...elgondolkodva a látottakon hallottakon...

A Soproni Erdélyi Kör 1999 április 29 és május 2 között kirándulást szervezett Óradnára. A kirándulásnak nem csak turisztikai célkitűzése volt, hanem az óradnai katolikus plébánia által szervezett hármas ünnepségen is részt akartunk venni: a Gróf Zichy Domokos püspök halálának 120 évfordulójára szervezett megemlékezésen, az óradnai búcsún és az óradnai Magyar Ház , a Reményik Ház felszentelésén.

Annak az olvasónak, aki nem ismeri az előzményeket, kissé furcsának tűnhet, hogy miért kellett ezért 750 km-t utazni, oda- vissza 1500 km-t zötykölődni autóbuszon. Az óradnai fiatal plébános két évvel ezelőtt kereste meg az Soproni Erdélyi Kört, hogy elképzeléseikhez főleg erkölcsi, de ha lehet, anyagi segítséget is nyújtsunk.
Történt ugyanis, hogy a trianoni döntés után, ebben az amúgy is román többségű bányász városkában a magyar lakosság fokozatosan elvesztette iskoláit, óvodáit, s bár a városka lakóinak egy része ma is magyarnak vallja magát, nem beszéli a magyar nyelvet. A sajátos román iskolapolitika nem engedi meg csak bizonyos létszámnál a magyar nyelvű iskola, óvoda nyitását, így még azok sem tanulhatnak magyarul, akik szeretnének. Ennek a lehetetlen helyzetnek az orvoslását vállalta fel az óradnai lelkes kis csoport. Kérésük felénk az volt, hogy egy kiránduló csoportot szervezzünk az Erdélyi Kör tagjaiból, soproniakból, akiket ők elszállásolnának, a magyarul alig , vagy egyáltalán nem beszélő családoknál, hogy azok is ösztönözve legyenek bekapcsolódni ebbe az akcióba.

A tavalyi május elsejei búcsúra, sajnos nem tudtuk összehozni a kirándulást. Csupán augusztusra sikerült egy autóbusznyi kirándulót Óradnára beszervezni. A kirándulás nagyon jól sikerült. Mindenki felsőfokon beszélt a látottakról, tapasztaltakról, az óradnai vendégszeretetről. Az Erdélyi Kör kirándulócsoportja jelentős anyagi támogatást tudott átnyújtani a nemes célra.
Az idén újabb meghívást kaptunk, hogy az általunk támogatott Magyar Reményik Ház felszentelésén jelen legyünk. 14 fős kis csapatunk az idő rövidsége miatt kisebb pihenőkkel egyvégtében tette meg a hosszú utat. Mindenki hősiesen viselte a viszontagságokat. Délután négy óra körül indultunk Sopronból és reggel négykor voltunk Óradnán. A városka magyar lakói az éjszakát átvirrasztva vártak minket, s tárt karokkal fogadtak. Azonnal mindenkit szállásukra vittek és elkezdődött a tejben-vajban fürösztés.

Csoportunk minden egyes tagja ezen a pár napon kostolót kapott az erdélyi és speciálisan az óradnai vendégszeretetből. Programunk 30-án délután kezdődött, amikor is megkoszorúztuk Gróf Zichy Domokos sírját. Zichy Domokos, ez a tragikus sorsú nyugat-dunántúli püspök, önként vállalt száműzetésben élt ezen a tájon, lelki nagysága és emberi kiválósága, a szenvedő emberek felebarátjává, oltalmazójává tette ezt a nagyurat, aki próbálta enyhíteni a szükséget szenvedők kínjait. Köztük élt közel 30 évet és itt Óradnán temették el. Sírjánál elénekeltük a magyar Himnuszt és az ősi erdélyi Himnuszt. Este a parókia és a kis magyar közösség vendégszeretetét éveztük

