ad egy pofont, leteszi maga mellé a furkósbotot és fojtogatni kezd

Negyven évig "épült" a szocializmus, s mire megszületett, vadkapitalizmus lett belőle. Miközben a bérek reálértéke és a forint értéke állandóan romlott, a látszólagos jólét fenntartásához egyre nagyobb kölcsönöket vettünk fel a "tönk szélén álló kapitalizmus" gazdáitól, megfeledkezve a közmondásról: "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!" A "jólét" árát most fizetjük, amikor fizethetjük az elherdált kölcsönök kamatait és az esedékes törlesztéseket. Érdekes, hogy annak idején sikerről beszéltek azok, akiknek sikerült az átkozott nyugati tőkésektől kölcsönt kikunyerálniuk. Mindennek egyik eredménye, hogy az elmúlt években már sikerült az elherdált kölcsönök egy részét "visszafizetni", az egykor államosított vállalatok - leginkább külföldieknek történő - eladása árán.

Abban az időben a szakszervezetek a munkaversenyt szervezték, a sztrájkot pedig szabotázsnak nevezték. Ma ugyanaz a szakszervezet - mert náluk még nem volt rendszerváltás - vezeti a "dolgozók jogos bérharcát", az azóta is veszteséges állami vállalatokkal szemben, azaz saját magunkkal szemben, hiszen ezeknek a vállalatoknak a veszteségét mindig a költségvetés viseli.

Kiknek az érdeke a sztrájk? A munkások jogos bérigényét épeszű ember nem vonja kétségbe. Kérdés azonban, hogy ha minden bérből és fizetésből élő ember megkapná az őt ténylegesen megillető béremelést, akkor az valóban béremelés lenne-e? A költségvetés terhére vállalt béremelés ugyanis csak látszólag jelentene béremelést, hiszen az szükségszerűen magával hozná az infláció újbóli emelkedését, ami jelentős reálbércsökkenést jelentene. Ez a sztrájk így valójában nem a munkájukból élő emberek érdekét szolgálja, hanem visszakívánja azt a gazdálkodást, amely kölcsönök felvételéből teremtett "jólétet". Köszönöm, de nem kérek belőle. A "sikeres" sztrájk valójában öngól lenne.

Kiknek okoz kárt a sztrájk? Leginkább a bérből és fizetésből élő kisembereknek, akik munkába járáshoz tömegközlekedési eszközöket vesznek igénybe, akiknek nincs saját járművük. Ők nem tudnak eljutni munkahelyükre, és az el nem végzett munkáért nem fognak bért kapni, vagy ledolgozhatják a kiesett munkaidőt a szabad szombat terhére. Nem hiszem, hogy örömmel cserélik fel szabad szombatjaikat a téli hidegben rájuk kényszeríttet naplopással.

Súlyos károkat okoz a sztrájk a kisvállalkozóknak és mindazoknak, akiknek a pontos szállításokra szükségük van. ... Soroljam még? Ezek után még egy költői kérdés: Ki téríti meg a sztrájk okozta károkat? Bizonyára nem a szakszervezetek, hanem az állami vállalat, ismét csak a mi rovásunkra. A legtöbb károsult pedig még azt sem tudja, egyáltalán kihez vagy hová forduljon kártérítésért.

Amint a jelek mutatják, a vasutasok többsége szívesebben dolgozna. Örül, hogy van munkája, nem úgy mint számtalan munkanélküli sorstárásának.

A sztrájk így valójában nem igazán bérharc, hanem politikai harc. Ám ezt nem az utcán kellene eldönteni, hanem 4 évenként a választások alkalmával. Érdekes, hogy amikor az Antall-kormány szükségesnek látta az első gazdasági megszorítást, és fel akarta emelni a benzin árát, megindult a hecckampány, taxisblokádot szerveztek ellene. A közben elkövetett törvénytelenségeket pedig megoldotta egy elnöki amnesztia. A Bokros-csomag idején senkinek sem jutott eszébe sztrájkot szervezni, akkor az nyilván szabotázsnak számított volna. Ma a sztrájk szervezői szép jelszavakat hangoztatnak, csak sokan nem veszik észre, hogy ezek mögött a jelszavak mögött egy olyan marxista gazdasági elképzelés rejtőzik, amely már egyszer megbukott...

A sztrájknak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi oldala is van. Azt hiszem, mindenki elfogadja azt az erkölcsi alapelvet, hogy "A cél nem szentesíti az eszközt". Önbíráskodásnak nevezzük és elítéljük, amikor valaki jogos igényét erőszakkal, önhatalmúlag érvényesíti. Zsarolásnak nevezzük, amikor valaki helyzetével, fizikai erejével vagy erőszakkal akar valami előnyt kicsikarni magának. Eddig még nem sikerült megértenem, mi a különbség a zsarolás és a sztrájk között? Erkölcsi szempontok alapján, ha különbséget lehet tenni, akkor nem az egy-két ember által alkalmazott zsarolás a súlyosabb eset. Jogilag egyértelmű a különbség: a zsarolás bűncselekmény - a törvényes előírásoknak megfelelően szervezett sztrájk nem az. Ettől azonban még nem lesz erkölcsileg jóvá, mert a cél nem szentesíti az eszközt, márpedig a sztrájk szükségszerűen károkozás, hiszen ennek a kárnak az elkerülése érdekében lehet a másik felet meghátrálásra késztetni.

Anekdotaként egy példa: Valaki tárgyalni akar velem. Ezt előkészítendő ad egy pofont, majd pedig amikor tárgyalóasztalhoz ülünk, leteszi maga mellé a furkósbotot és a torkomat szorítva fojtogatni kezd. És még ő mondja, hogy kész a jóindulatú tárgyalásra.

A mostani bértárgyalások is úgy folynak, hogy volt egy figyelmeztető sztrájk, most pedig tart a 60 órás sztrájk és kilátásba helyezték a folytatást. Valahogy nem érzem a tárgyaláshoz szükséges jóindulatot.

Szerintem a bérvitákat nem így kellene eldönteni. Vannak gazdasági szakemberei mindkét félnek, tárgyaljanak, és amiben nem tudnak megegyezni, azt döntse el - gazdasági szakértők bevonásával - a bíróság. 

Dr. Rédly Elemér