Műhelymunkák, mesterművek(?), kísérletek...

November 18-án d.u. nyílt meg a Soproni Festőteremben a Soproni Képes Céh tagjai és meghívottjainak kiállítása, melyen nemcsak késznek tartott munkáikat, de vázlataikat is bemutatják a nézőknek.

A kiállítás invitáló szövege kísérletekről, a néző beavatásáról szól. Ha nem lettünk volna már szenvedő alanyai az ilyen típusú beavatásoknak, nagymesterségtől a lovagrendekig és ingatlanvásárlástól a hitelezésig, biztos, hogy jobb "alapszájízzel" mentünk volna a megnyitóra.

Nagy mesterek kiállításainál is már többször megírtam, és véleményem most sem változott: a festő nagy hibája, ha munkáit időről-időre nem selejtezi. Igaz, hogy ezt a kellemetlen munkát előbb-utóbb elvégzi az idő maga és a múzeumok látogatója (ha kiállítására egyáltalán sor kerül). Ez azonban már nem ugyanaz! Megírtam azt is, hogy a kiállító művész pucér, és a vázlatok, előtanulmányok szinte már a bőrét rántják le a meztelenségben, a koponyáját lékelik, az agyába engednek betekintést. Nem mindig jó! Persze van a mai művészetnek egyfajta botránkoztató válfaja, melynek éppen ez a célja, ennek a meghökkentésnek az előidézése.

Vannak persze héják és egyéb ragadozókhoz hasonlatos látogatók, akik - tetszik, nem tetszik - lopnak. Vázlatokat, előtanulmányokat, a művészek emberségének és gondolkodásmódjának a bizonyítékait. Mert ezek a művek inkább arra jók, hogy ilyen irányú felvilágosítást nyerjünk: a művek születése folyamatának belsőleg alkotott képét asszisztálják, segítik. Nagy hiba és lekezelése az alkotónak, ha a néző selejtez. Egyúttal ugyanis kiábrándul. Az "emberi szintre" csúszott mesterrel pedig már nem tud mit kezdeni. Hányszor éljük át ezt természetes és mesterséges alkalmanként, valahogyan így: "Ha ezt tudom, dehogy...", és a pontok helyére a megfelelő szöveg írandó!
Van talán egy kivétel, de ez is csak korlátozottan, azokra érvényes, akik a barokk-rokokó festészet 12 m2-nél nagyobb vásznai előtt csak szédülnek, de gyönyört nem éreznek. Ezek vázlatai fantasztikusan modernek, vonalasak, bármely normális zsűri bevehetné őket egy mai grafikai kiállítás anyagába, ugyanígy a színes kréta-vázlatokat, az ónnal rajzolt skicceket és a szürke papírra fehér fedőfestékkel alkotott miniatűr gyönyörűségeket. F. Boucher-ről olvastam, hogy elsőként, a Párizsi Szalonon nemcsak festményeit, hanem rajzait, vázlatait is kiállította. Ezzel szándékozta növelni ezen műfajok rangját. Elnézve műveit, hadd véljem úgy a gondolat szabadságával élve, hogy elsőként látta meg az értéket a vázlatokban a kész művel szemben. Hogy a kész "mesterműveit" ezek után nem semmisítette meg? Emberek vagyunk, kérem, és bizonyos elvárások korában élünk és éltünk mindig is.

Akik a gyakorlatban művelik a művészetek ezen ágait, nagyon jól ismerik az érzést: egyrészről késztetést a munka teljességére, másrészről a gyakorlatban bevált szükségletet, hogy közben meg-megálljanak, teret és időt hagyva a műnek, hogy "érjen bennük". Lehet, hogy egy ecsetvonás nem sok, már annyit sem szabad tenni, de lehet, hogy csak minimálisat és csak egy helyen.
Ha győz a "kísértés" és"készrefestik", abból sokszor jön ki saját maguk számára is botrány a tökéletesség helyett. Ha belegondolok, hogy a világ képtermésének hány százaléka "túlfestett"... sok múzeum lenne teljesen más, ha a festő komolyan gondolva magát időben abbahagyja vagy lenne üres, ha az eggyel több, törölhetetlen ecsetvonás miatt a kép "megsemmisül".

Képzeljék el, ha mondjuk, az "ecsetvonás-flecket" bevezetnék a művészetben, s mint újságíró a betűket és bekezdéseket a festő számolná az ecsethúzásokat, hogy vajon átlépett-e már az engedélyezett fleck-számon? Vázlatosabb lenne a művészet, de nem biztos, hogy rosszabb.

A gyakorlatban így vagyunk ezen a kiállításon is: sokszor érezzük a vázlat, műrészlet teljességét, míg a mű (én mesterművet csak úgy kétszáz év múlva mondanék) vázlatosnak vagy éppen nem teljesnek, túl telemázoltnak tűnik. Kitűnő illusztráció ez a kiállítás, és teljesen elérte a célját, ha nem is teljesen abban az értelemben, ahogyan ezt eredetileg szánták.
Ugyanis a vázlat is igazság, ugyanannak a kifejezése, mint az eredeti, de mégis másképp, magyarázható marad. Aki igazságot fest,annak vázlatában is az az igazság található. Ahol pedig a vázlatot egy új műfajnak, egy új átverési lehetőségnek tekintik, ott hiába a név, a hatás kriminális. Az önmagukhoz is őszinte és bátor látogatókat megosztja a két terem.

Ha pl. két művészeti ágból lát, mondjuk 50-50%-ot, akkor nem adja össze, hanem mint egy egykarú és egylábú embert, kombinált rokkantnak minősíti. Ugyanakkor a második terem vázlatai, melyek ugyanolyan teljesek, nem keltenek benne visszatetszést.
Tessék róla személyesen is meggyőződni!
A kiállítás december 17-ig tekinthető meg 10-18 óráig.

fotók Pluzsik Tamás gépével és szöveg
- DI -

2000. november 18., szombat 00:00