Az időjárás is nekünk kedvezett. Ezekben a napokban ragyogó szép idő volt. A szó szoros értelmében felhőtlenül élveztük a tájék romantikus szépségét. Az újuló természet kb. 3-4 héttel volt lemaradva a sopronitól, a közeli hegyek még mutogatták a hófoltjaikat, s a magasabb hegyek még hóborítottak voltak, a táj elragadó, fenséges volt.
Május elsején a búcsú napján sikerült végignézni egy tipikus óradnai kirakóvásárt. Rengeteg ember gyűlt össze a kis piactéren, mindenféle portékát árulva. Az állattenyésztés jellegzetes termékei, a juhtúró, az orda, a sajt halmokban állottak, a vetőmagvak és egyéb élelmiszertermékek bő választékban, de nem hiányoztak a lakásfelszerelési tárgyak és az ipari termékek sem. A környező hegyek román lakossága tolongott az elárusítók sorai között. Aki belefáradt, az leülhetett egy lacipecsenyére vagy a sör mellé "mititeit" , ezt a jellegzetes fűszeres , rostonsült, hosszúkás, fasírtféleséget enni.

A búcsú rangját emelte, hogy megérkezett az érsek és az eseményen a környék katolikus papsága is résztvett. A templomi szertartás csúcspontja a magyarul alig vagy egyáltalán nem tudó magyar gyerekek által előadott Kőműves Kelemen balladája volt. Szép időben érkeztünk ki a templomból és újabb, a magyar közösség által szervezett bőséges ebéd várt minket. Ebéd után kellemes műsort szolgáltatott az óradnai gyerekek egy csoportja. Szép magyar ruhába öltözve, magyar táncokkal szórakoztattak, először a lányok, majd a fiúk és végül vegyes párban. Az asszonyok bányász-feleség egyenruhában magyar dalokat adtak elő. Műsorukat a bányászindulóval zárták.

Hogy a két evés között egy kis testmozgásban is részünk legyen, kirándulást szerveztünk Borberekre, erre a csodálatos hegyi üdülőtelepre, amely annyi magyar költő és író kedvenc nyári üdülőhelye volt. Csodálatos, a hófödte Ünőkő lábánál elhelyezkedő csendes település, melynek a csendjét csak az állandó, hangos patakcsobogás töri meg. Megcsodáltuk a Zichy püspök által emelt kis templomot. Felmásztunk a tornyába megnézni a harangokat és örömmel fedeztük fel, hogy azokat Sopronban öntötték a múlt század hetvenes éveiben.

Másodikán került sor a Magyar Ház felszentelésére. Névadónak Reményik Sándort választották, hisz ő is kedvelte és nagyon gyakran látogatta ezt a vidéket. Sok nyarat töltött el Borbereken és Óradnán.Számos itt íródott vers tanúskodik a hely ihlető hatásáról. A ház három szintes, a tető alatt és az első emeleten vendégszobák lesznek, ezek még nincsenek készen. A földszinti nagy terem az, amely tulajdonképpen már elkészült. Ezt adták használatba ez alkalommal. De az épületnek ezen része a legfontosabb, mert itt elkezdődhet a magyar nyelvű tanítás.

Újabb könnyfakasztó meglepetéssel szolgált a csaknem 30 tagú szavalókórus. Reményik Sándor verseiből szavaltak a gyerekek és felnőttek, akik nem vagy alig beszélnek magyarul. Szólt a vers, közösen, egyenként, időnként kissé idegen akcentussal, de magyarul. Örömmel állapítottuk meg, hogy jó helyre vittük a segítséget.

Kevés volt már az időnk, indulnunk kellett volna, de nem utasíthattuk vissza vendéglátóink kedves ebédmeghívását, amit a Magyar Ház, azaz Reményik Ház felszentelése után fogyasztottunk el. Vendéglátóink, házigazdáink szeme könnybelábadt az indulásnál, de a miénk sem maradt szárazon. Jó ideig szótlanul utaztunk hazafele, elgondolkodva a látottakon hallottakon.
Egy kis esővel búcsúztunk Erdélytől a Királyhágón. Nemsokára, a határon, a román határőrök "szórakoztak" egy ideig velünk, míg ki nem elégítettük feneketlen pénzéhségüket, de reggel hat órára így is szerencsésen hazaértünk Sopronba.

Szöveg és fotó: Dr. Úry Előd

1999. május 26., szerda 00:00