|
Bach benézett az ablakon
Bach benézett az ablakon
Ad multos annos Soproni
József!
Október 4-én töltötte be 70. évét Soproni József Kossuth-díjas
zeneszerző, a Zeneakadémia rektora...és még sokáig folytathatnánk a
sort. Nem változott semmit. Megmaradt ugyanannak a kedves, nemesen
lokálpatrióta soproninak, aki mindig is volt.
Sokan és sokat mesélhetnének róla nálamnál illetékesebbek, de
kérem, elégedjenek meg azzal, amit én mesélek, immár egy hónapos
késésben, de még időben.
Sok tekintetben ez unokáimnak már mese, hogy él egy bácsi, aki
fiatalabb korában fenn csúszkált a Domonkos Templom orgonista-padján.
Mindig észrevettük, ott lenn, mert az ünnepi mise átvezető részeiben,
amikor a "Gömbi" által vezetett kórus éppen nem valamilyen miserészt
énekelt (akkor még a polyfónia "mindenvasárnapos" volt ), szóval
különös, de már akkor is jellegzetes akkordok csendültek fel.
Volt ebben a zenében egy különös folytottság, valami titok,
ugyanakkor valamiféle kérlelhetetlen logika, kikerülhetetlenség,
melynek vastag akkordjai közül csak néha bukkant a felszínre az
érzelem egy-egy kis csiszolt gránitja, hogy visszaverődjön a barokkk
templom festett égboltozatjáról a fény, ami végigkísérte művészetét.
Mindig is tanár volt. Tőle tanultuk a pápai himnusz helyes (és még
ma is a legtöbb helyen helytelenül énekelt) pontozott ritmusát,
tanulhattuk a szerény, halkszavúság tudásban meggyőző erejét.
Eltelt egy évtized, és négy tenager (akkor még nem így hívták
őket, csak gimnazistának) Törzsök Béla bácsi kórusából eléje állt a
zeneszerzőnek, hogy a kórus által "ősbemutatott" két kórusművet
(Őszelő és Dionysos borából) négyen elénekelhessék neki. S ő
meghallgatta, mosolygott és gratulált. (Pedig mennyi minden mást
mondhatott volna!)
Aztán teltek az évek, születtek a művek, melyekből egy csokor
éppen ma este hangzik fel a Kossow házban tiszteletére.
Ő pedig ebben a zsúfolt programban egyetlen kérésre másfél órát
szakított, hogy segítse szakvéleményével a Soproni Szent György
Templom orgonájának ügyét, melyet oly mostoha körülmények között -
milyen "véletlen" - az ő vezetésével restauráltak, hoztak helyre
1957-ben. Hogy milyen eredménnyel, azt csak kevesen tudják. Hogy
milyen etalon-értékű, autentikus Bach felvételek készültek ezen az
orgonán, Magyarország legrégebbi, a halálból megmentett, működő
orgonáján, Lehotka Gábor előadásában.
Soproni József odaült a mechanikailag csaknem roncs orgonához. Ha
már láttak rajzfilmben egy göthös lóból paripává változni valamit,
akkor ezt kell beszorozni x-szel. Keze - akár a régi időkben -
röpködött fel és alá, miközben lába biztosan tapadt a pedál egy-egy
tagjához. Nem saját akkordokat, hanem klasszikust, Bachot játszott. A
hangok pedig áthatoltak a gótika ívein és meg sem álltak az égig.
Bach "vette az üzenetet" benézett az ablakon, és mosolygott. Szálltak
a dallamok, szigorú ritmusban és kérlelhetetlen pontossággal. Senki
nem hitte volna el, hogy ez a hangszer így is szólhat.
Aztán elmondta "mellesleg" a soproni orgonák jó részének
történetét fejből idézett évszámokkal, a Szent György orgonájának
történetét, amit egyszerűen ki akartak dobni valamikor, de megmutatta
a játszóasztal régi helyét ugyanúgy, mint fent a barokk főfal mellett
a stukkón a régi torony harangkötelét vezető lyuk helyét.
Ki fogja ezt tudni, ki fogja mindezt tisztelni vagy emlékezni rá?
Őt ez a legkevésbé sem érdekli. Tisztul körötte a világ.
Megadatott neki, hogy sok mindent színhelyesen, feketében vagy
fehérben lásson. Sok tekintetben felfelé néz, mint ahogyan mi is,
egykor, minisztránsok, a Domonkos Templomban, amikor az a zene
megszólalt.
Isten éltesse még nagyon sokáig egészségben és munkabírásban
Soproni Józsefet! Ajándékozzon meg bennünket jelenlétével, kedves,
mosolygós tanításával, természetes vidámságával! A segítséget pedig
köszönjük.
fotók Pluzsik Tamás gépével
és szöveg
- DI -
2000. november 10., péntek 00:00
|
