A művészet beköltözött a bánfalvi kolostorba.
Bánfalvi
nyárestek
A
mûvészetkedvelõ
ember több olyan helyet és alkalmat talál, ahol a
mûvészetek
adta élmények ünneppé
varázsolják
hétköznapjait. Van egy olyan hely - a karmelita kolostor
Sopronbánfalván
- ahol a mûvészi élmények
koncentráltan
és egyidejûleg hatnak a lélekre és
testre.
A kolostor, mint a - nem emberi
mértékkel
mért - értékek jelképe
hangulatával
a vizuális, auditív úton szerzett
élmények
befogadására még alkalmasabbá tesz. Az
egymással
megoszott élmények, különösen, azok,
amelyek
a lélekre hatnak, hatványozottan végzik nemes
munkájukat:
ennek igazi ünnephez méltó aktusa a
borkóstoló.
A Kolostor
A bánfalvi
"hegyitemplomhoz"
84 lépcsõfokból álló barokk
lépcsõ
vezet, mellvédjén szentek kõszobraival.
Ötszáz
év történelmét hordozza ez a hely.Az
idõ
a bánfalvi templom és kolostor
történetében
sok szálat összekuszált. Hogy eredeti
funkcióját
betölti-e még valaha a kolostor épülete? A
templom
és kolostor 500 éves történetének
tudatában
ma merne-e erre valaki határozott választ adni? Aligha.
Oklevelek
tanúsága szerint 1482 -ben a pálos kolostor
alapításának
idõpontjában kezdik építeni. 1532-ben a
talán
még teljesen el sem készült templomot és
kolostort
már feldúlják a törökök. 1728-ban
tûzvész
pusztítja. A XVII században cukorgyárnak
szánják,
majd brennbergi bányatisztek lakása,
késõbb
a ruszti helyõrség kórháza lesz. Az
1892-es
felszentelése után az egykori pálos templom olyan
búcsújáró hellyé válik, ahol
a nagy Mária-ünnepeken német, magyar és
horvát
nyelven folyik a szentmise. A két
világháború
közötti idõszakban a virágzó
hitélet
az apácák számára a
környékbeliek
tiszteletét és támogatását
biztosítja.1950-ben
a karhatalom feloszlatja a rendet, két leponyvázott
autó
érkezik a kolostor lakóiért...
A mai kolostor épülete
már
a XVII századbeli átalakításoknak is
kevés
nyomát õrzi, de azért a falai között
elhangzott
imák és fohászok nem tûnhettek
nyomtalanul
a semmibe. A pálosoké sem, a karmelita
nõvéreké
sem, az egykori szociális otthon gondozottjaiké sem
és
a jelenlegi lakóké sem. Õk 1995
telétõl
lakják a kolostort. 500 év
történelmének
az utóbbi 4 év parányi
töredékét
teszi ki. Méltó-e említésre a kolostor ez
utóbbi
négy éve a többszáz év
viszonylatában?
Egy emberélet során nem négy év, de
egyetlen
egy pillanat is örök érvényû lehet.. A
kolostort
pedig az évszázadok folyamán emberek
lakták.Az
évszázadok is pillanatokból tevõdnek
össze..
Ha méltó
említésre
az a négy évi kétkezi munka, amellyel a kolostor
jelenlegi
lakói a lakhatatlan mindenki más által
leírt
helyet újra a felülrõl áradó
kegyelem
helyévé tették, akkor a kolostor
történetében
ezt az idõszakot az utókor is megemlíti majd.
Fordulópontnak
számít, újabb fejezet veszi kezdetét
azzal,
hogy Kálmán Éva keramikus mûvész
és
társa a kolostor köztudatbeli képébõl
a szánalom, a megbélyegzettség összes
fizikai
és lelki torzképét pozitív
irányba
változtatta. Eszköze ebben a munka és a
mûvészet
volt.
A kolostor-
tárlat
A mûvészet Isten
dicsõitésének
legnemesebb formája. A bánfalvi karmelita-kolostorban
1998
június 1-én nyílt Kálmán
Éva
szakrális szobrainak állandó
kiállítása.
