A festészet boldogsága

A tíz év alatt, amióta Szabó Béla festőművész Sopronban él, több kiállítás adott alkalmat művészetének bemutatására.
A legutóbbi alkalom, hasonlóan az összes többihez, első látásra arról győzi meg a közönséget, hogy a művész tarsolyában még mindig rengeteg újabb és újabb ötlet, tetterő, kalandvágy rejtezik.

Eszik Alajos képzőművész megnyitó beszédet mond

Szabó Béla képei - az állandó alakulások, forrongások ellenére - az expresszív tájképektől, a fény-levegő nemes fluidumának megragadásán át, az expresszív absztrakció határáig jutva, vagy akár a rendbe szervezett formákon át, egyéni hangulatainak hordozói.
Akár geometrikus formákkal egyensúlyoz moccanatlanul, akár mozgás-vihar középpontjában kapaszkodik, a művész - egyidejűleg - műveinek belső részvevője és külső szemlélője. Sőt, ábrázolásaiban a nézőt is annyira közel viszi a képhez, hogy az a képen túli teret is érzékelni véli. A közelről kaotikumnak látszó, áthatolhatatlannak tűnő közeg mögött kusza vonalakból tűnik elő az organikusabb vagy szabálytalanabb, inkább megidézettként, mintsem megfoghatóként.

Szerkezetek szerkezete

A látogató így egy pillanatra megsejt valamit abból a titokzatos erőből, amely a művészt a további keresésre - helyesebben megfogalmazásokra - ösztönzi. Nem a lényeg keresése készteti Szabó Bélát azonos tárgyú képei esetében az újra- és újrafogalmazásra, hanem a lényeges körüli folytonos mozgása az, ami különböző látószögekből - megfontolásból - láttatja ugyanazt. Az újrafogalmazások és átgondolások technikája az olajfesték, amely ily módon cinkosává válik a művésznek, hiszen a színek napszaktól, fényhatásoktól, sőt az idő múlásától függően különböző formában keltik életre a képet.
Szabó Béla mellé társul szegődhetünk a görbehalmi erdőbe, a Fertő-partra, a harkai dombra, mellette Isten-keresőként emelhetjük tekintetünk a mérhetetlen töménységű fény felé, vagy akár alapvető fizikai törvényeket teljesen felborító időbeli utazásra szánhatjuk rá magunkat.
Monokróm nyugodtság vagy a színek kíméletlenül felvert nyugalma, az erővonalak meghatározta téren túli világ időtlenségének rejtelme, a fény által áthatott súlytalanság és lebegés; igen, ez a festészet boldogsága.

szöveg és fotó Tóth Éva