A Gyermek-jóléti Szolgálat új épülete.

Milyen a társadalom szemlélete? Hogyan viszonyul a szociális ellátottakhoz? Milyen a társadalmi kapcsolat az ellátásra szoruló idősekkel, hiszen utódai többnyire vannak..?
Erre nehezen tudnék válaszolni. Itteni kétéves működésem alatt arra törekedtem, hogy egy mentálhigiénés jellegű megközelítés legyen. Nem úgy adunk ebédet, hogy "Jó napot! Itt az ebédjegy! Lehet menni ebédelni!", hanem mögé kell nézni, hogyan és miért jutott ez az ember ebbe a helyzetbe, van-e valami más probléma. Tehát, amivel megjelenik itt a hozzátartozó vagy a kliens, azt tünetként kezeljük. Ezek szerint nem az a probléma, hogy éhes, hogy nincs mit ennie, hanem mögötte van még ezer más dolog és ezzel mind együtt kellene foglalkozni. Úgy látom, hogy ez a szemlélet kedvezőbb, megítélésében is kedvezőbb. Nem azonnal adni akarunk valamit és ezzel "elintézzük" a problémát, hanem talán érzik a kliensek, és erre visszajelzéseink is vannak, hogy tényleg foglalkozni akarunk és nem csak adni.Amellett természetesen adunk is, ha erre van szükség. A kedvező megítélés mellett is tovább kell haladnunk előre: sok dolgunk van.

"Én itthon vagyok. De te ki vagy?"

A kérdés másik fele a fogadásra vonatkozott.
Látom, hogy keresnek bennünket. Nemcsak kliensek, hanem iskolák. Szolgáltatást vesznek tőlünk. Számlát állítunk ki! Önismereti csoportokat csinálunk iskolákban. Kiképzett munkatársak csinálják ezt is.Drogprevenció. Ezzel korábban nem foglalkozott senki. Talán most már ott tartunk, hogy a gyermekekkel foglalkozó intézményekben megjelenik a gondolat, hogy talán ebben mégsem ők a legbölcsebbek, kell keresni valakit, aki ehhez talán jobban ért.És az iskolák vesznek tőlünk ilyen programokat.Talán változik valami. Talán jó ez a megjelenési forma. Azt látom, hogy most már megjelennek az idős emberek gyermekei is és elmondják, hogy támogatást kérnek szüleikhez ők, a felnőtt gyerekek, mert ők megtettek mindent, amit tudtak, de többre nem képesek, többre nem futja pl. idejükből és pl édesanyjuknak társalkodónőt keresnek.Keresnek bennünket minden ügyben. Azt hiszem ez bizonyítja, hogy az általános szemlélet ma már nem az a bizonyos "szegényellátás".
Divatos kérdés következik. Kit követünk a szociális ellátás eme módjában? Egyszer mintha amerikai típusú ellátásról, mint követendő példáról olvastam volna valamelyik napilapunkban.Saját találmány ez vagy a Nyugat követése?
Nem tudom, Amerikában ez hogyan volt, mert oda mások mentek - biztos adekvát személyek. De van egy szociális koncepció, amit az Önkormányzat dolgozott ki. Én nem vettem benne részt, de úgy tudom, más vezető szakmabeli kollégám sem. Persze ez nem sértődöttség. Biztosan vannak ott jó szakemberek, akik ehhez is értenek és ezt is megcsinálták. Például a drogprevencióhoz kapcsolódóan készült volna egy előterjesztés, hogy ebben a városban mi minden van, mit csináljunk, hogyan fogjunk hozzá, hogyan előzzük meg a folyamatot? Készítettünk tanulmányokat, ÍGY LESÖPÖRTÉK, és azt mondták, ez így nem jó! Kérdeztem, miért nem jó? Ááá, nem jó! Itt akkor most nincs vitaalap. Nem lehet megbeszélni, hogy milyen elv alapján nem jó. De ugyanez működik a szociális koncepcióban is. Kidolgozzák, mondjuk ketten-hárman, de leginkább csak egy ember. "Meg van szabva", hogy milyen irányba menjünk, de azért ennél egy kicsivel több, tudományosabb alapú koncepció kellene.Kell egy alap, hogy miből indulunk el, mindenképpen kellene egy olyan nagy és ismételt vizsgálat, ami nem csak a pillanatnyi állapotot, de az irányt, a trendeket is jelzi és akkor lehet azt mondani a koncepcióban, hogy x év múlva nő fel ez a generáció, előtte egy évvel ezt kell elindítani, hogy ezt és ezt megelőzhessük. Így kellene dolgoznunk. De mivel ilyen nincs, saját kútfőnkből merítünk és dolgozunk.

Komplex ellátás, komplex gondok

1998. szeptember 30., szerda 00:00