Honnan az öröm?

A Graz-i Képzőművészeti Kör anyagából nyílt kiállítás a Várkerület Galériában. Az eredeti névsorban Irene Daxböck, Helga Gaisser, Margit Reisch, Olga Trebos és Gertraud Wamprechtsamer nevei láthatók. Helga Gaisser és Gertraud Wamprechtsamer nevével rövidebb lett a végleges névsor, viszont csatlakozott a kiállítókhoz Maria Buchhaus, utóbbi mindannyiunk örömére. A kiállított művek nagy része a nyári helyi képzőművészeti táborban született, vagy annak élményanyagából táplálkozik. Láthatóan sok a városunkban-városunkról vagy annak környékéről mesélő alkotás, hangulatában pedig csaknem mindegyik jól illik a területhez: mintha itt született volna. Nem is vagyunk olyan messzire!?
A tárlatot a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke Sz.Nagy Sándor nyitotta meg.

Margit Reisch képei között kollázsok és kék-piros alapszínben utcarészletek láthatók. Az absztrakt és kollázs közös formai megoldása az "egy törzsből" felfelé szétterülő forma, mely a nyitás, vagy - ellenkező oldalról - a befogadás lehetőségét rejti magában, s megfelelő képi osztással nagyon jó hatást ér el vele a művész. A jól komponált, kevés anyaggal, de expresszíven elénk tárt településrészletek előtt is szívesen meg-megáll a látogató, hogy a képeken keresztül hozzáférhető levegőből jót szippantson.

A kiállítók közül legegységesebbek és legérettebbek Maria Buchhaus képei. A nagyon kevés anyaggal, lényegretörően, nagyon egyszerű formákban-kihagyásokban megjelenő látványok kicsit konstruktivista módon, de a valóságot sűrítve, lényegi elemeit jól megragadva hatnak a látogatóra. Egyszerűségüket nem lehet eléggé dicsérni, emellett természetesen jól komponáltak és ugyanazt az örömöt árasztják magukból, mint Reisch képei. Ezekből a képekből a velük és témájukkal foglalkozás szeretete árad letagadhatatlanul, ennek az őszinte ajánlatnak pedig nem lehet ellenállni.

Olga Trebos-nál ugyanez még kevésbé érződik. Ő még küszködik az anyaggal, többszöri és vastagságában már szinte plasztikus hatást is keltő képei talán a legkiforratlanabbak: alkotójuk még láthatóan nem találta meg a saját magát is kielégítő anyag- és formanyelvet. Ez a nyugtalanság átszáll a nézőre is, és a zöldek nehézkes kezelésében az átgondolt formák sem tudják igazán hatásukat kifejteni.

Irene Daxböck képanyagának nagyon érdekes az összetétele: találhatók benne olyan absztrakt alkotások, melyek ugyanakkor jól asszociálhatók konkrét, realista formákhoz, tájakhoz, jelenetekhez. Ezek azok a képek, amelyek a kritika írójának az övéi közül a legjobban tetszettek.

Kedves és érdekes az a légszerűen, könnyeden papírra vetett toronyegyüttes, mely a látogatónál a hatást nem tévesztheti el. Merész színösszeállítása mellett is sajátos hangulata van: impresszív, egy pillanatnak a nagyon jól sikerült megfogalmazása, láthatóan könnyed módon. Ami kicsit meglepő, ahogyan ugyanezen bravúrosnak mondható képek alkotója közelít a reális megfogalmazás felé, lefest egy udvarrészletet vagy két madarat, úgy már nem képes ugyanerre a könnyedségre, elvonatkoztatásra: nem tudja ugyanúgy a lényeges és kevésbé fontos elemeket különválasztani. Egyértelműen jobbak az elvonatkoztatottabbak.
Aki a város lakói közül veszi a fáradságot és megtekinti a Várkerület 19-ben ezt a kiállítást, jó érzéssel hagyja ott a termeket még akkor is, ha mindent nem értett meg és mindent nem tud a sajátjának elfogadni. Azzal az örömmel, az alkotás örömével mindenképpen gazdagabban távoznak, mely az értékteremtés egyik fő mozgatórugója. Ez pedig letagadhatatlanul látszik minden kiállított képen. Már akkor sokat nyert a közönség, ha csak magának teszi fel a kérdést: honnan az öröm? Hátha egyszer ő is - bármi más módon - ugyanezt érezni szeretné!
- DI -

2000. március 13., hétfő 00:00