A szerzői névvel való megtévesztés minősített esete

A Könyvhétre jellemző mohósággal várta sokunk Polcz Alaine új könyvét, mellyel a szenvedés avatott és a thanatológia ismert szakértője, aki legutóbb éppen szakácskönyvével aratott méltán nagy sikert, jelentkezett.
A könyvvel a szociográfia egy dokumentarista szabályos riportkönyvét, magnós riport leírt változatát kaptuk nagyjából kézhez. Tartalma nem volt ismeretlen, hiszen Erdély és az ottani pusztulás "avatott szakértői" jártak többször is városunkban: aki erre kíváncsi volt, ott mindent megtudhatott.
Valahogyan egy fura kettős érzés kerített hatalmába. Mintha Bartók egyik fonográf hengere került volna birtokomba: kivitelezése, a beszéd, az összefüggések elmosódottsága, a személyessége és számomra személytelen, érdektelen volta mind-mind emellett szólt. Mit csináljak vele? Lekottázzam? Összehasonlítani nem tudom, minőségében számomra élvezhetetlen. Ennek a minősítésnek pontosan megfelel képi anyaga is, ismétlődő, unalmas, mely silány voltában semmit nem bizonyít sem negatív, sem pozitív oldalról. Ettől függetlenül persze lehet érték a henger maga, mely egy határokat és távolságokat kibíró barátság bizonyítéka egyben."Távolról könnyű", mondják erre sokan.
A másik, erre a könyvre bevillanó "élmény" pedig Törőcsik Mari sikertelen riporteri "beugrása, bevánszorgása". Állandó elalvási inger gyötör már a könyv egymondatos kérdései elején. Egyszerűen unalmas. Ha engem, mint gyengeelméjűt, már a kérdésekkel így terelgetnének, én inkább hátat fordítanék. A riportalanynak volt igaza: nem lett ebből irodalom. Dokumentumként, melyből sokan és sokat meríthetnek, kellett volna elrakni. Levéltárban, történeti gyűjteményben lenne (csak) helye.
A szerző nevét - nem szívesen mondom ki a Hospice alapítójáról és aligha túlbecsülhető ismeretek szerzőjéről - most nem arra használták, amit érdemel: vele adják el a könyvet, ami sok minden, de nem az, amire bárki is gondolna, gondolhatna az előzmények ismeretében. Joga volna mást és jót várni, mást és jót alkottatni, de itt valami-valaki, egy őszinte kritika hiányzott. Üzlet lett egy névből, ami mögött nem akárki van. Igen, ismerjük ezt a módszert a képzőművészet számos ágánál és személyénél. Játszottak türelmünk sokszor feszes húrjain silány, de szignált "alkotásokkal".
Bennem mindig élt a remény, hogy van az életben legalább egy dolog, ami komolyabb annál, semhogy visszaéljenek személyesen vele. Most ez a bizalmam ingott meg. Lesz-e még időm, lesz-e még másnak ideje helyrehozni ezt a tévedést?
Amikor elmentem a Panónia Med Hotel Kongresszusi termébe, abban reménykedtem, hogy kapok valamiféle magyarázatot. Jó szándékot, alapítványt, egyesületet, koporsóravalót a Bíró Bertáknak, hogy ne legyenek a "kerítésnek támasztva".
A Pont Kiadónak valóban szép szándékai vannak, kiadványaik egy része - bár országjáró gyermekpszichológusok révén már hallottuk a témákat - tiszteletet parancsoló, de magáról a kiadóról nem szeretnék írni, talán szintén jelen levő kolléganőm magára vállalja.
Polcz Alaine könyvével kapcsolatban nem változott a véleményem, sőt, most már a kiadó állításával szemben hangsúlyozom a fedőlap stílusbeli hiányosságait, színkomponálatlanságát és albumnak még a legjobb indulattal sem nevezhető képminőségét. Állítom, hogy a kiadó tévedett, amikor ennek a kiadványnak irodalmi értékét megítélte.
Ahogyan hallottuk, Polcz Alaine több munkája is megjelenik, remélhetőleg ezek már, ha szakembernek, ha érdeklődőnek, de egyaránt több haszonnal lesznek forgathatók.

Szöveg - DI -