Melyik igazi, emberhez méltó tevékenység nem szolgálat?
Melyik igazi, emberhez méltó tevékenység
nem szolgálat?
Gondolatok Zsedényi Lilla ikonfestő
kiállítása kapcsán
(A mellékelt zene élvezetéhez kapcsolja be
a hangszóróját!)
Március 7-én 16 órakor Dr. Losonczi Miklós
művészettörténész, egyetemi tanár nyitotta meg a Pannónia Galériában
Zsedényi Lilla ikonfestő munkáiból összeállított kiállítást.
Még a bőven rendelkezésre álló szakirodalom mellett is örülünk, ha
pl. egy klasszikus festő értékelő életrajzának vázlatát olvashatjuk
egy-egy meghívó belső oldalán. Mennyivel inkább szükség lett volna egy
rövid összefoglalóra az ikonok és ikonművészet jellemzőiről és
funkcionalitásáról! Ezt a nagyszerű megnyitó beszéd némiképp,
történelmi áttekintéssel és a lényegi tartalom sejtetésével pótolta a
megjelentek számára. A képek teljes valóságának kimondására ez a kis
írás tesz nehezen felvállalható kísérletet.
Az ikonok ugyanis szentképek, felszentelt képek. És nem a nyugati
egyház felfogásában és szereposztásában: nem diszítőelemek, nem
egyszerűen ábrázolások, nem Biblia Pauperum, hanem annál lényegesen
többek. A keleti egyház felfogása szerint a képre irányuló tisztelet
az ábrázoltra száll át. Az ikonfestők böjttel és imádsággal készültek
fel munkáikra, ha "civilek" voltak, akkor is szerzetesi cellát
béreltek, teljes elvonultságban alkottak, festés közben pedig az
ábrázolt szent vagy ünnep himnuszait énekelték. Kánoni szabályok
szerint, évszázados jelképek azonos használatával készültek és
készülnek az eredeti képek, hogy a szentélyt a templomhajótól
elválasztó ikonosztázra, képállványra kerüljenek, melyek nagysága az
embermagasságtól a templom födémjéig terjedhet földrajzi szokásoktól
függően.
A szentképek különös, földöntúli ragyogása már a kezdet kezdetén
sokakat megfogott és arra késztetett, hogy a legjobb ikonfestők
munkamódszerét és általában a technikát utánozva másolatokat
készítsenek róluk.Minden másolásnak vannak korlátai, melyeknek
egyrészről a képesség, ill. evvel legalább egyenrangúlag a meggyőződés
szab áthághatatlan határokat. Talán sokan nem olvasták még a
szocialista művészettörténetírás azon állítását sem, mely szerint
vannak ikonok, melyek még ugyanabban a korban sem voltak "hatásosan"
másolhatók.
Ezen képeken keresztül MEGNYÍLIK ugyanis valami, ami eddig rejtve
volt előttünk. ( Ugye milyen érdekes analógia a számítógépes
ikonokkal, amelyekre klikkelni kell és ugyancsak megnyílik valami, ami
addig nem látszott?) Persze, mint minden hasonlat és másolat, ez is
sántít, hiszen itt egy másik dimenzióról van szó. A művész az
ábrázolhatatlan ábrázolásával próbálkozhatott, melyre a keleti egyház
azért adta áldását, mert Krisztus földi megjelenésével felhatalmazta
az embert az emberré lett Isten ábrázolására. Az eget a földtől
elválasztó kárpit meghasadásával vált ábrázolhatóvá a földről az ég és
ebben az ikonművészet csodákat művelt.
(Csak érdekesség pl., hogy a keleti ábrázolások sokkal többet és
szigorú előírásaik révén konzekvensebben őriztek meg abból az arcból,
mely a Torinói Leplen is látható a "fájdalmak férfiáról".)
A feladat tehát eleve meghaladja az ember képességeit és amikor a
kiállítóterembe lépünk, ezt kell szem előtt tartanunk. Egy
funkcionálisan letagadhatatlan szolgálatról van szó -
és melyik igazi, emberhez méltó tevékenység nem az?
-, ami különösen jól megfogható az
alkotóművészet ezen ágánál.
Megfelel-e Zsedényi Lilla ennek a feladatnak? Kitágul-e a Pannónia
Medhotel kiállítóterme? Megnyílik-e felfelé vagy csak egy áruba
bocsátott képesség mérföldköveit, bizonyítékait láthatjuk a falakon?
Ha csak az esztétikum követei sorjáznak a szemeink előtt, nagyon
keveset nyújt a kiállítás a lehetőségeihez mérten. Ha azonban az
aranyba burkolt szentek között járkáló látogató háta mögött csak
egyszer is megjelenik a Radnóti-féle angyal, akkor érte el igazi
célját a festő és tárlat: célt kapott a mi életünk is.
A kiállítás 1999.márc.7- ápr. 8-ig tekinthető meg naponta 9-17
óráig.
- DI -
1999. március 07., vasárnap 00:00
|