A kiállításon az
egyszerû
használati tárgyakon keresztül a legelvontabb
szoborba
formált gondolatokig mindent áthat a hit. Az
alkotások
nem saját magukat kelletik, nem önmagukban
gyönyörködnek.
Minden egyes tárgy üzenetet hordoz. Anyaguk, az agyag a
teremtõ
keze munkáját õrzi. Szobrokká a
mûvész
keze formálja; késszé, igazán
használhatóvá
a tûz égeti. Akárcsak a Teremtõ az
emberi
életeket.
A terrakotta szobrokat és
kisplasztikákat
nem (elsõsorban és csak) a kolostor hangulata ihlette.
Kálmán
Éva keramikus
szakrális-kiállításának
darabjai nem a kolostorba költözéssel vannak szoros
ok-okozati
összefüggésben. Sokuk a mûvész
lelkében
évekkel ezelõtt megfogalmazott imádságok,
hitvallások,
azokból az idõkbõl, amelyekben még senki
nem
sejtette, hogy eljön az a pillanat, amikor a kolostor (több
évszázados)
létezése összekapcsolódik a
mûvészével.
Ezek azok a pillanatok, amelyekben a laikus a véletlen
szerencsés
egybeesésérõl beszél, és ez lehet
az
a pillanat, amikor a szemlélõ esetleg alaposabban
utánagondolva
ráébred, hogy véletlenek pedig nincsenek.
Kálmán
Évának nem kellett különösképpen
alkalmazkodni
a kolostor szelleméhez. Az a bejárati
körlépcsõ,
amely az egykori szociális otthon gondozottjait
ideérkezésükkor
- talán életük utolsó - lakhelyére
vezette,
ma Jézus keresztútjának agyagba égetett
stációival
állít nekik emléket. Ez a hely ma maga a
bocsánatkérés.
Mûvész és hely egymásra
találtak.
A mûvészet
beköltözött
a bánfalvi kolostorba.
Nyáresti
Hangversenyek
Az igazi
mûvészetet
abban lehet lemérni, hogy mennyivel vitt közelebb
Istenhez,
mennyire segített megközelíteni az
Abszolútumot
- fogalmazza meg az oboamûvész, Benyovszky Imre, a
zenész,
akinek ötlete és szervezése nyomán indult
útjára
a június 25- augusztus 20 közötti
hangversenysorozat.
A cél a kolostor régi
funkcióját
- ha nem is teljes mértékben, de legalább
szellemiségében
- a zenemûvészet eszközével
visszaállítani
és megõrizni, Bánfalvát, az immár
Sopronhoz
tartozó - de mégis erõs hagyományokkal
rendelkezõ
- települést bekapcsolani a mûvészeti
élet
vérkeringésébe, e vérkeringésben
megmutatkozni
és megmérettetni. A Benyovszky Imre vezette Concerto
Zenei
mûhelynek ebben partnere a Bánfalváért
Baráti
Kör, amelynek céljai között a bánfalvi
hagyományok
felelevenítése és ápolása mellett a
helyi kulturális élet elevenebbé tétele is
szerepel. A hangversenysorozat 9 hangversenyének
péntekenként
19 órakor a kolostor kertje (rossz idõ esetén a
nagyterem)
ad otthont. A mûsor
összeállításánál
a fõ szempont a sokszínûség:
reneszánsz,
barokk, klasszikus és romantikus muzsika korhû
hangszereken,
kórusmûvek, három évszázad
oboamuzsikája,
klasszikus gitárest, gordonkahangverseny, kamarazene,
fuvolaszólók
és duók, gitár, lant, ének
Monteverditõl
a Beatlesig, virtuóz szalonzene a monarchia legszebb
éveibõl.
