" a szellemiség,... ami a műveket életre hívja és élteti"

Kálmán Éva kiállításáról

Az újságcikkek általában azzal a határozott céllal íródnak, hogy felhívják a figyelmet az életnek a mindennapitól eltérő, érdeklődésre számító jelenségeire. Mégis közülük a legtöbb a mindennapjainkról szól, a többé-kevésbé rideg valóságról és kevés a mostanihoz hasonló alkalom, amikor egy beszámoló túlléphet a "naprakészség" korlátain.
Legalábbis így éreztem, amikor az elmúlt napokban Kálmán Éva meghívására a bánfalvi kolostorban jártunk, ahol állandó kiállítás keretében a művésznő vallásos témájú és ezért szellemiségükben kortalan plasztikái láthatók.

A volt karmelita kolostor végtelenül nyugodt és csendes. Fennállásának hosszú története alatt azonban nem volt mindig ilyen. Nem is olyan régen még közel félszáz beteg ember élt ott leírhatatlan körülmények között, a külvilágtól elzárva az azóta már áthelyezett Elmebeteg Szociális Otthonban. Az épület ma egyfajta emlékhely, ahol a szépen helyrehozott épületben, korhűen berendezett szobák őrzik a szerzetesi élet nyomait. Ebben a miliőben különösen erős az a vallásos szellemiség, ami Kálmán Éva égetett agyag szobrait, reliefjeit életre hívja és élteti.

  

A tárlat egységes egészet alkot, melyben a különálló munkák legalább annyira összetartoznak, mint az őket tápláló Biblia betűi - annak ellenére, hogy nem kizárólag liturgikus, hanem játékosabb, profán kompozíciók is láthatók közöttük. Bohócok és groteszk módon megragadott portrék, az élet apró fintorai kacsintanak a nézőkre. Köztük megannyi metafóra: átmenetek madár és ember, asszony és ház között...(nem próbálom őket nyilvánosan megfejteni, mert valószínűleg minden embernek mást és mást jelentenek.) Mindehhez a színjátékhoz apró zenészfigurák szogáltatják az "aláfestő zenét".

  

A folyosókon kiállított számtalan alkotás inkább csak megfogalmazásának módja szerint választható szét: a Madonnákat, Pietákat ábrázoló szobrok és egyéb kisplasztikák, Krisztus-portrék mellett a falakon egységes formálású, szépen kidolgozott domborművek láthatók. Utóbbiak közül kiemelkedik a két, szenvedéstörténetet feldolgozó sorozat. Egyik a lépcsőházban fogadja a látogatókat, a másik a régi kórteremben hirdeti a krisztusi szenvedések értelmét, gyönyörűen illusztrálva a hozzá válogatott, lengyel szerzőtől származó elmélkedések sorait, emléket állítva az egykor itt nyomorgó beteg embereknek.
A kiállítás él és folyamatosan fejlődik. Mi sem bizonyíthatná jobban ezt, mint a munkafolyamat közben megsérült, de láthatóan befejezésre váró kerámiák. Egy későbbi látogatás alkalmával talán már ezek is teljes szépségükben várnak az új találkozásra.

goga
fotó: Kálmán József