köszönhető, hogy a Sóvidék jellegzetes építészeti
remekei - a mára többnyire elnéptelenedő falvakban - megmaradtak. Az
erdőszéli táj, a kanyargó erdei utak, fedett hidak szintén a művész
érdeklődésének középpontját képezik. Dokumentarista
szerepet vállalva igyekszik megörökíteni az utókor számára a remek
formájú falusi házakat környezetükkel, udvari épületeikkel, kapuikkal.
A zsindelytetők, a fehérre meszelt világító falak, a gémeskutak, a
fedett és boltíves faragott gyalogkapuk, terméskőből
rakott magas házalapok, kőfalak mind-mind a Sóvidék sajátos és
hagyományos formái. E gazdag formavilágot Kuti Dénes mesterien
kidolgozott színvilága emeli művészi szintre.
Zöldjei mozaikszerűen
vibrálnak, optikailag mégis szerves egységet képeznek,
a színhatás fokozásának technikája figyelemre méltó. Mindez a falusi -
többnyire alsó- és felső-sófalvi - utcarészletekre, tornácos házakra,
udvarrészletekre érvényes.
Az akvarelltechnikával készült, különböző felületű - köztük
zsírpapírra festett - képek színvilága, kidolgozottságuk ellenére,
az említett formakultúra autenticitásának tényével együtt is a
tájképek - erdőrészletek, domboldalak, fenyvesek - esetében
szokatlanul hat. Míg Kuti Dénes falusi utcaképeinek különleges,
kevert
zöldjei hitelesek, addig a tájképein - értsd nem utcarészletek -
ugyanezen fénnyel teli zöldek valószínűtlenül, sőt idegenül hatnak. A
sóvidéki erdők, fenyvesek, tisztások, legelők még verőfényben sem
ilyen zöldek.
A mindent domináló, idegenül ható színvilág akár üzenetértékű is
lehetne, amennyiben valakinek a dekódolás ez
esetben sikerülne.
A képek szemlélése során előnyben feltétlenül azok voltak
(vannak),
akik nem jártak még a Sóvidéken, akik nem látták,
amint - Orbán Balázzsal szólva megint - "a fellegekig emelkedő
havas-csúcsok csodás alakzatú sziklaormait sötét fenyvesek
koronázzák,
míg alantabb a hegységeket ős tölgy- és bükkrengetegek árnyalják."
Talán ők azok, akik érzelmi kötődéstől mentesen és a hely
ismeretének hiányában nem kapták fel a fejüket a művész
azon kijelentésere sem, hogy ő valójában az olajtechnikát kedveli, és
többnyire azt műveli. Talán ez lehet tájképei esetében a
színvilág "értelmezésének" kulcsa.
Kuti Dénes festőművész kiállítása október 19-ig látható az Erdélyi
Házban, a Fövényverem utca 15. szám alatt.
té
2000. október 09., hétfő 00:00
|
