|
KultúrVáros |
|
Kivel nem találkozott Szabados Árpád?
Kivel nem találkozott Szabados
Árpád?
A festő kiállítása
A Körmendi-Csák Kortárs Művészeti Gyűjtemény Templom utcai
kiállítóhelyiségében ma nyílt meg Szabados Árpád Munkácsy-díjas
festőművész, a Képzőművészeti Főiskola rektorának kiállítása.
E szerény vélemény írója nem versenyezhet az előzetesben oly
bőven
kitárgyalt "új kép", a rajz, mint forrás, a "szétfeszülő dialógus",
az "x formai és más alaptípus", a motívumok kontextusa, a
metamorfózis
és kombinációk szürke agysejteket versenyre felhívó új fogalmaival.
Ehhez legalább egy elpazarolt élet kell, mely ebből él. Reklámban is
van ilyen: egy új szlogen aranyat ér. Ha sikerül összekapcsolni
embert-árut és kitalálmányt, máris tartós kapcsolat létesült, melyhez
az is hozzátartozik, amihez semmi köze sem az embernek, sem az
alkotásainak.
Szellemi és manuális árukapcsolás: együtt eladható. Ér annyit,
mint egy aláírás, sőt adott esetben többet is.
Ha valaki elolvasta az ominózus jellemzést és utána horogra
akadt,
nem kell nagyon szégyellenie magát: mással is megtörtént ez.
Bizonyára többen hallották az emlékezetes kabaré,
paródia-jelenetet: "Hogyan NEM találkoztam Bartókkal?" Egy időben
divat volt Bartók kortársának lenni, mindenki találkozott, mint egy
nagy faluban, mindenkivel, aki ott lakott, s tudott mindent róla:
hányas cipőt hordott, volt-e lábszaga, melyik inggombja akadt bele az
orrába, amikor ujjával megtörölte...
Vannak ugyanis a továbbadásnak nemcsak anyagi, kottafejekben,
sejtekben, ráncokban továbbadható hagyományai. Aki csak ezt ismeri
fel, az szegényebb mindenkinél, mert senki nem mesélt neki arról,
hogy
mi minden más is a hagyomány, mi minden más is a találkozás.
Szabados Árpád - bántóan önleleplező módon - a Bartók sorozatban
csak a modern kor formában talán újabb, de tartalmában semmi bővebbet
nem mondó (éjszaka, éjszakai fények metál és a fémformák találkozása,
asszociációra való szegényes lehetőség) Bartókról beszél. Ez a
sorozat
egy olyan felszínes megjelenítése a bartóki emberi egésznek, hogy
ennél bármi naturális egy darabban - egy erdélyi szénaszál - többet
mondhatott volna.
Ahhoz, hogy ilyen felszínes, még az ötvenes évek lemezborítóin
sem
túltevő megjelenítés jelentse Bartókot valaki számára, az egyéni és
elvitathatatlan joga. Az, hogy ezt közszemlére kitegye, ahhoz már a
leganyagibb vonzatú vastag bőr szükségeltetik.
Lehetne egy futó találkozás véletlen, botfül, olvasatlanság,
műveletlenség és még sok mindennek a következménye. Emberi,
maradandó,
továbbadható vonzata - igazi, személyes találkozás híján - nem sok
van.
Annál keservesebb, hogy másik, a "Hölgyek" című kiállított
sorozatában Szabados Árpád hasonló problámákkal küzd. A csupán
feminin
és masculin szimbólumokat, ezek kombinációit, tényleg vonallal és
néhány festékfolttal megjelenítő művek láttán valóban el kell
gondolkodnia a tárlatlátogatónak: ha a hölgy 2000-ben ezt jelenti egy
művész számára, akkor mit várhat tőle az ábrázolt? Vagy a felszínes
ábrázolás mögött mást kell keresnünk? Ismerethiányt? Élményhiányt?
Magatartási zavart? Érzelmi sivárságot? Egy rossz kapcsolat
kivetítését? Képtelenséget másra?
Itt kevesebb a képi, megjelenítési probléma, jó kompozíciók...
Ez a kiállítás a megismerés összes buktatóját felsorakoztatja.
Ezek azok a szintek, melyek a sor elején állnak, de mögötte még
messze
visz a lépcső. Kár volt itt megállni, és főleg kár volt kiállítani!
- DI -
2000. szeptember 09., szombat 00:00
|
|
|
