Pluzsik Tamás írása

A közelmúltban a családban valakinek egy évek óta nem használt bőröndre volt szüksége, melyet így ki kellett ürítenem. Régi fotókkal volt tele. Közülük jó néhány már nem is tudom milyen apropóból készült. Emlékek és gondolatok, elmúlt pillanatokról...

A fotó nem tudom mikor készült, talán tíz éve, az is lehet, hogy több, kevesebb semmi esetre. Sándort szinte mindenki ismerte, van aki még a kórházból, ahol évtizedeken keresztül portás volt. Akit nem ismert, attól elfogadott egy tízest vagy húszast, melyek akkor természetesen még papírból voltak, így látogatási időn kívül is bejuthattunk például arra a belosztályra, ahol még Réthly Endre volt a főorvos.
Sándor lottót is árult 3.30-ért, de akit lehetett rábeszélt az ikerre, melyeket aztán nála, úgymond föl is lehetett adni. Városszerte azonban, mint könyves vált ismertté. Nyáron és télen, tavasszal és ősszel ott ült az ABC melletti árkádok alatt, jó idő esetén Lenin körút 92 előtt, ami persze nekünk akkor már, pontosabban még mindég Várkerület volt. Remegő, nem éppen tiszta kezeivel, hol könyveit igazgatta, hol a fóliát, mellyel az irodalmat védte a szemerkélő esőtől és az utca porától.

Szinte mindenki ismerte, de csak így: Sándor. Kevesen tudták a családnevét, vagy hogy ki is ez az elnyűtt télikabátos, posztósapkás, a sálat nyakában csomóra kötő, mindég borostás férfi. Legendák keringtek róla, volt aki tudni vélte, hogy milliomos, értékes műkincsei, telkei vannak a Lővérekben. Talán ezek is közrejátszottak élete tragikus végében, hisz évekkel ezelőtt brutális módon meggyilkolták. Sándor eltűnt az életünkből, vele együtt a 3.30-as lottószelvény, meg az irodalom is az utcáról, amire elég volt két papírhúszas, mint ahogy nyomtalanul eltűnt gyilkosa is.
Egy, talán még éppen nála vásárolt Dsida Jenő verseskötetben olvasom:
Látom, amint lemegy a lépcsőn,
s a kövezeten kong a lépte,
s a háta csüggedten előre hajlik,
s a két karját lóbálja szerencsétlenül.
Látom, amint egyedül baktat
keresztül a sötétedő sétatéren.
Felöltőjét nyitogatja a szél,
s kajla kalapja ereszként csurgatja
az egyhangú, tavaszi esőt - -
És olyankor nagyon,
nagyon sajnálom őt...

EPILÓGUS GYANÁNT

Megyei napilapunk néhány héttel ezelőtt beszámolt egy bravúros nyomozás kulisszatitkairól.
- Van még felderítetlen gyilkossági ügy Sopronban? - kérdezi a lap újságírója.
- Két nagyon régi, hírhedt ügy még nyitott. Az egyik a közel két évtizedes ruhagyári gyilkosság és a másik is tíz éves már. Gondolom, sokan emlékeznek a köztiszteletben álló Sanyi bácsira, aki könyvárusként hozzátartozott a városképhez. Tudja mit, mutatok magának valamit… Ha kinyitom a szekrényem ajtaját, egy arc néz rám minden reggel. Sanyi bácsié. Addig nem veszem le a fényképét, amíg meg nem találjuk a gyilkosát. Remélem erre hamarosan sor kerül - fejezi be a lapnak adott interjút Tellesz Endre, Sopron rendőrkapitánya.