|
Aki mindig szívesen jön Sopronba...
A soproni Kossow-ház a múltban is jelentős helyet foglalt el a város
kulturális és közéletében. Ezt az elismerést és rangot a háznak a '90-es
évekre ismét sikerült felelevenítenie, kivívnia. A Szeles-házaspár saját
lakásában, a Dalmay Alapítvánnyal közösen azokban az időszakokban szervez
esteket, amikor a megszokott kulturális rendezvénysorozatok éppen
szünetelnek. Április 17-én a Soproni Horváth József Művészeti
Alapítvánnyal közösen zenei-képzőművészeti estre invitálták az
érdeklődőket. Soproni Horváth József művészete, élete és
tevékenysége szorosan összekapcsolódik Sopronnal, a város közéletével,
kultúrájával.
Önarckép
Az egykor Sopronban tevékenykedő művész életművét fia, Horváth
Bertalan ápolja és gondozza. Ez év márciusában jelent meg a Soproni
Horváth József művészetét és életét nyomon követő album, amely a kettős
honfoglalás elméletét kidolgozó dr. László Gyula Széchenyi-díjas
professzor tanulmányán alapul.
Fürdő lány
A 89 éves professzor ma is rendkívül aktív, több publikációt készül
megjelentetni a közeljövőben is. Dr László Gyula az iNteRNeTTo-nak
elsőként soproni kötődéseiről szólt:
- Itt Sopronban több festőművésszel és azok családjaival is nagyon mély
kapcsolatom volt. Különösen a Mühl-családdal és Mende
Gusztival. Akikkel akkor nagyon mélyen néztünk egymás szemébe egy
Beethoven zongoraverseny hallgatása közben. Aztán ez a mélyen egymásba
nézés egy nagyon jó barátsággá fejlődött ki. Őket most is nagyon szeretem.
Ma, amikor megjöttem, először a halott Soprontól vettem búcsút: Horváth
Józseftől, Mühl Aladártól.... Eltelik felettünk lassan az idő.
- Ön szerint mennyire meghatározóak ezek a személyek, a magyar
képzőművészeti életben?
- Én ahhoz túl kicsi vagyok, hogy ilyen nyilatkozatot tegyek. Számomra
Sopron egy második hazát jelentett. Én Kőhalmon születtem, ami egy kis
szász község. Rendkívül hasonlít Sopronhoz, a macskaköves utcák, a
lefüggönyözött ablakok mögül felhangzó zongoraszó, a pletykáló asszonyok.
Először az Ipari iskolában volt a művésztelep, majd később leköltözött a
zeneiskolába. Amikor itt jártam, a meleg soproni barátság mindig
felelevenedett. Olyan kiváló, elsőrangú művészek társaságában, mint Mühl
Aladár és Soproni Horváth József, akiket a magyar művészet maghatározó
személyeinek tartok.
Mi lesz veled?
- Most, 1998-ban milyen módon került kapcsolatba a Horváth-család
tagjaival, és hogyan jött létre a szép kiállítású album?
- Az album létrejötte teljes egészében Horváth Bertalannak köszönhető, aki
édesapja emlékét megható hozzáértéssel gondozza. Annak idején a Nemzeti
Szalonban én nyitottam meg Horváth József kiállítását, ez a megnyitóbeszéd
került bele, valamint a Cézár-házról írt tanulmányom. Az én szerepem nem
volt meghatározó jellegű, hanem a régi és általam meg nem tagadott
szövegek kerültek bele.
Csendélet birsalmákkal
- Hogyan érezte magát Sopronban? Mi a véleménye arról, hogy még
léteznek ehhez hasonló polgári összejövetelek, ma, 1998-ban?
- A kérdésből a polgári szót ragadnám ki. Valóban a magyar polgárság itt
még él a maga gazdagságával, hangulatával. Ennek a városnak olyan a
hangulata, hogy az ember belép ide, és érzi, hogy egy más világba: a
soproni polgárság világába lépett be. Én nagyon boldogan jöttem, bár az út
nagyon fárasztó volt. De Sopronba mindig nagyon szívesen jövök.
- Milyen jövőbeni tervei vannak a kutatás, a tudományos munka
terén?
- Egy nagyon érdekes dolog hozott létre egy könyvet. Kerestem valamit a
jegyzeteim között. Találtam egy beszélgetésre valót Weöres
Sándorral, nekem Weöres Sanyival. Gondolkodtam és rájöttem arra, hogy
vannak hasonló beszélgetéseim Kassákkal, Áprilyval, Medgyesivel.
Összegyűjtöttem, és a szerzőkről készült rajzaimmal kiegészítve hamarosan
meg fog jelenni. Ezen kívül két művem is szerkesztés alatt van, amelyek
régészeti jellegűek. Ezeket már tanítványaim készítik elő. Nekem nagyon
lassúvá vált az élettempóm. Igaz a koromat egyáltalán nem érzem...
majorm@sopron.hu
|
