Egy város szellemisége, puszta valósága is érték!

A Soproni Képindex szép időben készült. Sokszor sütött a nap, sokszor forróság volt, alig lézengett egy-két turista a belvárosban. Többször sikerült többé-kevésbé feltűnő módon oda is kék eget tenni, ahol a fény elmosta a színeket.

Most, ősszel, amikor a mindenre, de az itt uralkodó időjárásra biztosan nem felkészült látogatók fázósan húzzák meg magukat a lenge ing alatt, vagy jobban összebújnak, védik egymást a széltől, most jut eszembe:
Szeretem így is a várost. Amikor a Tűztorony oldalán és a Kecsketemplom messziről idelátszó tornyán a víz csorog, amikor árnyékot vetnek az aszfalt fénylő területei, amikor már szinte magukra húznák téli védőruhájukat a barokk lépcső torzói.

Pedig a város megváltozott. Vállalkozók és kukázók paradicsoma lett, a többiek pedig minden egyéb igény nélkül lézengenek benne, napról napra tengetve életüket. Depressziósok paradicsoma, ahol van, aki tudja magáról, és van, aki nem. Van, aki saját haját húzza, hogy az elsősorban szellemi mocsárból kihúzza magát, van, aki segítséget kér.
Szegény lett a város. Sokat akar, de a kommersznek is megvannak a fizetőképes határai, a jövedelemszerzésnek is az örök etikai önkorlátai. Sok mindenen átléphet a város, de még e napsütés nélküli őszben sem lépheti át saját árnyékát.
Általános hitelbeli, szavahihetőségbeli devalváció uralkodik a lelkekben, és amit megőrzött a szöges drótos kerítés, most eladta a liberális értékesítési politika, mely mindent preferál, de legkevésbé értékeit.
Miért nincsenek nagy kiállításaink, befejezett rekonstukcióink? Miért kell a kóválygó idegennek az esetleges találkozástól remélnie valami ajánlót (amiért mérhetetlenül hálás)? Hol vannak azok az idegenvezetők, akik komplex látásukkal és tudásukkal is itt tartották az idegent?
Hosszúak kora délután az árnyékok a Fő téren. Egy csoport éppen a meszet veri le magáról a Bencésektől kijövet.

Szeretek itt élni, szeretem a városom ezer arcát, a szebbeket és a rejtettebbeket. Remélem, hogy polgárai egyszer egy egyszerű életből is meg tudnak majd élni, nem lesz szükség ügyeskedésre. Egyszer lehet, hogy még sétálni fogunk a mise után a korzón, betér a család vasárnap egy kedves kisvendéglőbe, és az egyszerű ebéd után forralt bort iszik, hogy felmelegedve érjen haza.
Lehet, hogy egyszer papír- vagy elektronikus könyv várja a polgári lakás lakóit, visszanyeri szellemiségét a város, melyet a napsütéssel együtt elvitt a nyugati szél.

szöveg - DI -