A rendezvény a fõ támogató - a Soros
Alapítvány
- kiírása szerint olyan fiatal
mûvészeknek
nyújt koncertlehetõséget, akik
ígéretes
indulásuk ellenére még
pályakezdõknek
számítanak. A sorozat mûsortervének
összeállításánál
természetesen figyelembe kellett venni a helyszín adta
akusztikus
adottságokat. A Nyáresti Hangversenyek
megrendezésének
ötlete találkozott a bánfalviak és a
soproniak
igényével. Az embereknek a hétköznapjaik
során
szükségük van ünnepekre. Az ünnepek
megszentelik
a hétköznapokat. A hangverseny ilyen ünnep. Az
élõ
muzsika a pillanat ünnepe, egyszeri és
megismételhetetlen
remekmû, amely ugyan a hangrezgések
megszüntével
elhallgat, de a lélekben nyomot hagy. Így juttat
közelebb
az ünnep igazi értelméhez.
A bor: egy "pazar
mûalkotás"
Mint ahogy kialakul a
mûvész
keze nyomán az agyagból a forma, vagy ahogy az
egymás
mellé helyezett hangjegyekbõl felcsendül a muzsika,
úgy állnak össze a borban a fajtára
jellemzõ
zamatok: a napsugár, a föld, az élet zamata. A
kolostorbeli
hangversenyek után az igazi ünnepekhez
méltóan
a soproni bor régi fényében és
pompájában
csillan a pohárba. És megint visszatértünk
az
idõben a pálosokhoz: a pálos rend által
több
mint kétszáz éve épített hegybe
vájt
egykori kolostorpince kincsei: a rubin kékfrankos, a
"hagymahéj"
rosé, a világossárgás,
zöldbehajló
veltelini, a cuvée a Taschner-Vin
mûalkotásai..
Érthetõ Taschner Kurt
kötõdése
a kolostorhoz és a vidékhez: apáról
fiúra
szálló örökség az övé,
több
generációra visszavezethetõ poncichter
család
sarja. A bor kultúrájáról beszél, a
bor és kultúra kapcsolatáról. A VIII-IX .
században
bajor telepesek által megteremtett
szõlõtermesztés
és borkészítés kultúrája
máig
folyamatosnak tartott. Egyrészt a bor számos
mûvészt
alkotásra ihletett, másrészt a bor maga -
Csávossy
Györgyöt idézve - mindenekelõtt pazar
mûalkotás.
Így illeszkedik bele szervesen az est hangulatába a bor.
Nemcsak fokozza a mûélvezetet, hanem íze,
színe,
zamata harmóniájában maga a
mûélvezet.
Az ötszáz éves kolostor falai között
összekuszálódott
idõfonalakat gombolyít ki a mûvészet. A
teremtéssel
egyidõs agyag régi imádságokat hordoz.
Törékeny,
mint az ember hite, embersége. Évszázadokon
átívelõ
muzsika szólal meg. Így adódik az
ötszáz
év történetéhez a kolostor-tárlat egy
éve, a hangversenysorozat kilenc hétvégéje
alkotta idõszak. Valósággal érezni, hogy
az
idõ anyagszerûvé válik, hol
kitágul,
hol összesûrûsödik: a honfoglaláskori
magyarok
idejében még a bor szónak egy másik
jelentése
is ismert volt: az amely az átmeneti
változó
színt, a folyton változó, élõ
anyagot
jelentette. Ennek az örök változásnak
és
mozgásnak vagyunk mi is szerves részei - és az
igazi
nemes borhoz hasonlóan nekünk is az idõ
múltával
nemesednünk kellene. A templom és kolostor
azon
üzenete legyen ebben segítségül, amely az
1894-ben
padlóba illesztett kõtáblán
található:
"In mundo spes nulla bonis est nulla salutis,/ Sola salus servire deo
sunt
cetera fraudes." Magyarul: A világ a jóknak semmi
reményt
sem nyújt a boldogságra,/ Egyedüli boldogság
Istennek szolgálni, minden egyéb
csalárdság.
Szöveg: Tóth
Éva
Fotó: Kálmán
József
1999. jĂşlius 06., kedd 00:00
|