Egy cikk, amiből jóformán csak a címe maradt

Nézzük a történeti tévedéseket, melyekre - milyen pech - éppen egy, a témával intenzíven foglalkozó olvasó hívta fel a figyelmemet.
1. A cikkíró az egyházi javak öröklődése ill. átvétele kapcsán arról ír, hogy azokat "az erősebb jogán megszerezte egyik (rend) a másiktól." Óriási tévedés azt hinni a szerzetesrendekről, hogy azoknak utódai a mai politikai pártok: legalább egyetlen példát hozhatna az író, hogy mire gondol. Olyan előfordult, nem is egyszer, hogy a rend tagjainak száma csökkent, vagy kiűzték őket, és akkor egy másik rend vagy ugyanazon, vagy más hasznosításban folytatta az ingatlanban tevékenységét, de soha nem az erősebb jogán megszerezve a tulajdont. A cél a működtetés volt, legtöbbször szigorúan szabott feltételek mellett és a város javára, nem a tulajdonjog megszerzése (ez ma is szokatlan gondolat).
2. A Magyar utca végén a Magyar kapu állt (a szerző a jelenlegi MSZP-ház falába beépítve még láthatja az egyik "kapufélkövet"). A Baboti kapu, amit a szerző ide helyez, azonos a Bécsi kapuval, mely a bécsi út (a város másik) végén volt található. Ennek a vámjövedelmének 2/3 részét adományozta II. Endre a Johannitáknak.
3. Milyen forrásmunka alapján állítja a cikkíró, hogy a Johannita rend részt vett a "város Harcias Frigyes osztrák hercegtől való visszafoglalásában?"
4. A betegápoló Ispotály nem a Keresztelő Szent János Templom mellett, hanem - védelmi okokból (toronyról ír a szerző is, a kapunál) - a Balfi utca és az Ikvahíd sarkán lévő, ma kétemeletes sarokház helyén állott.
5. Az Ispotály soha nem került sem világi papok kezébe, sem jezsuiták tulajdonába - szemben a cikkíró állításával. Az eredetileg Johannita Ispotály a XIV.sz. közepe táján városi ispotály lett, 1346-ban János tartományi alperjel "a soproni vámot minden tartozékával együtt a város gondozásába adta, az ispotállyal együtt, olyan feltétellel, hogy a rendnek járó két rész tiszta vámjövedelem fele a lovagház és a kápolna jókarbantartására, másik fele pedig az ispotályra fordíttassék". Ezt követően városi ispotály lett, és mint városi intézmény működött 1796-ig. Az ispotályban működő, Szent Erzsébetről címzett templomban kezdetben valóban a Johannita Lovagrend papjai tartottak istentiszteletet, melyet később világi papok vettek át, ez azonban egyáltalán nem jelentett a kórházra való tulajdonjogot.
6. "A karmeliták, a gyógyító női rend" meghatározás téves. Ma még él Sopronban a szétszóratáskor újonc karmelita nővér. Ha a cikkíró nem bízik a könyvekben, melyekben nyilván nem nézett utána a leírtaknak, tőle megkérdezheti, mit is csináltak a karmeliták? Őket ugyanis a kolduló rendekhez soroljuk: sok reformálás után is nagyon szigorú rend maradt.
7. Kapisztrán János valóban prédikált a Bencés (ferences-, kecske-) Templomban, de arra a szószékre, amely a Kisalföld képén látható, nem állhatott fel, mert három századdal a prédikáció után, a rokokó idejében készült. A kérdéses szószék is ott van, mintegy 70 fokkal jobbra ettől (ez látható a mi illusztrációnkon), ahol a róla (Kapisztránról) szóló tábla is. Ha egyszer véletlenül betéved e szarvashibákkal tűzdelt cikk írója, biztosan nem felejti el, különösen, ha az átjárón megpróbál bemenni. Aligha olyan alacsony, hogy átférjen, így beveri a fejét. Talán ez kiveri a fejéből azt a sok valótlanságot, amit beleírt az egy egész oldalas cikkbe.
Ugyanis lehet régi dolgokról nem az igazságot írni - nem mindenki veszi a fáradságot, hogy utánajárjon -, de a város iránti tisztelet talán mégis az ellenkezőjét követelné meg. Sok módosítás történt már az idők folyamán a kutatások tükrében, de helytörténetnek mégis inkább a tények által megalapozott valóságot gondolná az ember. Forrásmunkában is, idegenvezetésben is szívesen állnak a rendelkezésére olyan soproniak, akik, ha ilyen részletességgel nem is mindig bírják a városuk történetét, de az ellenkezőjét bizonyos dolgokban meg tudják mutatni. A lap tekintélye sem csökken, ha olvasói az igazságot találják meg benne, ha a lap a múlt történetében és a jelenben is inkább a tényekhez ragaszkodik. Egyetlen és utolsó kérdés mindezek után: ez jelen formájában hogyan hihető?